Mi köti össze a gazdasági elit előnyét, a sikeres tudósokat és a tumoros sejteket?

A Máté-effektus fogalma annak a mélyen gyökerező társadalmi és természeti jelenségnek a leírására szolgál, amely szerint a már meglévő előnyök hajlamosak további előnyöket szülni, míg a hátrányos helyzetben lévők gyakran még inkább leszakadnak. A közmondásos igazság, miszerint „a gazdag egyre gazdagabb lesz, a szegény pedig még szegényebb” azonban nem a modern kor szüleménye, hiszen már az Újszövetségben is megjelenik, legmarkánsabban Máté evangéliumában:

„Mert akinek van, annak adatik, és bővelkedik; akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” (Mt 25,29)

A Máté-effektus kifejezést Robert K. Merton szociológus vezette be 1968-ban, eredetileg a tudományos közösség működésére vonatkoztatva. Megfigyelte, hogy a már elismert kutatók könnyebben jutnak további elismeréshez, támogatáshoz, publikációs lehetőségekhez, míg a kevésbé ismert tudósok még akkor is háttérbe szorulnak, ha azonos értékű munkát végeznek. 

Önmagukat erősítő előnyök

A Máté-effektus azonban nem korlátozódik a tudományra. A nyelvhasználatban például alig pár ezer szó alkotja a beszélgetések túlnyomó részét, így ezek a szavak dominánssá válnak a nyelvben. A komolyzenében is csak néhány komponista – Mozart, Beethoven, Bach, Haydn – műveit halljuk rendszeresen, miközben számos más tehetséges zeneszerző feledésbe merült. A gazdaságban a tőkeerős cégek könnyebben vonzanak befektetőket, míg a kisebb szereplőknek jóval nehezebb érvényesülni. A média és közélet is erősíti a hatást: a már ismert arcok több figyelmet kapnak, függetlenül az aktuális teljesítményüktől.

Az iskolákban a jó tanulók több figyelmet és elismerést kapnak a tanároktól, így könnyebben fejlődnek tovább.

Ez generációkon átívelő előnyhalmozódáshoz vezet, ami újratermeli a társadalmi egyenlőtlenségeket, ami tipikus példája a Máté-effektus működésének.

Nemcsak a társadalmi rendszerekben, hanem a természetben is létezik ez a növekedési mechanizmus. Az univerzumban például az anyag többsége néhány hatalmas tömegű objektumban – bolygókban, csillagokban – koncentrálódik. Mivel a gravitáció a tömeggel arányos, ezek az objektumok újabb anyagot vonzanak magukhoz, egyre növelve a tömegüket. Ez a folyamat önmagát erősíti, hasonlóan a társadalmi előnyökhöz.

Az evolúció során azok az élőlények, amelyek előnyös tulajdonságokkal rendelkeznek – gyorsaság, ellenálló képesség, álcázás –, nagyobb valószínűséggel élik túl és tudnak szaporodni. Ezek a tulajdonságok így egyre elterjedtebbé válnak a populációban, miközben más, kevésbé előnyös jellemzők háttérbe szorulnak. Jól megmutatkozik ez a tendencia például a daganatos sejtekben, amelyek olyan mutációkon mennek át, amelyek fokozott osztódást és túlélést biztosítanak számukra. Ezek a sejtek idővel újabb mutációkat halmoznak fel, amelyek tovább növelik versenyképességüket a normál sejtekhez képest. Így dominánssá válnak a szövetben, és ez a kumulatív előny tumor növekedéséhez vezet: a Máté-effektus tehát sejtszinten is működik.

Ha természetes, akkor igazságos is?

Sokan úgy érvelnek, hogy mivel az egyenlőtlenség „természetes”, ezért nem is kell ellene küzdeni. Ez azonban a naturalista tévedés – amire már David Hume is felhívta a figyelmet a 18. században. Hume szerint nem lehet pusztán abból, ami van, levezetni, hogy minek kellene lennie. A tények önmagukban nem adnak erkölcsi iránytűt. Például hiába természetes az, hogy az emberek húst esznek, ebből nem következik automatikusan, hogy helyes is. A kettő közötti ugráshoz további etikai elvekre van szükség.

Ezért ha valaki azzal érvel, hogy az egyenlőtlenség helyénvaló, mert az természetes, akkor logikai hibába esik. A természetesség nem garancia az erkölcsi elfogadhatóságra, hiszen a betegségek, például a rák is természetesek, mégsem fogadjuk el őket jogosnak.