A július 16-ig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az utolsó hétvégén 9 órakor nyitja és este 9 órakor zárja kapuit az intézmény.

170 éve született Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919). Az évfordulót közös kiállítással ünnepli a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A festőgéniusz életművének legjelentősebb műveit őrző két közgyűjtemény anyagából összeállított tárlat a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében nyílt meg a Szépművészetiben, ahol július 16-ig látható. A negyvenöt művet felvonultató kiállítás tisztelgés a magyar festészettörténet egyik legeredetibb és legismertebb alkotója előtt.

A két intézmény egyesített gyűjteményének köszönhetően a kiállításon együtt látható Csontváry híres Önarcképe és Magányos cédrusa, a nagyméretű Taorminai görög színház romjai és a Nagy Tarpatak a Tátrában című festménye, valamint a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban és a Jajcei vízesés című alkotása is. A negyvenöt művet – köztük a csaknem harminc négyzetméteres Baalbeket és a többi óriásfestményt – felvonultató kiállítás teljes képet nyújt Csontváry fő témáiról, motívumairól és életéről.

Csontváry Kosztka Tivadar élete és pályája ebből a cikkünkből ismerhető meg, a kiállításról pedig itt számoltunk be.

Fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu