AKUSZTIK_MARIK_LAURA_CSV_89.jpg

Marik Laura a TikTokon lett az ország kedvenc énektanára

Ritka jelenség, hogy egy tanárt több százezer fiatal kövessen az online felületeken, de nem lehetetlen. Marik Laura ilyen pedagógus, aki középiskolásoknak tanítja a közös éneklés szeretetét, videóit több millióan látták, „civilben” pedig egyre népszerűbb énekes-előadó, ráadásul brazil és brit zenészekkel készíti saját dalait.

Hol dolgozol?

A Semmelweis Egyetem Semmelweis Ignác Többcélú Szakképző Intézményében tanítok, Budapesten. Egy egészségügyi iskola, ahol a jövő ápolói, gondozói és kisgyermekgondozói tanulnak. Nagyon szeretem ezt a közeget, jól érzem itt magamat.

Mit tanítasz?

Angolt és éneket, valamint osztályfőnök is vagyok.

Hogyan születnek a közös videók? 

Három éve kezdődött, teljesen véletlenül. Egy helyettesítés során a gyerekek kértek tőlem egy dalt. Ott már nem lett volna rá időm, viszont egy reggel az autóban felvettem nekik a dalt, és a videó pillanatok alatt körbejárt az iskolában. Egy héttel később már együtt készítettünk egy olyan énekórás felvételt, ahol kérdés-válasz stílusban elkezdtem énekelni, a gyerekek pedig válaszoltak.

Amikor végül feltöltöttem, fogalmam sem volt, hogy ekkora érdeklődést vált majd ki. Másodpercek alatt ugrott tízezreket, néhány óra alatt százezreket, majd pár nap alatt pedig közel egymillióan látták.

Rájöttél, hogy érdemes folytatni?

Igen. A videók sikerei megerősítettek bennünket abban, hogy érdemes tovább csinálni, de legalább ennyire fontos volt, hogy közben mi is jól éreztük magunkat. Sokszor a diákok találnak rá egy-egy trendre, kreatív megoldásra. Ha azt látom, hogy az adott tartalom jó példát mutat, és hitelesen tükrözi a kapcsolatunkat, akkor örömmel megvalósítjuk együtt.

Ez pedagógiai szempontból is nagyon hasznos, hiszen a gyerekek közben együtt gondolkodnak, alkotnak.

Így van. A közös videók  készítése során nagyon szépen kirajzolódik, ki miben tehetséges. Van, aki ösztönösen a kamera mögé áll, más rendezőként vagy szervezőként találja meg a helyét. Közben szerepek alakulnak ki, a közös munka pedig sokszor olyan beszélgetéseket indít el, amelyek egy osztályfőnöki órán is értékesek lennének.

Gyakran mondom a diákjaimnak, hogy tizenöt-tizenhat évesen még teljesen természetes, ha valaki nem tudja pontosan, merre szeretne továbbhaladni az életben.

Rengeteg lehetőség áll előttük, ezért ilyenkor a legfontosabb, hogy nyitott ajtókat mutassunk meg számukra, tanuljanak, és merjenek kipróbálni új dolgokat.

Milyen korosztályról beszélünk?

Egy tizenegyedikes csapat osztályfőnöke vagyok. Most 17-18 évesek, egyre izgalmasabb életszakaszukban járnak.

Élvezik az online szerepléseket?

Igen, nagyon. Tavaly például egy különleges miskolci kirándulást is tehettünk ennek köszönhetően. Három napot tölthettünk a városban, és rengeteg közös élménnyel gazdagodtunk. Cserébe mindössze annyit kértek tőlünk, hogy mutassuk meg a saját szemszögünkből, miért érdemes ellátogatni a Miskolcra.

Megmutatták?

Persze! A kirándulás alatt folyamatosan készültek a videók, amelyek bemutatták, mennyi élményt kínál a város. A legnagyobb öröm mégis az volt, hogy tizennyolc diáknak adhattunk egy olyan utazást, amelyre talán másként nem lett volna lehetőségük. Rengeteget kirándultunk, bejártuk az erdőket, boboztunk, vízibicikliztünk, fürdőztünk, megismertük Miskolc és a Bükk gyönyörű oldalát. Egy csodálatos szálláson alhattunk Bükkszentkereszten. Érdemes megnézni az itt készült ízelítőket.

Milyenek a mai fiatalok?

Azt látom, hogy rendkívül talpraesettek. Hihetetlen gyorsasággal találnak rá az információkra, és szinte azonnal reagálnak a változásokra. Ez óriási előny, ugyanakkor kihívásokat is hordoz magában. A digitális világban sokszor nehéz eligazodni, és könnyen összemosódhat, hogy mi az, ami valódi értéket képvisel, és mi az, ami csak pillanatnyi hatás.

Talán ezért is örülök annak, hogy az iskolában korlátozva van a telefonhasználat. Ha egy feladathoz szükség van rá, természetesen elővesszük a készülékeket, így a tanulás szempontjából semmilyen hátrány nem éri a diákokat. Cserébe a szünetekben sokkal többet beszélgetnek egymással, és több lehetőségük van valódi kapcsolódásokra. Tanárként ezt kifejezetten értékesnek tartom.

Mindemellett nemcsak igen népszerű, és országosan is ismertté vált pedagógus vagy, hanem énekes-előadó is. A Kodolányi János Főiskola előadó-művészet-jazzének szakára jártál, majd ének-zenei tanári diplomát szereztél Szegeden, és New Yorkban is tanultál zenei ösztöndíjjal. Most pedig külföldi zenészekkel készítesz saját dalokat. Hogy jött a brazil kapcsolat?

Szolnoki vagyok, és még a középiskolában ismertem meg Tiago Beltrãót, aki annak idején cserediákként érkezett Magyarországra. 2023-ban a semmiből megkeresett, hogy egy brazil együttes, a Biarritz érkezik a Sziget Fesztiválra, és megkérdezte, van-e kedvem elénekelni velük két-három dalt. Persze hogy volt!

A közös koncert olyan jól sikerült, hogy folytattuk a közös munkát, majd 2024 nyarán kiutaztam Brazíliába, és felvettünk közösen nyolc dalt.

Kinti zenészekkel?

Igen, brazil zenészekkel és producerekkel. Különösen szép emlék, hogy mindenki baráti alapon kapcsolódott be a projektbe, így a közös munka végig felszabadult légkörben zajlott. Nagyon vendégszerető ország, azonnal befogadtak!

A táncos klip képileg is nagyon erős. Hol találtad a szereplőt?

Még Brazíliában voltam, amikor TikTokon rábukkantam egy táncoslány, Brigita Krasovec videójára. Azonnal megfogott a mozgása, és rögtön arra gondoltam, milyen különleges lenne vele együtt dolgozni. Először a kintlétem miatt azt hittem, Amerikában vagy a környéken tartózkodik, ezért nem is tűnt túl reálisnak az ötlet, később azonban kiderült, hogy szlovén. Ekkor már éreztem, hogy érdemes megpróbálni felvenni vele a kapcsolatot.

Megkerestem, ő pedig nyitottan fogadta az ötletet. Amikor meghallgatta a dalt, azonnal tudott hozzá kapcsolódni, így végül Budapesten forgattuk le közösen a klipet az ECHOES című dalhoz.

Mi a következő zenei megjelenésed?

Június 19-én jelenik meg a Wasted Complaints című dalunk. A dal címének jelentése magyarul „elpazarolt panaszok”. Egy szerelmi elengedésről szól, akusztikus megszólalásban. A videóklipet Brazília egyik csodálatos partján forgattuk, Maragogin. Még sosem jártam ennyire érintetlen óceánparton. A naplemente a rózsaszín, narancs és lila összes árnyalatában ragyogott. Óriási élmény volt, sehol egy turista, sehol egy ember, csak az óceán hangja. Hárman voltunk mindösszesen és persze Groove, a videóban megjelenő fekete kutya.

Most egy angol zenésszel is dolgozol. Róla mit tudhatunk?

Joe Hammill, gitáros, énekes és zeneszerző. Nagy-Britanniában több díjat is kapott a munkájáért, és számos szerzeményét adták már elő különböző előadók. Körülbelül másfél éve él Budapesten. A felesége talált rám a közösségi médiában, és felvették velem a kapcsolatot. Nekik énekesre volt szükségük, én pedig éppen egy jó gitárost kerestem. Az együttműködésből mára közös akusztikus koncertek és hosszabb távú tervek születtek.

Magyar zenész kapcsolatod nincsen?

Őszintén nem tudom, miért csak nemzetközi kapcsolatok találtak meg ez idáig, valahogy az eddigi utam ezt nyújtotta számomra. Nagyon örülnék egy olyan menedzsmentnek vagy szakmai háttérnek, amely hosszabb távon támogatni tudná a munkámat. Bízom benne, hogy az online ismertség idővel itthon is új lehetőségeket nyit meg előttem, hiszen a magyar nyelv gyönyörű, és szeretnék a hazai zeneiparban is megmutatkozni.

Fotók: Csiki Vivien/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Az énekléshez nem tiszta hang kell, hanem tiszta lélek

Hazay Annamária szerint a legértékesebb inger, amit az anya adhat a kisgyerekének, az nem a fejlesztés, hanem éneklés. Interjú.

Szirtes Edina Mókus: Az én diákjaim nem a hangszerükkel jönnek a kórusra, hanem a szívükkel

Február 4-én nyílt napot tart a Póka Egon Művészeti Akadémia. A kórusban történő éneklés élményéből a PEMA kórusvezetője, az Erkel Ferenc-díjas hegedűművész és zeneszerző Szirtes Edina Mókus mesél.

Már nyolcévesen elkezdenek tiktokozni a magyar gyerekek

Sok gyermek már nyolc–tíz évesen elkezd tiktokozni, pedig a platformra elvileg csak 13 éven felüliek regisztrálhatnak – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss, a hazai TikTok-felhasználók szokásait vizsgáló tanulmánya.

A BookTok lehet az irodalom jövője?

A BookTok-közösség Magyarországon is felforgatta a fiatalok olvasási szokásait: versek, regények és szerzők kerültek vissza a beszélgetések középpontjába.