6Márton_Nemes_Techno_Zen_Photo_by_Dávid_Biró_Krisztina_Bilák (3).jpg

Nemes Márton Techno Zenje Velence után Budapestre érkezik

Nemes Márton multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotását a Velencei Képzőművészeti Biennálé novemberi zárását követően a Ludwig Múzeumban nézheti meg a magyar közönség.

Nemes Márton Techno Zen című összművészeti alkotása az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a technoszubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Kiállítása multiszenzorális: vizuális, akusztikus és interaktív tartalmai a fény- és színtartomány, a tárgy- és fénymozgás, a hang, a fényfrekvencia és légáramlás együttes hatásában bontakoznak ki. A tárlat kurátora Kopeczky Róna.

 „Lényegében ebben a projektben összekötöm azt, amit otthonról hozok, és amit fiatal felnőttként magamra szedtem. Van ebben egyfajta megérkezés, ráébredés, és hogy ezek az élmények rímelnek egymásra” – fogalmazott Nemes Márton. Alkotása, a Techno Zen egyszerre spirituális/transzcendens élmény, meditáció és technobuli; csendes, mégis hangos, intenzíven hat a befogadóra, és abban segíti, hogy lecsendesedve befelé kezdjen el figyelni. Mielőtt a műtárgyak a Ludwig Múzeumban kamionra kerültek volna, megnéztük a készülő kiállítást, képriportunk itt nézhető-olvasható.

A magyar pavilon kiállítását december 20-tól kibővített formában a budapesti Ludwig Múzeum a hazai közönségnek is bemutatja. A tárlat 2025. március 2-ig lesz látogatható.

Ezzel együtt már megkezdődött a felkészülés a 2026. évi, 61. Velencei Képzőművészeti Biennáléra: megjelent a kurátori pályázati felhívás. A beérkező pályázatok közül a nyertes kiállítási tervet most is egy szakmai zsűri fogja kiválasztani.

A 2025-ös Velencei Építészeti Biennálé magyar kiállításának címe: Nincs itt semmi látnivaló, ami jelzi, a magyar pavilonban jövőre nem egy hagyományos építészeti kiállítást mutatnak be, hanem „az építészeti tudást ünneplik, annak más szakmákban történő migrálását és sikerre vitelét”. A kiállítás fiatal építészcsapata a helyszínen készített kisfilmben ad betekintést, hogy mit láthatunk majd a Magyar Pavilonban. A kiállítás kurátora Pintér Márton.

Ez is érdekelheti

Így készül a Velencei Biennálé magyar kiállítása

Nemes Márton képzőművész és Kopeczky Róna kurátor biennálés projektje, a Techno Zen – amely hamarosan 36 ládában utazik ki Velencébe – elképesztően intenzív lesz. Mielőtt a műtárgyak a Ludwig Múzeumban kamionra kerültek volna, meglestük a készülő kiállítást. Exkluzív képriport.

Nemes Márton multiszenzoros alkotása látható a Velencei Biennálén

A 60. Velencei Biennálén már megújult terekkel várja a magyar pavilon a látogatókat a kulturális minisztérium és a magyar kormány támogatásával, a Ludwig Múzeum szakértői munkájával – mondta el Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár az alkotást bemutató sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.

Mindennapi háború és őslakosok az idei Velencei Biennálén

Miközben több ezren követelték Izrael pavilonjának felfüggesztését, a javasolt palesztin kiállítást elutasították. Oroszország idén sem vesz részt az eseményen, Ukrajna pavilonja pedig a folyamatban lévő háborúval foglalkozik.

Velencei Biennále: Megnyílt a magyar pavilon kiállítása

A Néprajzi Múzeum új épületét és annak homlokzati ornamentikáját állítja a középpontba a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále magyar pavilonjának Reziduum – The Frequency of Architecture címmel csütörtökön megnyílt kiállítása.