Márciusban Kálmánék követik Ernelláékat

Program

Hamarosan mozikban Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap. A rendező kapcsolati trilógiájának második darabja – a 2016-os Ernelláék Farkaséknál című alkotáshoz hasonlóan – színpadról került a filmvászonra. A címszerepben Hajdu Szabolcs, feleségét pedig Tóth Orsi alakítja.

A Kálmán-nap főszereplői Hajdu Szabolcs és Tóth Orsolya
A Kálmán-nap főszereplői Hajdu Szabolcs és Tóth Orsolya

Az Ernelláék Farkaséknál a gyermeknevelés körüli konfliktusokról szólt, a Kálmán-nap viszont az intimitás és a szexualitás hiányából fakadó kapcsolati problémákat boncolgatja keserédes humorral. A trilógia első darabját áprilistól újra játsszák a mozik, a harmadik rész, az Egy százalék indián pedig a tervek szerint idén ősszel kerül nagyvászonra.

A történet elején Kálmánhoz és Olgához (Hajdu Szabolcs és Tóth Orsi) vendégségbe érkezik Levente és Zita (Szabó Domokos és Földeáki Nóra). A két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de a gyerekek iskolaváltásától gyorsan eljutnak oda, hogy igazából mindenki egy „se veled, se nélküled” párkapcsolatban él. A szatirikus helyzeteken az előkerülő alkohol némileg enyhít, de van, aki hasfájást tettet, van, akinek hirtelen sok dolga akad a konyhában, csak azért, hogy „a mi kapcsolatunk rendben van” állapotot még egymás előtt pár percig fenntartsák. Ám a sok éves együttlét nyomai – sérelmek, bántások, frusztrációk – már nehezen titkolhatóak tovább. A két párnak a névnapozás végére a gyerekek iskolaváltása lesz a legkisebb gondjuk.

A Kálmán-nap március 14-től lesz látható a mozikban, néhány héttel később pedig a trilógia első filmje, az Ernelláék Farkaséknál is újra a vászonra kerül. A harmadik darab, az Egy százalék indián a tervek szerint idén ősszel kerül nagyvászonra.