Hajdu Szabolcs

Július 9-én történt

„Másképp csillog a szeme annak, aki tényleg menni akar, és másképp annak, aki csak verbálisan szereti a kalandot, a tudatalattijának meg esze ágában sincs elhagyni a nyáj nyújtotta biztonságot” – fogalmazta a ma hetvenharmadik születésnapját ünneplő hajótervező és -építő, óceáni versenyvitorlázó, Fa Nándor, az első magyar, aki egyedül, kikötés nélkül körülhajózta vitorlással a Földet, majd ezt később még négyszer megismételte. A versenyzéstől 2017-ben visszavonult sportolót 2018-ban tiszteletbeli elnökének választotta a Magyar Vitorlás Szövetség.

Január 26-án történt

„Én nagyon szeretek élni, szeretem azt, ahogy kisüt a nap vagy esik az eső, de nagyon sok mindenen túl kellett jutni, hogy ezeket a dolgokat észrevegyem. Azért, hogy látunk, hallunk, hogy levegőt veszünk, ezért mind hálát kell adni az Istennek, hogy ez van” – fogalmazta a ma nyolcvanharmadik születésnapját ünneplő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, Esztergályos Cecília, akit többek között a BÚÉK, a Vámmentes házasság és az Isten veletek, barátaim! című filmekben, valamint a Família Kft. című tévésorozatban láthattunk.

Enyedi Ildikó legújabb filmjét is levetítik a jubiláló erdélyi Filmtettfeszten

Enyedi Ildikó legújabb filmje, a velencei filmfesztiválon díjazott Csendes barát is látható lesz az október 1. és 5. között zajló jubileumi, 25. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén. A szemle versenyprogramjában idén dokumentumfilmek szerepelnek.

Sós Bálint Dániel is indul a palicsi filmfesztivál fődíjáért

A Minden rendben mellett további kilenc alkotás vesz részt a július 19. és 23. közötti találkozó versenyprogramjában.

A Berlinalén kiderült, hogy a legszemélyesebbnek tűnő dolgok a leguniverzálisabbak

Sós Bálint Dániel első, Minden rendben című játékfilmje a Berlinalén mutatkozott be. Az író-rendezővel a kemény témáról, a forgatás kihívásairól és arról beszélgettünk, hogy mi is lenne egy film valódi feladata.

Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje rövidesen a hazai mozikban

Március 20-ától lesz látható a magyar mozikban Sós Bálint Dániel Minden rendben című filmje, amelynek világpremierjét február 14-én a 75. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartották.

Molnár Piroska kapott idén életműdíjat a filmkritikusoktól

Átadták a Magyar Filmkritikusok Díját: a B. Nagy László-díjat Hajdu Szabolcs Kálmán-nap és Egy százalék indián című filmje nyerte el, a legjobb rendezés díját Vermes Dorka kapta az Árni című filmért. Az Életműdíjat Molnár Piroska színművésznek ítélték.

Január 26-án történt

1908-ban ezen a napon szerezte meg a magyar sporttörténelem első világbajnoki aranyérmét Kronberger Lili műkorcsolyázónő. Kronberger Lili az első műkorcsolyázónők egyike volt, így eleinte a férfiakkal kellett versenyeznie. Az első két világbajnoki versenyén bronzérmet nyert, majd 1908-ban a sziléziai Troppauban lett világbajnok. Ezt a címet 1909-ben Budapesten, 1910-ben Berlinben és 1911-ben Bécsben is sikerült megvédenie.

Gyász ide vagy oda, ezek a figurák valamit nem mondanak ki

Hajdu Szabolcs filmtrilógiájának záródarabjában, az Egy százalék indiánban a szereplők újak, problémáik azonban fájdalmasan ismerősek. Kritika.

Szilveszterig minden hétre jut egy új magyar film

A nyári pangás után magyar filmek sora lepi el a mozikat: decemberig minden hétre jut legalább egy vígjáték, egy dokumentumfilm vagy egy musical.

Senki sincs, aki segítsen, kijött Hajdu Szabolcs új filmjének előzetese

Egy hónap múlva kerül a mozikba Hajdu Szabolcs legújabb filmje, az Egy százalék indián. A kapcsolati trilógia záróakkordja olyan aktuális és fontos témákkal foglalkozik keserű humorral, mint az identitás, az öröklött viselkedési minták és a modern nemi szerepek kérdései. A filmben a Balaton Nem segít című dala is fontos szerepet kap. Elkészült az előzetes.

A CineFesten debütál Hajdu Szabolcs új filmje

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vetítik először hazánkban Hajdu Szabolcs új filmjét, a rendező párkapcsolati trilógiájának záró darabját, az Egy százalék indiánt.

Gombfocistákkal és Harry Potterrel tér vissza a Corvin moziéjszaka

Számos különleges film és kísérőprogram, premier előtti vetítések és a legnagyobb sikerek: szeptember 20-án ismét teremből terembe vándorolhatnak a nézők a Corvin moziban, kora estétől másnap reggelig, egyetlen karszalaggal.

A CineFestre jön az Arany Pálma díjas Anora és Jorgosz Lánthimosz új filmje

Idén huszadik alkalommal rendezik meg a legnagyobb és legelismertebb nemzetközi filmekkel a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált Miskolcon. Szeptember 6. és 14. között „a nagy visszatérők” munkáit is láthatják a fesztiválon.

A Kálmán-nap is versenyben van a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Hajdu Szabolcs Kálmán-nap című alkotása is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért július 20. és 26. között

Július 9-én történt

Háromszáz alkalommal énekelte a Carmen főszerepét, és pályája során olyan partnerei voltak, mint Montserrat Caballé vagy Mario del Monaco. 1933-ban ezen a napon született Komlóssy Erzsébet Kossuth-díjas operaénekesnő, aki egész életében küzdött a lámpalázzal.