A magyar felnőtt lakosságnak alig több mint tíz százaléka olvas rendszeresen, viszont több mint fele egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe. Ugyan a nyomtatatásban megjelenő szövegeket a rendszerváltás óta egyre kevesebben fogyasztják, a Gutenberg-galaxist továbbra sem kell temetnünk. Dr. Tóth Mátéval, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatójával, a PTE Könyvtár és Információtudományi Tanszékének adjunktusával beszélgettünk olvasási szokásaink legutóbbi feltérképezéséről.
Mióta létezik Magyarországon olvasáskutatás?
A legelső – jelenlegi szempontjaink szerint felvett – adatok 1964-ből származnak. Azóta minden évtizedben volt egy átfogó vizsgálat, a legutóbbi 2019-ben, így több mint ötven évre visszamenően vannak összehasonlítható idősoros adataink. Az alapkérdés úgy szól, hogy „Elfoglaltságai mellett tankönyvön kívül olvas-e könyveket?”. A skála egyik végére azok kerültek, akik az elmúlt 12 hónapban egyet sem vettek a kezükbe – őket tekintjük nem olvasónak. A következő kategória azoknak jutott, akik egy év alatt 1-3 könyvet olvastak el, majd azok következtek, akik negyedévente egyet. A sort a rendszeres olvasók zárták, ők évi 12-t is végigböngésztek.
Milyen tendencia figyelhető meg az adatok elemzésénél?
Érdekes, hogy bár azáltal, hogy ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel, összehasonlítható adataink vannak, ám ezek a kérdések mást jelentettek 1964-ben, mint 2019-ben. A kérdés a könyvolvasásra vonatkozik, ami nem csak attól függ, hogy az emberek mennyire szeretnek olvasni, hanem attól is, hogy milyen egyéb médiumok állnak rendelkezésükre. Ami ezekből az idősorokból nagyon jól látszik, az az, hogy a 60-as, 70-es, 80-as években a magyar lakosság 40 százaléka semmit sem olvasott, és nagyjából 20 százaléka volt a rendszeres olvasó. Ez nagyjából a rendszerváltás környékén változott meg, onnantól kezdve a nem olvasók aránya nőtt.
Ez vajon a társadalmi változásokkal vagy a szórakozási lehetőségek körének bővülésével, új médiumok megjelenésével függ össze?
Nehéz erre választ adni. Azt mondanám, hogy inkább általános társadalmi folyamatok állhatnak mögötte, és nem az, hogy lecsökkent, vagy más médiumok felé terelődött az emberek figyelme. Sokkal inkább abban látom ennek magyarázatát, hogy a rendszerváltás környékén létezett egy stabil kádári látszatközéposztály, melynek nagy része a változások veszteseként lecsúszott. Jól látszik az adatokból, hogy akik szegények, alacsonyabban iskolázottak, a legkisebb településeken élnek, azok sokkal kevesebbet olvasnak, ezzel szemben többet forgatják a könyveket az értelmiségiek, szellemi foglalkozásúak, nők, nagyvárosiak, fiatalabbak. A biztonság megszűnése nem szokott kedvezni a kultúrának – ezt sínylette meg az olvasás is.
A magyarországi adatok összecsengenek a nemzetközi mérések eredményeivel?
A Nyugat- és Észak-európai országok, de még Csehország számai is sokkal jobbak a mieinknél. Az olvasás összefügg az iskolázottsággal, polgárosodással. Jellemzően középosztálybeli tevékenység, nálunk azonban hiányzik ez az erős, kulturálisan aktív réteg. Ez a hiány köszön vissza az adatokban. Olyan, mintha két Magyarország lenne, áthidalhatatlan különbséggel. Rá kellet jönnöm, hogy oktatóként, könyvtárosként egy buborékban ülök, ahol mindenki olvas, képben van az irodalommal, szerzőkkel kapcsolatban. Egy másik buborékban viszont ott van egy döbbenetesen nagy tömeg, a hazai lakosság fele, aki soha nem vesz könyvet a kezébe
A kutatási adatokat összevetve ugyan folyamatosan csökken az olvasók száma, viszont az olvasó archetípusa ugyanaz maradt: a fiatalabb, nagyvárosi, diplomás nő.
Igen, a nők elkötelezettebbek, a rendszeres olvasók között csaknem kétszer annyian vannak, mint a férfiak. Az általunk vizsgált szempontok közül – lakóhely, lakóhely típusa, nem, iskolai végzettség, életkor – azonban az olvasást legerőteljesebben az iskolai végzettség befolyásolja: az alapfokú képzettségűek 70,3 százaléka semmit sem olvas és mindössze 4,4 százalékuk rendszeres olvasó. A felsőfokú végzettségűeknél ez az arány 24,2 illetve 26,4 százalék. Mondjuk az is elgondolkodtató, hogy mennyiben tekinthető értelmiséginek a diplomások nem olvasó egynegyede.
A televíziózás majd az internethasználat elterjedése azért biztosan hatott a könyvolvasási szokásainkra.
Az olvasás mellett ezt a két szabadidős tevékenységet vizsgáltuk. A televíziózásra a 80-as évek óta mérünk adatokat, az internetezést 2005 óta vizsgáljuk. Azt kell mondanom, nem igaz az a sztereotípia, hogy ezek minden tekintetben rosszul hatnak az olvasásra. Párhuzamot vonhatunk a rendszerváltás előtti televíziózás és a mai netezés között annyiban, hogy akik közepes mértékben használják ezeket a médiumokat, azok a legtöbbet olvasók. Ez csak elsőre meglepő, hiszen az információéhség és az olvasás között erős az összefüggés. Míg negyven éve a tévéből, úgy ma az interneten lehet leginkább tájékozódni. Jellemzően az idősebb generáció ragad a televízió képernyője előtt, köztük statisztikailag többen vannak az alacsonyabb végzettségűek. Az internet az olvasásra nincs annyira rossz hatással, mint a tévénézés. A folyamatosan online lévő fiatalok persze keveset olvasnak, mint ahogy azok is, akik egyáltalán nem neteznek.
A kutatás foglalkozott a 18 év alattiak olvasási szokásaival is.
Ugyanaz a tendencia figyelhető meg náluk is, mint a felnőtteknél: az egyáltalán nem olvasók aránya folyamatosan nő (43 százalék), a rendszeresen olvasóké (13 százalék) csökken. A felnőtteknél az olvasási teljesítményt legerősebben meghatározó tényező az iskolai végzettség. Rég ismert összefüggés, hogy gyakran olvasó szülők gyerekei válnak maguk is gyakran olvasó felnőtté, így ezt is megvizsgáltuk. Durva közelítéssel azt mondhatjuk, hogy a felsőfokú végzettségű szülők gyerekeiből négyszer akkora valószínűséggel lesz olvasó, mint az alapfokú végzettségűekéből.
Szülőként hogyan segíthetjük az olvasóvá válást?
Meséléssel. Ezt persze már évtizedek óta tudjuk, mégis volt, ami meglepett a kutatás eredményeiben. Először is az, hogy azok közül, akiknek kiskorukban olvasnak, radikálisan nagyobb arányban lesznek olvasók, mint akiknek nem. Viszont ennél is meghökkentőbb, hogy akiknek nem mesélnek, azok közül szinte senki, alig 1,6-1,7 százalék válik rendszeres olvasóvá. Szóval, ha olvasunk a gyereknek, akkor vagy olvasó lesz belőle, vagy nem. Ha viszont ezt megspóroljuk, szinte biztos, hogy nem válik azzá. Egy lehetőséget tudunk adni neki, amivel azután vagy él, vagy nem. .
A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/5. számában olvasható.
Fotók: Bellai László
