Ugyanabban az évben született, mint a barokk zene másik óriása, Johann Sebastian Bach. Apja 63 éves volt, mikor a kis Georg a világra jött, s ellenezte, hogy fia zenével foglalkozzon, aki így a titokban tanult a padlásra csempészett klavikordon (a zongora egyik elődje). A tilalmat csak akkor oldották fel, amikor Szász-Weissenfels hercege orgonálni hallotta a fiút és pártfogásába vette. Händel szülei nyomására jogot kezdett tanulni Halléban, de egy év után inkább templomi orgonista lett. 1704-ben a hamburgi opera zenekarába szerződött hegedűsnek, és megírta első három operáját. A provinciális német környezetben csalódva 1706-ban Itáliába utazott, ahol ragyogó fogadtatásban részesült.
1710-ben György hannoveri választófejedelem udvari zeneszerzőjének nevezte ki, egy évvel később Londonba költözött, s még abban az évben megkomponálta Rinaldo című operáját, benne a népszerű koncertdarabbá vált Lascia ch'io pianga című áriával. Első angol nyelvű műve, az 1713-ban a spanyol örökösödési háborút lezáró béke alkalmából komponált Utrechti Te Deum bemutatója a Szent Pál-katedrálisban volt. Amikor patrónusát, a hannoveri választófejedelmet 1714-ben I. György néven brit királlyá választották, záporozni kezdtek rá a kitüntetések. György felkérésére írta egyik legnépszerűbb művét, a Vízizenét, amelyet egy Temzén rendezett királyi hajókázáson mutattak be. Az anekdota szerint Händel azért komponálta a művet, hogy visszakerüljön a király kegyeibe – erre nincs bizonyíték, de az biztos, hogy a királynak annyira tetszett, hogy azon az estén háromszor is eljátszatta az ötven zenésszel, akik egy másik hajón követték a királyt.
Händel házat vett Londonban, itt lakott élete végéig. A Hyde parkhoz közeli, Brook Street 25. szám alatti egykori otthona ma a Händel Hendrix Múzeum része (a szomszédos házban élt két évszázaddal később az amerikai gitáros, Jimi Hendrix). 1727-ben brit állampolgárságot kapott, s hamarosan a Royal Chapel zeneszerzője lett.
A műveit bemutató londoni olasz opera riválisai – legfőbb támogatójuk a walesi herceg volt – saját társulatot alapítottak, és olasz komponistákat, valamint a szintén német Gluckot csábították Londonba. A város két operát nem tudott eltartani, s négy év után mindkét társulat csődbe ment, maga Händel idegösszeomlást kapott és orvosi kezelésre szorult.
Ezután felhagyott az operák írásával (az utolsót 1741-ben komponálta), s áttért az oratórium műfajára, amelyhez nem volt szükség költséges színházra és jelmezekre, ugyanakkor valóságos zenedrámák és színpadon is előadhatók. Mitológiai és főként bibliai tárgyú műveiben – a legismertebbek a Saul, a Júdás Makkabeus, az Izrael Egyiptomban – a korabeli közönség az erkölcs támaszát látta, Izraellel, Isten választott népével a brit impériumot azonosították. A leghíresebbet, a Messiást három hét alatt írta és 1742 áprilisában egy dublini jótékonysági előadáson csendült fel először, a komponista életében csak karitatív céllal adták elő.
Élete végén gyengülő látása akadályozta a munkában, végül több sikertelen szemműtétet követően meg is vakult, de ez nem akadályozta az orgonálásban. Életében utoljára a Messiás előadásán volt jelen a Covent Gardenben, s nyolc nappal később, 1759. április 14-én, nagyszombaton halt meg 74 évesen. A Westminster-apátságban temették el, síremléke ölében a Messiás kottájának egy lapjával, kezében tollal ábrázolja.
Händel mintegy ötven operát, két tucat oratóriumot, 120 kantátát, 18 zenekari concerto grossót, egyházi műveket, orgonaversenyeket, csembalódarabokat írt. Az említettek mellett leghíresebb művei közt van a Tűzijáték-szvit, amelyet az osztrák örökösödési háborút lezáró aacheni béke megkötése után mutattak be a londoni Green Parkban 1749-ben. A Xerxes című opera Ombra Mai Fu című áriája, amely Largo címmel is ismert, szintén örökzölddé vált. Műveit műfaj szerint csoportosították és számozták, ezt jelzi darabjai címe után a HWV (Händel-Werke-Verzeichnis) rövidítés. A kortársak szerint vidám, lobbanékony, olykor goromba, de mindig igazságos ember volt. A politikától távol tartotta magát, sokat jótékonykodott, szerette az italt és a jó ételeket (a legenda szerint a kor legmodernebb konyhai felszereléseivel rendelkezett), és gyakran vendégelte meg társulatát.
Már életében klasszikussá vált és szobrot kapott, ami ma a Victoria and Albert Múzeumban látható.
Bach haláláig fájlalta, hogy nem találkozhatott vele, mások mellett Mozart is nagyra becsülte. Elismertsége halála után sem csökkent, például 1858-ban a Messiás néhány taktusa után ütötte el először az órát a londoni Big Ben nagyharangja. 1760-ban róla született az első zeneszerző-életrajz, a könyvet napjainkban is a Händel-kutatás egyik alapforrásaként tartják számon. Születésének idei évfordulóján a Müpa zenei maratonját az ő műveiből rendezték.
