Szayly Jozsef Matesz Andras Kael Csaba.jpg

Vízilabdázik, politológus lesz, és megnyerte a Nagy Magyar Filmtesztet

Rajt-cél győzelemmel, magasan a mezőny fölé emelkedve nyerte meg több mint 22 ezer indulóból Matesz András a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak országos vetélkedőt. A budapesti diák az ELTE-n politikatudományt hallgat, és az OSC vízilabdázója.

Nyolcadik alkalommal rendezte meg a DUE Médiahálózat a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14 és 20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról.

A háromfordulós játékba a filmteszt.hu oldalon lehetett bekapcsolódni. A több mint 22 ezer résztvevőből a második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérő 14 és 20 év közötti játékosok kaptak meghívást. A több száz középdöntős Budapesten, az UP Rendezvénytérben mérkőzött meg egymással, és közülük a legjobb tíz került a döntőbe.

A fináléban filmjeleneteket, képkockákat kellett felismerniük és villámkérdésekre válaszolniuk a játékosoknak. A döntősök többek közt a Hogyan tudnék élni nélküled?, a Véletlenül írtam egy könyvet, a Blokád és A nemzet aranyai című filmekről kaptak kérdéseket.

A Filmtesztet Matesz András nyerte meg, a második Szarka Áron, a harmadik Kovács Bernadett lett. A nyereményeket Káel Csaba mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos adta át.

Káel hangsúlyozta: fantasztikus éve volt a magyar mozgóképnek. Az emberek visszatértek a mozikba, húszéves nézettségi rekordokat döntöttek meg a magyar filmek, és az idei Oscar-díj-kiosztón három Magyarországon forgatott film szerepelt. A magyar alkotások közül beszédében kiemelte a hétvégén elindult, Hunyadi Jánosról szóló sorozatot, amely jelentős szintlépése a hazai filmgyártásnak, egy nagyszabású magyar történettel.

A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak győztese, a budapesti Matesz András az ELTE-n hallgat politikatudományt. Mint fogalmazott, érdeklődése nem kiemelkedő a filmipar iránt, a győzelmet általános műveltségének köszönheti. Tanulmányai mellett az OSC vízilabdázójaként játszik a másodosztályú bajnokságban.

Ez is érdekelheti

Mennyire ismerjük a magyar filmművészetet? Most megtudhatjuk!

Hetedik alkalommal rendezi meg a DUE Médiahálózat a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14–20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról.

Mindig ugyanúgy: már írják a Demjén-film folytatását

A Filmintézet támogatásával már új forgatókönyvön dolgozik az idei év egyik magyar sikerfilmje, a Demjén-dalokra építkező Hogyan tudnék élni nélküled? alkotócsapata. Csáky Attila producer vezetésével hét pályakezdő rendezővel készül szkeccsfilm a főbűnökről.

Mindig ugyanúgy: már írják a Demjén-film folytatását

A Filmintézet támogatásával már új forgatókönyvön dolgozik az idei év egyik magyar sikerfilmje, a Demjén-dalokra építkező Hogyan tudnék élni nélküled? alkotócsapata. Csáky Attila producer vezetésével hét pályakezdő rendezővel készül szkeccsfilm a főbűnökről.

Trill Beatrix kalandjairól is sikerfilmet forgathatna Herendi Gábor

A Futni mentem című sikerfilm egyik főszereplőjével beszélgettünk.