A magyar próza estje a Könyvfesztiválon

Teltházas teremben beszélgettek a résztvevők, akik a zenét is maguk szolgáltatták: Grecsó Krisztián, az Élet és Irodalom hetilap prózarovatának szerkesztője és kortárs prózaíró a Rájátszás nevű zenekarral hat éve gitározik is. Kollár-Klemencz László pedig, aki eddig inkább dalokat írt, a Könyvhétre novellás kötettel jelentkezik a Magvető kiadónál. A magyar próza estjén Egyedi Péter közreműködésével hallhattunk olyan népszerű megzenésítéseket, mint A szív, ha üt című Kollár-Klemencz-Grecsó közös szerzeményt.

Márton András színművész bevezetőül a magyar könyvkereskedelem történetéről olvasott fel, az 1795-ös első egyesület megalakulásától a reformkorban megnövekedett magyar könyvforgalmon át az olyan emblematikus, nagy múltú kiadók létrejöttéig, mint a Révai, a Franklin, vagy az Athenaeum.

Grecsó Krisztián, aki írói példaképeként Móricz Zsigmondot nevezte meg, elmondta, hogy valójában az első könyvbemutató is Móricz nevéhez fűződik, ő találta ki, hogy a könyvnek is legyen premierje. Az első ilyen premier a magyar irodalomban a Forr a bor című Móricz-regényé volt, mint az Esti Hírlap megírta: ?angolszász mintára?. Az író második felesége, Simonyi Mária színésznő közreműködésével tartott rendezvényről tudjuk, hogy kétezer fizető néző részvételével zajlott, ami jelzi az író és az esemény népszerűségét.

Arra a kérdésre, hogy a prózaírónak vizuálisnak vagy auditívnak kell inkább lennie, Háy János elmondta, hogy a prózához együttesen minden érzékre szükség van. A prózaírás olyan, mint a teremtés nyelve, hallani és látni is kell ahhoz, hogy az író plasztikusan írjon, s az olvasó ne válassza szét, hanem komplex egészében lássa az általa teremtett világot. Az írónak más művészeti ágakra is figyelnie kell, ismernie kell a képzőművészetet, zenét. Mélyebb valóságérzékeléssel kell rendelkeznie: Háy János úgy látja, ez a fordulat, a valóság felé fordulás, aktuális problémák figyelembe vétele bekövetkezett a magyar irodalom elmúlt 25 évében. Ha az irodalom csak az egyetemekhez kötődik, campus-irodalom lesz.

Juhász Anna szerint ma a helyek versengenek a zenés irodalmi produkciókért, amivel közvetlenül meg lehet szólítani a közönséget. Háy János elmondta: nem a bemutatókon, felolvasásokon, hanem akkor szeretne tapsot kapni, amikor írás közben megtalálta, ami szívhez szól, sikerült kifejeznie. Amikor már a megjelenésig jutott, elvész a valóban tapsot érdemlő hangulat, és az író egyfajta ürességet érez. Kollár-Klemencz László is úgy gondolja, írni jobban szereti dalait, mint előadni, bár vannak, akik előadóként ugyanolyan jól érzik magukat a színpadon, mint egyedül írás közben. Grecsó Krisztián kétféle kortárs írót ismer: az egyik a slamhez hasonló műfajban érzi jól magát, szereti magát megmutatni, színpadra is kiáll. Az alkotó másik fajtája véleménye szerint a befelé forduló, aki egy egészen intim világot ábrázol, ahol érzékek, illatok jelennek meg, a költészet és próza határa elmosódik. E kettősség megjelenik akár ugyanazon írónál is, egy személyiség két különböző részeként.

Háy János tapasztalata szerint az írói tevékenységet megelőzi a gondolkodás, az író állandóan dolgozik, megfigyel, ?fejben mozizik?. Ez az írói tevékenység nagyobbik része, amelyből egyszer csak kikerekedik egy történet, amit végül megír. Alapállás, hogy figyelni kell a valóságot, nem ítélkezni. Miskin és Sztavrogin, a jó és rossz is bennünk van, a téma mi vagyunk.

A kritikáról szólva Háy János fontosnak tartja, hogy művei írása közben legyen kritikusa. Ezért a fiatalabbakat arra biztatja, alakítsanak ki egy baráti kört, hogy a születő írásokat kívülről is lássa olyan valaki, akinek értékítéletében megbíznak, és kritikáikat figyelembe tudják venni. Egy jó szerkesztő is ilyen, figyeli, segíti a mű létrejöttét. Grecsó Krisztián hiányolja a megjelent művekről szóló alapos bírálatot, de figyelembe veszi, hogy pár ezer forintos honoráriumért nem születnek olyan észrevételek, mély elemzések, melyek hosszabb utánajárást, átgondolást igényelnének. A témával kapcsolatban Bubnó Tamást idézték: "külső fül nélkül nincs kórus". A prózaírás témájának körbejárása után a zenészek egy utolsó dallal búcsúztak el a közönségtől.

írta: Csanda Mária