tartuffe.jpg

Pintér Béla, Spiró György és Molière a 36. kisvárdai színházi találkozón

Idén 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját, ezúttal június 21. és 29. között. A programsorozat díszvendége a 25 éves jubileumát ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház lesz.

Az április 16-i, a Bajor Gizi Színészmúzeumban tartott műsorhirdető sajtóbeszélgetésen nyilvánossá vált, részletes programot Facebook-oldalán közölte a fesztivál. A rendezvény versenyprogramjában 19 színház 17 előadását láthatja a közönség, versenyen kívül pedig tíz társulat 9 produkcióját. A zsűri tagjai Lőkös Ildikó dramaturg, Nagy Katica színművész, Pataki András rendező, Tapasztó Ernő színész-rendező és Elek Tibor irodalomtörténész.

A Kárpát-medencei magyar társulatok 36. reprezentatív versenytalálkozóján több évfordulóról is megemlékeznek: nemcsak a díszvendégként meghívott, 25 éves fennállását ünneplő székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházról, de Farkas Ibolya színművészről is. Esetében dupla jubileumról van szó, hiszen idén 85 éves, és 65 éve lépett a színészi pályára. A fesztivál a marosvásárhelyi Spectrum Színház Ady és Adél című előadásával tiszteleg az erdélyi művész előtt.

A versenyelőadásokat több helyszínen – a Kisvárdai Várszínház és Művelődési Központban, a városi zsinagógában, illetve a szabadtéri Refi Színpadon – tekintheti meg a közönség. Műsoron lesz többek között Darvas Benedek és Pintér Béla Parasztoperája, Spiró György Árpád-háza, Molière Tartuffe-je és Kálmán Imre Csárdáskirálynője. A fesztiválon olyan teátrumok vesznek részt, mint a már említett Tomcsa Sándor Színház, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, valamint a Komáromi Jókai Színház.

A produkciókat gyermekelőadás, filmvetítések és szakmai programok egészítik ki. A legkisebbeket egy bukovinai székely népmese alapján készült bábjáték, a moziba vágyókat Koltai Lajos Semmelweise és a Tomcsa Sándor Színház 25 évéről szóló dokumentumfilm várja. A színész-rendezők és egyetemi oktatók vezette három mesterkurzus pedig a szerepalkotási technikákkal ismerteti meg a résztvevőket. A felsoroltak mellett két fotókiállítás, a kisvárdai zsidóságról mesélő várostörténeti séták, illetve Nagy B. Sándor Nemes Levente színésszel készített beszélgetőkönyvének bemutatója egészíti ki a műsort.

Részletes program a fesztivál Facebook-oldalán.

Ez is érdekelheti

A szerepeimből nem tudok idézni, de rendezőként be nem áll a szám

„Nekem óriási motiváció olyan előadásokat készíteni, amelyek többféle buborék lakójának lehetnek érdekesek, de nem kamuznak” – mondja Keszég László, aki nem először rendez Szabadkán, szülővárosában. A Kosztolányi Dezső Színházban a Vér és a Vojáger című előadások után most Spiró György Árpád-ház című drámáját viszi színre.

Pintér Béla nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

Horváth János Antal Becsapódás című drámája pedig különdíjas lett. Bátorság ma politikai darabot írni? Lehet-e egy előadás gyónás vagy inkább harakiri? Ezekről is szó esett a díjátadón.

Semmelweis, a magyar szuperhős?

Koltai Lajos filmje emléket állít egy magyar orvosnak, akire szakmai elhivatottsága és munkájának eredményessége miatt joggal nézhetünk fel. Ám míg Semmelweis Ignác élete korántsem volt mesébe illő, hiszen élete utolsó szakaszát méltatlan körülmények között töltötte, a film a klasszikus hollywoodi mintát követi. Kritika.

A banktól a színházig – A Nemzeti Színház Egy, kettő, három – Az ibolya című előadásáról

Molnár Ferenc két, az 1920-as években írt bravúros egyfelvonásosát, az Egy, kettő, három és Az ibolya címűeket egy előadás keretében rendezte meg Rátóti Zoltán a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Az utóbbi egy egész estés, három egyfelvonásosból álló színdarab utolsó része.