A jazznapok idén szeptember 28. és 30. között zajlanak. A háromnapos fesztivál célja bemutatni a közönségnek a már befutott, illetve a pályakezdő magyar jazzmuzsikusokat, megemlékezni a műfaj egykori világklasszis magyar képviselőiről, illetve lehetőséget nyújtani erdélyi magyar jazzmuzsikusok bemutatkozására is.

A seregszemle az idén három helyszínen zajlik. A Liszt Intézet székhelye mellett lesznek programok a a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemen, valamint a Bukarest legrégibb jazzklubjának számító Green Hoursban.

A szervezők a zeneművészeti egyetemre jazzműhelyre várják az érdeklődőket. Ezt Gyárfás István jazzgitáros és Gyárfás Attila dobos, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszékének dobtanára tartja. Az alkalmon a két muzsikus megosztja a tapasztalatait, ötleteket, tanácsokat ad az improvizációs zene, a jazz kapcsán, kitér különböző stílusokra, és bevezet az együtt muzsikálás titkaiba. Ugyanott egy rendhagyó felállású együttes lép a színpadra, a Gyárfás–Bota Quartet.

A második napon, a Perspectives Project koncertjén a trió vezetője, a marosvásárhelyi születésű Bende Zsolt gitáros szerzeményei hangzanak el Arnie Somogyi bőgős és Tálas Áron dobos közreműködésével.   

A zárónapon az idén is lesz etnojazz: a Nigun együttes (Párniczky András – gitár, Bede Péter – szaxofon, tárogató, Ajtai Péter – bőgő, Baló István – dob) a Liszt Intézetben ad koncertet.

A nyitóképen Gyárfás Attila. Fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu