Magyar őstörténetek

Egyéb

A honfoglalók viselete című könyvet Révész László, a Szegedi Tudományegyetem régészeti tanszékének vezetője és Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője ismertették, a konferenciakötetet Róna-Tas András és Vásáry István akadémikusok mutatták be, Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója vezetésével.

Fodor Pál, aki a MŐT kiadványok egyik sorozatszerkesztője, a Helikon kiadó kötetéhez pedig bevezetőt írt, köszöntője után felvázolta az Magyar Őstörténeti Témacsoport 2012 februárjában történő megalakulását. A szakma legjobb kutatóit sikerült megnyerni munkájukhoz, melynek eredményességét mutatja a két bemutatott könyv.

Kovács Attila Zoltán a Helikon kiadó visszatérését látja a tudományos ismeretterjesztő művek felé, mert ez a műfaj a korábbi évtizedekben háttérbe szorult. A honfoglalók viselete a hat kötetesre tervezett Magyar őstörténet sorozat első darabja. A karácsonyra megjelentetett mű bekerült az eladási toplistákon az első tíz közé, ami bizonyítja, hogy tudományos szakirodalmat népszerűsítő módon továbbra is ki kell adni. Úgy véli, különösen fontos lenne Erdélybe és a Felvidékre eljuttatni, hogy a honfoglalásról autentikus közelítésben kaphassanak történelmi ismeretet az ott élő magyarok.

Révész László megerősítette, nem csak a szűkebb szakmának szóló tudományos művekre van szükség. A magyar régészet hagyománya, hogy mindig akadtak olyan régészek, akik irodalmi készséggel rendelkeztek és jól érthető formában írtak, mint Tömörkény István, Móra Ferenc, László Gyula. Műveiken generációk nőttek fel, ismertté, elfogadottá, tiszteletre méltóvá tették a régészetet a széles társadalomban. A honfoglalók viselete című könyv a legújabb régészeti szempontok alapján készült összefoglaló, és számos adat, lelőhely ismertetése először szerepel benne. A nemzeti tudat szempontjából is fontos korszak ismeretanyagát tömören, röviden összefogja, áttekintést ad a kutatás történetéről, állomásairól, szemléletváltozásairól és a kutató egyéniségekről, akik a 19. század óta letették a névjegyüket. Kitűnő segédeszköz hagyományőrző csoportok számára, akik honfoglaló magyarok öltözékét szeretnék bemutatni. A kötetből kiderül például, hogy a bőröv mellett ezüstszálas textilöveket, selyemöveket is hordtak elődeink. Megtudjuk, hogy a hajdani mindennapok sokkal színesebbek voltak, mint amit eddig ismertünk.

Vásáry István, az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport elnökeként a kutatói munkát vázolta fel. Havi rendszerességgel összejönnek a szakma legjobbjai, hogy megvitassák különböző területekről a magyar őstörténethez kapcsolódó tevékenységüket. Felmerült, hogy lehetne külön intézetük, de elnökként úgy látja, inkább a szervezetre van szükség, ami összefogja a kutatókat, hogy sokan közös ismeretté rakják össze tudásukat. A könyvek közvetlen előzménye az ő munkájuk. A Magyar őstörténet ? Tudomány és hagyományőrzés a 2013-ban rendezett azonos című konferencia anyaga. Összegzés, állapotfelmérés arról, hol tart most a magyar őstörténet kutatás, amely megkerülhetetlen lesz, ha valaki tudni akarja, hogy állt a 2010-es évek elején.

Róna-Tas András az utóbbi évek legjobb tudományos kiadványát látja az előadások anyagából összeálló kötetben, melyben 38 tudós szólal meg. A tudományos életben nemzetközi szinten is jegyzett szerzők olyan kérdésekre keresik a választ, mint például honnan jöttünk, kiket találtunk és kiket asszimiláltunk? Hol voltak az őshazák, Etelköz, Levédia, merre vándoroltunk? A Kárpátoktól keletre új leletek kerültek elő, szerencsés kutatások megindulását látjuk. Bekapcsolódik a legmodernebbnek számító genetika, a településrégészet, néprajz, népzene, nyelvészet. Többet tudhatunk meg a turul és szarvas motívumokról, Attila legendájáról, a rovásírásról. Rekonstruálható a honfoglalás kori íjak készítése, működése, az akkori magyarok rettegett fegyvere, és 130 új etimológiai felfedezést tettünk. Ugyanakkor vannak tudományos viták, hiszen nincs tudomány vita nélkül, s a vitákat támogatni kell. A szerkesztőket dicséri, hogy az egyes cikkek után zárszó következik, ahol a vitatott pontok sorra kerülnek.

Az ismertetők után rövidfilmet tekinthettek meg a bemutató résztvevői A honfoglalók viselete képanyagából, kedvcsinálóként honfoglalás kori elődeink történetének tanulmányozásához.

Csanda Mária