A több mint háromszáz éves hangszer először az Orgonák Éjszakáján szólal meg május 18-án.

Martin_Zorkovsky_orgona.JPG
A Martin Podkoniczky-orgona. Fotó: Mohai Balázs

A több száz éves Martin Zorkovsky-orgonát a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában állították ki, és a jövőben a pannonhalmi koncertéletben kap szerepet: az Orgonák Éjszakája mellett a főapátság Orgonahangverseny-sorozatában is megszólal majd.

Az Orgonák Éjszakáján Homolya Dávid és Vadász Attila közös hangversenyt ad a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárban. A koncerten hallható lesz a két éve megújított, 1740–60 között épített Martin Podkoniczky-orgona, valamint egy harmadik, szintén barokk orgona is, amelynek restaurálását nemrég kezdte meg a főapátság.

A kutatómunka eredményeként sikerült megállapítani a most felújított orgona építőjét, aki a 17–18. században élt felvidéki orgonaépítő mester, Martin Zorkovsky volt. Emellett kiderült az is, hogy a hangszer az 1710-es években készülhetett, azaz a Magyarországon fellelhető orgonák egyik legidősebb darabja.

A több mint háromszáz éves orgona nemcsak a kora miatt különleges, hanem hangolása sem a mai korban megszokott, 465 hertzre hangolt. A hangszert Bors László orgonaépítő mester a 18. századi eleji állapotába állította vissza, így azon az eredeti mechanikus fújtatással is lehet játszani, de ebben az esetben az orgonaművész mellé egy segítő is kell, aki a szíjakat húzza.

A pannonhalmi orgonagyűjteményt a szerzetesközösség Szigeti Kilián bencés atya gyűjtőmunkája eredményeként kapta örökségbe és őrizte meg. A különleges darabok szakmai feltárása és kutatása 2018-ban kezdődött. Ennek az értékmentő munkának köszönhetően 2022-ben mutatták be – szintén a könyvtárban – a felújított és rekonstruált, 1740–60 között épített Martin Podkoniczky-orgonát, 2023-ban pedig a Boldogasszony-kápolna 1820–30 között készült orgonája is megújult.