Hosszú egyeztetések után a két fél peren kívül megegyezik. A megállapodás értelmében a Sziget vállalja, hogy a fesztivál teljes ideje alatt, naponta éjjel 11 óra és reggel 6 óra között betartja a legfeljebb 55 decibelt megengedő zajterhelést, változtatnak a színpadok tájolásán, hangszigetelő sátrakat és hangerő-szabályozókat alkalmaznak, és az éjszakai órákban nem működtetik a nagyszínpadot.
    

Kötelezettséget vállaltak arra is, hogy ha mégis átlépik a megengedett zajterhelési küszöböt, akkor naponta egymillió forint kötbért fizetnek az újpesti önkormányzatnak. Ha három napon is előfordul a határ átlépése, akkor a kötbér összege 10 millióra emelkedik. 
    
A zajterhelést közösen mérik majd. A megállapodás értelmében joga van a városvezetésnek javaslatot tenni a mérési pontok helyszínére, a Sziget Kft.-nek pedig kötelessége e javaslatok figyelembevételével meghatározni a mérési helyszíneket úgy, hogy az önkormányzat által javasoltak közül legalább ötnek szerepelnie kell a végleges listán. 
    
Kitértek arra, hogy a Sziget Kft. felajánlásokat is tett, a Gyereksziget ideje alatt mindennap óránként buszjáratot indít, részt vesz az újpesti zenekaroknak rendezendő versenyek zsűrijében, és a nyertesnek fellépési lehetőséget biztosít a Szigeten.