Ernelláék Farkaséknál

A CineFesten debütál Hajdu Szabolcs új filmje

A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vetítik először hazánkban Hajdu Szabolcs új filmjét, a rendező párkapcsolati trilógiájának záró darabját, az Egy százalék indiánt.

Márciusban Kálmánék követik Ernelláékat

Hamarosan mozikban Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap. A rendező kapcsolati trilógiájának második darabja – a 2016-os Ernelláék Farkaséknál című alkotáshoz hasonlóan – színpadról került a filmvászonra. A címszerepben Hajdu Szabolcs, feleségét pedig Tóth Orsi alakítja.

„Folyamatosan bontottam a formát” – Hajdu Szabolcs a film, a színház és a szilánkokra töredezett világ között

„Elsősorban semmiképp sem rendező vagyok, hanem olyan ember, aki a történeteivel kommunikál a külvilággal, olyan szerző, aki ezeket a sztorikat időnként megcsinálja filmen, színházban, máskor meg csak elmeséli egy kocsmában.” Hajdu Szabolccsal a Legközelebbi ember című drámája kapcsán beszélgettünk.

Török-Illyés Orsolya: „Nem tudhatjuk, mit hoz a múlt, de soha nem késő szembenézni vele”

A színésznő a Toxikoma romániai bemutatója kapcsán elmondta, miért volt szimpatikus számára Herendi Gábor projektje, és arról is beszélkt, hogyan tekint vissza a családról szóló előadásokra, miután férjével és korábbi alkotótársával, Hajdu Szabolccsal már nem él együtt. Zsizsmann Erika interjúja.

Ne vesd meg – Az Ernelláék Farkaséknál bemutatója a Hatszín Teátrumban

A Hatszín Teátrum június 22-én a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves hallgatói által játszott vizsgaelőadás helyszíne volt; a darabot ősztől lehet megnézni náluk. A Hargitai Iván által rendezett Ernelláék Farkaséknál meglepő elnézéssel és kedvességgel tekint a „felnőttvilág” infantilitására.

Történelmi filmet rendez Szász János

Szász János rendezi a Nándorfehérvár hőseiről készülő történelmi filmet, amelynek gyártás-előkészítését 91 millió forinttal támogatja a Magyar Nemzeti Filmalap. A rendező szerint ezzel az alkotással megteremthetők végre azok az elképesztő erejű magyar hősök, akikről sokféle feltáratlan, egymásnak sokszor ellentmondó életrajzi adat maradt fenn, mint például Hunyadi Jánosról.

Milyen otthon forgatni?

„Igazából olyan volt, mintha kiterjesztettük volna a családunkat” – mondta Hajdu Szabolcs az Ernelláék Farkaséknál című film forgatásáról, mely elhozta a fődíjat Karlovy Vary-ból, elbűvölte a nemzetközi közönséget, majd a CineFesten a magyarokat is levette a lábáról. A rendezővel a film előzményeiről, a forgatásról és a fogadtatásról, továbbá jövőbeli terveiről beszélgettünk.

Vendégalkotók Miskolcon

A hagyományokhoz híven idén is sok neves alkotót lát vendégül a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. A négy versenyszekción kívül – Nagyjátékfilm, Kisjáték- és kísérleti film, Animáció, CineNewWave – a Kitekintő, a CineClassics és a MusicDocs egyes vetítésein is köszönthetünk alkotókat.

Hajdu Szabolcs elhozta a fődíjat

Hajdu Szabolcs filmje, az Ernelláék Farkaséknál című alkotás nyerte a versenykategória fődíját, a Kristály Glóbuszt az 51. nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban. A díjat Hajdu Szabolcs július 9-én este Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmszemléjének záróünnepségén vette át. A szekcióban 12 film versenyzett a fődíjért, a Kristály Glóbuszért.

Magyar film Karlovy Varyban

Az Ernelláék Farkaséknál volt sorrendben az utolsó alkotás, amelyet július 7-én este vetítettek az 51. nemzetközi filmfesztivál versenyprogramja keretében Karlovy Varyban. A szekcióban 12 film versenyez a filmszemle fődíjáért, a Kristály Glóbuszért. Az ünnepélyes eredményhirdetés és a díjkiosztó július 9-én lesz.