Magyarország lehetne fúvósnagyhatalom

Milyen szellemiség hívta életre ezt a zeneileg gazdag koprodukciót?

Szakadáti-Póka Vanessza: A koncertek mögött álló szellemiség szerint mindegy, hogy ki honnan jön, nem ez számít. Hanem az, hogy ugyanazt akarjuk és egy irányba megyünk. Nincs megosztottság, nincsenek korlátok és határok, csak közös alkotás és teremtés van. Ez a két koncert hatalmas lehetőség. Nemcsak azt mutatja meg, hogy a zene stílusok tekintetében határtalan – hiszen megvannak a találkozási pontok –, hanem azt is, hogy országhatárokon is képes átívelni.

Oláh Zsanett: Ezért szoktam azt mondani, hogy a zene a legnagyobb hatalom a világon. A zene az, ami mindenen át tud ívelni. Jó példa erre, hogy a volt Jugoszláviában számos olyan zenekar, énekes vagy dal létezett, amit minden tagállamban szerettek az emberek. A délszláv háborúkat követően nem igazán fordult elő, hogy a szerbek, horvátok, bosnyákok, szlovénok közös nevezőt találtak volna, de aztán néhány pillanatra a zene csodát tett.

Amikor a Covid idején meghalt Djole Balasevic, egy neves újvidéki szerb énekes, a halálát követően valamennyi volt tagállamban, éjszakákon át az utcákon állva énekelték az emberek a dalait. Ekkor is bebizonyosodott, hogy amit nem sikerült a politikának megvalósítania, azt a zenének igen. Ugyanis ezek az emberek egységként sorakoztak fel a művész emléke és művészete mellett a zene oltárán.

Ki lesz a zenekarhoz csatlakozó sztárfellépő?

O. Zs.: A szerb–magyar kultúrkörre való tekintettel olyan énekesnőt szerettünk volna felkérni, aki élt ott, ismeri a nyelvet, emellett Magyarországon is sikeres és már számos esetben bizonyított a hangjával. A koncertek szervezésének megkezdésekor azonnal a vajdasági, csantavéri születésű Dér Heni jutott eszembe, aki nagy örömünkre igent mondott a felkérésünkre.

Sz.-P. V.: Heni szakmailag nézve abszolút középpontot jelent a projektben. Amellett, hogy van egy nagyon sajátos, erős karaktere, bármilyen zenei stílusban helytáll, és bármilyen koncerthelyzetet képes kvázi játszi könnyedséggel megoldani. Nagyon elhivatott, és hatalmas tisztelettel műveli a hivatását.

Ugyanez igaz Romhányi Áronra – ő hangszereli a Heni által énekelt dalokat –, akiben egészen elképesztő zeneiség lakozik, ebből adódóan minden nyelvezetet össze tud fogni, le tud fordítani, a színpadon találkozó világok metszéspontja tud lenni. Ugyanakkor fontosnak érzem megemlíteni, hogy a zenén túl más közös pont is van a PEMA és a Ducsai Szabolcs Alapítvány között. A PEMA egy emlékre, az édesapám szellemiségére és életútja tiszteletére alapozza a misszióját, a Ducsai Szabolcs Alapítvány pedig ugyanezt teszi, Szabolcs életének és munkásságának emlékére és tiszteletére folytatja a fiatal tehetségeket felkutató, gondozó és segítő munkáját.

O. Zs.: Hadd tegyem hozzá, hogy Vanessza édesapja és Ducsai Szabolcs néhányszor játszottak is együtt. Érdekes, hogy az élet metszéspontjai merre vezetnek, hogyan érnek össze évekkel vagy évtizedekkel később.

A múlt metszéspontjai után milyen volt, amikor összehozott benneteket ez a közös projekt?

Sz.-P. V.: Már az első beszélgetésünk során lehetett érezni, hogy közös hullámhosszon vagyunk és egy irányba tartunk. Az első együtt töltött óránkban nagyjából megváltottuk a világot. (nevet)

O. Zs.: A Ducsai Szabolcs Alapítvány még viszonylag gyerekcipőben jár, ezért igyekeztem megtalálni a kapcsolódási pontokat minden olyan intézménnyel, ami hozzánk hasonlóan törekszik a fúvós zene éltetésére. A PEMA egy kiváló intézmény és élen jár ebben, hiszen a fiatalok magas minőségben, felső fokon tudnak fúvóstanulmányokat folytatni, tehát a PEMA-n megtaláljuk azokat a fiatalokat, akik részesei lehetnek a Tehetséggondozó Programunknak.

Vanesszával már az első beszélgetésünk során megtaláltuk azokat a közös pontokat, amelyek mentén el tudunk kezdeni együtt dolgozni. Ennek az első lépéseként megszerveztünk egy szakmai napot, ahol kiderült, hogy határon túl erősen fogyatkozik azon fiatalok száma, akik 14 éves koruk után is érdemi szinten tanulnak zenélni. Nekik is szeretnénk segíteni azáltal, hogy felkaroljuk őket és lehetőségeket teremtünk nekik. Tavaly ebben a szellemben hoztuk létre az I. Kárpát-medencei Jazz Trombitaversenyt, ennek a három díjazottja lép fel a PEMA-val és a Szabadkai Big Banddel közösen szervezett koncerteken. Tehát dolgozunk a fúvós hangszerek és a jazz-zene népszerűsítésén, és hiszek abban, hogy ha apró lépésekkel is, de hatékonyan tudunk haladni.

A koncertek mellett milyen további közös terveken dolgoztok a szerb–magyar évad keretein belül?

Sz.-P. V.: Jelenleg lényegében magocskákat ültetünk el, ezt követően pedig odafigyelünk rájuk és törődünk velük, hogy megfelelően tudjanak nőni. Hamarosan indul a Ducsai Szabolcs Alapítvány következő évada, amiben mi is szeretnénk részt venni a PEMA-val. Vannak kihelyezett szakmai napokkal kapcsolatos terveink, melyeken megpróbáljuk odavinni a hegyet Mohamedhez és felkelteni a fiatalok figyelmét a hangszeres játék fontosságára.

Biztos vagyok abban, hogy rengeteg otthonban ott lapul a hangszer a szekrény tetején, féltve őrzött, selyembéléses dobozban. Zsanett-tel az a közös célunk, hogy az emberek levegyék onnan ezeket a hangszereket, beléjük fújjanak a saját örömükre, egymás örömére, és ezzel egy pozitív, zenei kibontakozást segítő hullámot indítsanak el.

O. Zs.: Hiszek benne – és az eddigi munkásságom bizonyítja is –, hogy érdemes elvetni ezeket a „magokat”. Az általunk kitűzött célok több összetevőből állnak, ezért is fontos, amit Vanessza mondott: el kell látogatnunk vidékre, hogy megtaláljuk és megszólíthassuk azokat a fiatalokat, akik talán még el sem kezdtek zenélni, de kedvet kaphatnak. Ugyanakkor a már muzsikáló fiatalok számára lehetőségeket akarunk biztosítani akár koncertek, akár szakmai programok, zenei táborok keretében.

A lányom, Ducsai Szabolcs lánya, Emese intenzíven elkezdett belefolyni a munkánkba, ami minden tekintetben szívmelengető. A közelmúltban csinált az alapítványnak a már meglévő közösségimédia-felületeinken túl egy TikTok-csatornát, és olyan tartalmakat készít, amelyeken például a fiatal fúvósok mesélik el, miért kezdtek el zenélni, de Szabolcsról is többet megtudhatnak az érdeklődők. Elsőként a már említett, három fiatal díjazottunkat kérdezte meg. Ezek a történetek szépen mutatják, hogy ahány ember, annyiféle út létezik. Egyébként az eddigi munkánkat a YouTube-csatornánkon is meg tudják tekinteni az érdeklődők.

Címlapfotó: Szakadáti-Póka Vanessza. Fotó: Csiki Vivien / Kultúra.hu