Mérő László: Ti mind innovációk vagytok!

Mérő László szerint nem a zsenialitás viszi előre a világot, hanem a jó időzítés és a felismerés, miben vagyunk igazán jók. Legyünk akár Barbie-k, VII. Henrikek vagy Karikó Katalinok.

Ha az ember egy Mérő László-előadást hallgat, jobb, ha felkészül rá, hogy bármikor előkerülhet Barbie, Karikó Katalin, a Máté-effektus és Shakespeare is, és ezek valahogy mégis képesek egyetlen gondolati ívbe illeszkedni. Így történt legutóbb is, amikor az Európa Pontban beszélt az innovációk természetéről.

„Mi mindannyian egyéniségek vagyunk!” – idézte fel a Brian élete híres jelenetét, amelyben valaki hátulról közli: „Én nem!” Előadása épp ezt a paradoxont járta körül matematikushoz illő eleganciával és pszichológushoz méltó emberismerettel: mert hiába vagyunk mind különlegesek, ha közben nem találjuk meg azt a területet, ahol ez a különlegesség igazán érvényesül.

Lovász ne pazarolja Mérőre az idejét

Mérő szerint mi, emberek, mind innovációk vagyunk, de hogy kiből lesz nagy durranás, senki nem tudja megjósolni. Az esély azonban mindenkiben ott van. És nem feltétlenül az nyer, aki a legjobb, hanem az, aki tudja, miben van komparatív előnye. Erre a David Ricardo-féle közgazdasági elvre példaként hozta a jogászt, akinek a hobbija a gépírás és olyan jó benne, hogy megnyeri a gépíró-világbajnokságot is. Azt gondolhatnánk, hogy ezek után gépelhetne ő minden beadványt, mégis észszerűbb, hogy ezt a munkát egy nála gyengébb, lassabb, de jóval olcsóbb titkárnő végezze. A világbajnok gépíró ügyvéd tehát komparatív hátrányban van, még akkor is, ha abszolút tekintetben előnye lenne.

Ezen a ponton a szociális csereelméletet is behozza: a férfi, aki képes megszerelni a csöpögő csapot, és a nő, aki úgy tud mosolyogni, hogy a férfi meg is szerelje azt, szintén komparatív előnyeiket csillogtatják. Tehát aki felismeri saját erősségeit – vagy legalább a gyengeségeit –, máris jobb pozícióban van, legyen szó flörtről vagy munkaerőpiacról.

Ez a dinamika jellemzi az innovációt is: aki felismeri, miben van előnye másokkal szemben, az lehet, hogy nem valami újat talál fel, csak jobban csinálja azt, amit már eddig is csináltak.

Itt jön képbe a Máté-effektus: „Akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van.” Jézus szavaiban – Mérő olvasatában – a versenypiaci dinamika bújik meg. Az innováció ugyanis hajlamos a sikereseket még sikeresebbé tenni, a lemaradókat pedig leszakítani: ez az ismétlődő előnyhalmozódás pedig egyre szélsőségesebb eredményekhez vezet.

Ugyanakkor a maraton példája jól mutatja, hogy nem mindig a győzelem számít. Eleve alig néhány embernek van esélye az élen végezni, mégis évről évre nő a maratonok népszerűsége. Vajon miért? Mert valójában a vesztes az, aki el sem indul. Ezért élhető a versengő társadalom is, amelyben nem kell mindenkinek klasszisnak lenni, csak el kell rajtolni. Gyakran jobban megéri tizediknek – vagy akár ezrediknek – lenni például a tenisz-világranglistán, ahol évi húszmillió dollárt keres valaki, mint világbajnoknak lenni egy kevésbé népszerű sportban, például a tollaslabdában.

Mérő egy másik frappáns példával hozta még közelebb a komparatív hátrány fogalmát. Ha Lovász László matematikus – aki sok egyéb díj mellett a matematika Nobel-díjának tartott Abel-díjat is megkapta már – egy hónap alatt létrehozza Mérő László matematikai életművét, az csak időpazarlás, mert olyan munkát végez, amit egy diákolimpiai bronzérmes – azaz Mérő – is el tudna. Lovász dolga sokkal inkább az, hogy olyan problémákat oldjon meg, amelyeket más még csak fel sem tud fogni.

Mérő egy nagyobb képet is felvázolt. Ma az emberiség egyik fele képes megtermelni a saját és a másik felének összes szükségletét is – élelmiszer, lakhatás, energia, ruházkodás stb. –, sőt, sokszor jobban is, akkor mi lesz a világ másik felével? Szerinte két lehetőség van: vagy mindenki kezébe adunk egy „kapanyelet”, vagyis egy hasznos, most még keresett szakmát.

Vagy elindulunk egy másik irányba, és olyan új, eddig nem létező dolgokat találunk ki, amelyek nem létfontosságúak, de nem szeretnénk nélkülük élni – ilyenek a művészetek vagy akár a mobiltelefon.

A nem is olyan távoli jövőben a GDP akár ötven százalékát is ilyen területek termelhetik: a szellemi hozzáadott érték válik az új energiává.

Az innováció nem mindig forradalom, néha csak egy jó időzítés

Mérő úgy látja, hogy az innovációk világa éppúgy evolúciós elvek mentén működik, mint a természet. A darwini logika szerint a válság valóban hajtóerőként működik, és nélküle valójában nincs új ötlet: az újítások mindig ott születnek, ahol romokban hever a régi rendszer. Az emlősök is akkor kaptak teret, amikor a dinoszauruszok kihaltak, és a Tudor-házat is akkor tudta VII. Henrik megalapítani – és ezzel elindítani Angliát a világhatalom útján –, amikor a rózsák háborúja már kifulladt. Ugyanakkor nem véletlen, hogy Shakespeare nem írt drámát róla: bár 24 évig uralkodott, nagy tettek nem fűződnek a nevéhez. Ebből is látszik, hogy nem mindig egy zseni hozza el a várva várt fordulatot, hanem néha az unalom és a nyugalom.

A Covid-vakcinák mögött sem volt semmi radikálisan új, csak Karikó Katalin két évtizede fiókban porosodó kutatása.

Az innováció tehát néha csak akkor nyer értelmet, amikor eljön az ideje, és akkor talán még Nobel-díjat is adnak érte.

A nagy ötletek amúgy is kivételek, és nem a szabályt, inkább annak megszegését jelentik. A Rubik-kocka vagy a Tetris például teljesen ellentmondott a játékpiaci logikának, mégis világsikerek lettek. Aztán jött a Barbie, amelyet Mérő nem egyszerű játékbabának, hanem a játékipar evolúciójának darwini fordulópontjának lát. A Mattel ráérzett, hogy a babázás nem csak az anyaszerepről szól: Barbie a felnőtt női szerepek metaforája lett, és azóta is érzékenyen leköveti a társadalmi változásokat.

Velük szemben a Hasbro, a világ egyik legnagyobb játékgyártója csak késve kapcsolt: ugyan egy konkurenstől megvette a Sindyt, de soha nem tudta utolérni a Barbie-jelenséget. Végül inkább azt kérdezték, hogyha a lányok játszhatnak felnőtt női szerepekkel, miért ne játszhatnának a fiúk is. Így született meg G. I. Joe, a fiúbabák első példánya, és ezzel paradigmaváltás ment végbe a játékpiacon. Az időnként felröppenő pletyka, hogy Barbie és G. I. Joe titokban szerelmesek, jó indikátora annak, hogy a játékipar éppen recesszióban van és nincsenek újabb, korszakalkotóbb ötletek.

„Ti mind innovációk vagytok!” – zárta mondandóját Mérő László. Előadásában arra világított rá, hogy az innováció nem feltétlenül hőstett vagy zsenialitás kérdése, hanem gyakran a megfelelő időzítés, felismerés és alkalmazkodás eredménye. Az evolúció logikája szerint az új ötletek gyakran válsághelyzetekben születnek, de nem mindig a legnagyobb nevekhez kötődnek. A lényeg, hogy felismerjük saját komparatív előnyünket, és elinduljunk. Mert az innováció néha csendes, de ettől még lehet világformáló is.