Megállni a végtelen lába előtt

Amikor 1979-ben a jazz-rock hatású Miniből átigazoltál a Dinamitba, át kellett hangolnod magad egy egyszerűbb, hard rockos struktúrára. Könnyen ment?

Az emberi agy befogadóképessége határtalan, még a jazz tanszakon megkedveltem Ornette Colemant, de később a Van Halent is. Black Sabbathon nőttem fel, még kamasz fejjel játszottunk Led Zeppelint és Deep Purple-t is, szóval, a jazz tanszak előtt volt egy rockkorszakom. De a jazzt is nagyon szerettem, a műfaj igényes hangszereléseit, a groove-jait, és magát a jazzt mint életformát is. A bátyámnak volt egy zenekara, abban már volt szólógitáros, így nekem a basszus maradt, de én tanítottam be a Hendrix-szólókat, mert nyolc évig hegedültem. A fülemben volt a zene fegyelme és struktúrája, egy Hendrix-szólót öt perc alatt leírtam. A jazz tanszéken megszédített a zenéhez való intelligens hozzáállás és az egésznek a légtere. Hallottam Másik Jánost zongorázni, Lerch István fölöttem járt egy évvel, fantasztikusan játszott ő is. Először Berki Tamás elhívott az Interbrassba 1975 nyarán, és már toltam is oda a cuccomat. Vasárnaponként játszottunk a Marczibányi Téri Művelődési Házban, és egyszer csak az Amerikából hazalátogató Szabó Gábor lejött a koncertünkre, majd be is szállt pár szám erejéig játszani az Interbrassba, szóval tizenkilenc évesen Szabó Gáborral zenélhettem. Amikor megérkezett, azt sem tudtam, ki ő, akkor súgta valaki, hogy ne hülyéskedj, ő a világ egyik legnagyobb gitárosa. Utána meghívott a nagykoncertjére is, legalább húsz dalban kellett bőgőznöm. Ebből a közegből egy pillanat alatt visszakanyarodtam a rockzenébe, mert szerettem a Van Halent, de a Foreignert is…

Persze, a Dinamitban is vannak Foreigner-hatások…

Igen! A Mi ez az érzés? a Double Vision című Foreigner-dal riffjére épült, de aztán mást hoztunk belőle.

Amikor létrejött a Dinamit, Schuster Lóránt kiátkozta Vikidált, majd később a másik két zenekarelhagyót, Bencsiket és Cserhátit is, de érdekes módon titeket, akik elcsábítottátok Gyulát, nem nagyon emleget.

Nemrég a Magyar Zene Házában egy beszélgetésen együtt voltam Lóránttal. Megkérdezte tőlem, hogy miért vittük el Vikidált, ha azt nyilatkoztam egy műsorban, hogy nem is kellett akkor egy zenekarnak lemez. Szerintem a hetvenes években tényleg nem volt feltétlen szüksége lemezre egy bandának, hiszen a gyerekek kazettás magnóval felvették a koncerteket, azokat továbbmásolták, mindenki megismerhette a dalokat. Szóval lemez nélkül is terjedt ez a szubkultúra. Ha nem lett volna lemeze a Dinamitnak – amelyik állítólag állami rockzenekar volt –, akkor is telt házakban játszottunk volna. Nem kaptunk semmiféle plusztámogatást, csak azt, amit a legtöbb zenekar, azaz a lemezeink után járó szerzői jogdíjat, ahogy bárki más. Lóri azt képzelte, hogy valaki megvett minket és csinált egy zenekart. A Dinamittal inkább az volt a baj, hogy nem volt elképzelésünk arról, hogy a jól megírt dalokra milyen szövegeket ültessünk rá.

Amikor 1982 elején, a Dinamit feloszlása után egymásra találtatok Nagy Feróval, nem volt benne némi bizalmatlanság a soklemezes, az ORI büféjében is otthonos mozgó zenészekkel szemben?

Mi a zenén, a művészeten keresztül kerültünk közel egymáshoz. Egyszer lementem az FMK-ba, és megdöbbentem, hogy mennyire intelligens szövegeket ír, hogy milyen karizmatikus előadó. És tényleg találkoztunk az ORI-büfében, ahol elmondta, hogy éppen hol tart, milyen szövegeket ír. És amikor a Dinamit 1982 elején fölrobbant – amilyen gyorsan összeállt, olyan gyorsan oszlott föl –, egyből megkerestem, hogy szeretnék vele játszani. Azt felelte: „Hülye vagy, le vagyok tiltva! Elment az eszed, velem akarsz játszani?” Mondtam, hogy igen, mert imádom azt, amit csinálsz, ráadásul ilyen előadó nincs még egy ebben az országban. Tizenkétezer embert letérdeltetett a Térden állva című dal előadásakor a Kisstadionban. Hol látsz te ilyet? Aztán, amikor már teljesen ellehetetlenítették, feloszlatta élete értelmét, a Beatricét. Jól tette, hogy nem írta át a szövegeit, és jól tette, hogy akkor feloszlatta a zenekart. Azért tud a mai napig működni a Beatrice, mert hősként távozott abból a körből, amit úgy hívtak: a szakma.

Többféle vélemény van azzal kapcsolatban, hogy miért ment szét a Nagy Feró-féle Bikini. Mindkettőt Feró mondta. Az egyik szerint ő mindig is a Beatricét akarta, az volt a szerelme, és erre a BIP-búcsús koncerten jött rá. De azt is mondta, hogy a bátyád nem tartotta sokra az ő bohóckodását, hogy az nem szakmai teljesítmény, és hogy Feró ezen sértődött meg.

A valódi ok az volt, hogy a bátyám a dalszövegek után is jogdíjat követelt, azzal a felkiáltással, hogy mi is ott voltunk a próbán, nekünk is jár. Akkor még nem volt előadó-művészi jogdíj, a fellépések után járó gázsik mellett a jogdíj volt a zenész első számú jövedelme. Egy koncertért 450 forintot kapott a zenész, ha nagy sztár volt, akkor 800 forintot, ami nagyon kevés volt, ezért voltak olyanok, akik afféle szolidaritásra hivatkozva azt akarták, hogy a dalok után ne csak a szerzők kapjanak pénzt, hanem a teljes zenekar. Sok banda szétosztotta a zeneszerzés után járó jogdíjat akkor is, ha egyetlen ember szerezte a dalokat, de a szövegek után járót általában a dalszöveg írója kapta. Feró pedig, érthető módon, elrakta a dalszövegek után kapott jogdíjat, és amikor a bátyám ezt nehezményezte, Feró azt mondta, hogy jó, akkor írd meg te a szöveget. Másnap vártuk, hogy Gábor majd megírja, de persze nem írta meg. Ferónak főleg az esett rosszul, hogy egy zenésztársától nem kapta meg a respektet, pedig úgymond övé a színpad, ő tartja a kapcsolatot a közönséggel. Egy olyan kaliberű előadónak, mint Nagy Feró, nem szólhatsz be, hogy majd megírom én a szöveget. Ekkor már készült a Hamletre is, a személyzete is megvolt hozzá, és már forgatta a fejében, hogy valamilyen formában visszahozza a Beatricét. Még a Bikini-koncertek is azzal a felkonffal kezdődtek, hogy „egyetlen szerelmem a Beatrice volt”.

A Bikiniben úgymond Feró volt a kreatív vezető. Akkor vetted át, amikor elment, vagy mindig is te voltál a főnök?

Ketten voltunk, egymást oltogattuk, együtt hallgattunk és együtt írtunk zenét. Amikor a népzenét hozta szóba, azonnal megcsináltam a Jaj, de széles jókedvem van kezdetű dalt. A Nem félek zenéjét is készen hoztam neki.

Szűcs Antal Gábor a második lemezen (XX. századi híradó) már nem szerepelt. Mi volt az oka a távozásának?

Neki nehéz volt Feró stílusa, és úgy döntött, hogy inkább a testvérének, Szűcs Juditnak ír lemezeket. Abban az időben Szűcs Judit az ország egyik legnagyobb sztárja volt.

Amikor nosztalgiakoncerteket adott az ős-Bikini, nem merült fel új számok írása?

A dolog már másról szól. Annak a kornak megvoltak a démonjai, a szerelmei, de ahogy elmúlt a nyolcvanas évek első fele, a démonok is eltűntek. Már nem kaptuk meg azt az erőt föntről, hogy megcsináljuk a folytatást. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy mi alkotunk. Az alkotás „fenn” történik, mi inkább afféle médiumok vagyunk.

Volt, hogy a D. Nagy-féle Bikini a kezdet kezdetén „frakciósabban” játszotta a Rolls Frakció-számokat?

Azonnal áthangszereltem azokat, megmondom, hogy miért. Amikor felépítették a keresztény templomokat, mindig pogány helyekre építették. Mert oda járt a tömeg. És hozzánk is eljött az egykori Rolls Frakció közönségének egy része is, hogy meghallgassa a régi, szeretett dalait, de mivel mi nem a Rolls Frakció voltunk, ezért nem is lehetett ugyanúgy előadni azokat a számokat.

Amikor 1985 végén megjelent az Ezt nem tudom másképp mondani, a Bikini nevének kezdőbetűjén még rajta volt a korona, utalva a Beatricére, de már az 1987-es Mondd el albumról eltűnt. Nagy Feró visszakérte a koronáját?

Nem kérte vissza, ez a mi tiszteletünk volt iránta. A korona a Beatrice jele volt, akkor már feltámasztotta az anyazenekarát. Az 1985-ös lemez szövegeit ő írta Trunkos Andrással, így abszolút volt jelenléte, de a Mondd elen már csak néhány dala volt, és az újra aktív Beatrice miatt távolabb is került az új Bikini szellemiségétől.

Pataky Attila egyszer felment a békásmegyeri lakásodba Felvinczi Attilával, az akkori Edda-menedzserrel, és azt mondták, hogy legyetek az Edda előzenekara az 1986-os tavaszi turnéjukon. Mit szólt Trunkos vagy éppen Feró az Eddával közös kislemezhez, illetve a turnéhoz?

Az Eddának egy olyan előzenekar kellett, amelyik nem azt játssza, amit ők. Nekünk megtisztelő volt. Az Edda ebben a felállásban is nagyon népszerű volt, mi pedig még csak akkor állítottuk össze a koncertműsorunkat. Sokat köszönhetek Pataky Attilának, mert elvitt minket egy garantáltan telth ázas turnéra. Nekünk ez nagy reklámlehetőség volt. Hirleman Berci és Csillag Endre is ott játszott, az akkor még nem végleges felállású Eddában, és aztán később mindketten a Bikiniben kötöttek ki, de ez egy másik történet.

Nagy Feró afféle producer is volt a Lyuk stúdiójában. Nem merült fel benned a nehezebb időkben, hogy a produceri munka legyen a fő tevékenységed, és nem a „zenekarosdi”?

Én élek-halok a zenéért. Annyira kimerülök minden egyes koncert után, hogy szinte mindig a betegség kerülget. Nemcsak eljátszottam a dalokat, hanem maximális erővel teszem le a közönségnek. Imádok zenét szerezni, szeretem eljátszani a közönségnek, örülök, ha velem éneklik a dalaimat. Nincs annál nagyobb elégtétel, mint amikor a Papp László-arénában a negyvenéves Bikinit ünneplő koncerten 12.500 ember végigénekli veled az egész műsort.

Nemrég elhunyt Dévényi Ádám, aki számos dalszöveget írt a Bikininek. Nem jutott eszedbe, hogy keress valamit a hagyatékban, és azt feldolgozd az emlékére?

Nem szeretnék belenyúlni az életművébe. Amíg élt, addig se nagyon adott, úgy kellett kikönyörögni azt a keveset is. Neki a legnagyobb sértés az volt, hogy Trunkos átírta az Adj helyet magad mellett című szövegét. A „Mint Kínában a forradalom” sort átírta arra, hogy „Mint kínomban a színpadon”.

A bátyád már nem játszott a Mondd el lemezen, a helyére Hirleman Bertalan került. Miért?

Még az Edda–Bikini-turnén történt, hogy a bátyám elkésett a nyíregyházi koncertről, de nem csúszhattunk, mert az Edda is fix időben kezdett. Szóltam Hirleman Bercinek, az Edda akkori dobosának, hogy üljön be „szögelni”. Szó nélkül, hibátlanul ledobolta a koncertet. A műsor felénél megérkezett a bátyám, és amikor véget ért, azt mondta, hogy ő ebben az egészben nem hisz, és kilép a zenekarból. Nem sokkal ezután velünk jött Hirleman Berci, ezért aztán nagyon ki volt borulva Pataky Attila. Ha tudta volna, hogy később a gitárosuk, Csillag Endre is nálunk köt ki…! Persze, akkor már nem az Eddából vettük ki, hanem Ausztriából hoztuk haza.

A Mondd el album kreditjében külön köszönetet mond a zenekar Laux Józsefnek, az Omega és az LGT egykori dobosának. Ha jól tudom, abban az időben még Amerikában volt, ráadásul disszidensnek számított, akinek szinte a nevét sem lehetett akkor leírni. Hogy sikerült mégis a kooperáció?

Akkor már nem volt olyan szigorú a rendszer. Éppen hazajött Amerikából, és mondtam neki, hogy üljön be hozzánk, legyen producere az új lemezünknek, de amit tekergetett a keverőn, azt gyorsan vissza is állítottam. És a végén kérte a jogdíjat, de erről finoman lebeszéltem.

1988-ban kijött egy Bikini-válogatásalbum, ami szokatlan gesztus, hiszen az új felállásnak csak három lemeze volt akkor.

Ehhez nekünk semmi közünk nem volt, a válogatáslemezeket jórészt a kiadók akarják, hogy minden évben kipréseljenek a népszerű zenekaraikból egy újabb aranylemezt. Ez a részint angol nyelvű album afféle promóciós kiadvány volt, szó volt róla, hogy megpróbálják adni a zenekart Cannes-ban. De a magyar könnyűzene egy-két kivételtől eltekintve még Ausztriával szemben sem volt versenyképes. Csak a klasszikus zenével tudtunk kilépni igazán a tényleges nemzetközi mezőnybe.

A zenekar 1993-as átmeneti feloszlása után D. Nagynak létrejött egy afféle árnyékéletműve, megjelentek szólólemezei, de ott volt a D. Nagy és a Frakció kiadványa is. Megfordult a fejedben, hogy valamit feldolgozzatok ezekből a felvételekből, ahogy a Rolls esetében is tettétek?

Ezek a dalok ízlésvilágukban eltértek a Bikinitől. Nem találtam meg bennük azokat a harmóniafordításokat, zenei ötleteket, amelyek igazán izgalmasak lettek volna. Amikor Rolls Frakciót dolgoztam fel, abban még jelen volt a Dévényi Ádám és Trunkos András intellektusa, amikor az elnyomásból írt fantasztikus dalokat.

Sokat játszotok az ország kisebb-nagyobb fesztiváljain. Ugyanaz a setlist mindenhol?

Ugyanazt játszunk. Olyan az egész, mint egy színházi évad, azaz évente változtatjuk a műsort. Sokat nem is tudunk próbálni, mert annyit játszunk, hogy mindenkinek fájnak az ízületei. Valójában teljesen szét vagyunk ütve. Van, hogy egy nap két koncertet is adunk, mintha még a hetvenes években lennénk.

A Temesvári vasárnap coverén olvasható egy Kányádi-vers, az Isten háta mögött, és látható egy kereszt is. Bár akkor éppen rendszert váltottunk, de gondolom, nem ment simán az album kiadása…

Akkor már nem foglalkoztak ezzel… Futottak, mint Metternich, égették a párttagsági könyvüket, és menekültek. És volt annyi eszem, hogy kivittem őket Temesvárra, nézzék meg a koncertet. Olyan élményben volt részük, amilyenben azelőtt még sosem. Azt mondták: ez a rock and roll! Azt válaszoltam erre, hogy ezt nem rock and rollnak hívják, itt egy nemzet találkozott a nemzettel. Ötezer ember sírta-énekelte végig a koncertet utána pedig az egész turnét. Mi vittük oda először a szabadság szellemét. Egyébként a Kányádi-verset felvésettem Erdélyben egy székely kapura is. Történt ugyanis, hogy a feleségem szüleinek portáján összedőlt egy csűr, amit nem hagyhattam. Mondtam, hogy építsék újjá, de aztán már egy rendes ház kerekedett ki belőle előtte székely kapuval, rajta ezzel a bizonyos verssel.

A Bikini esetében nemcsak az első nagy korszak kedvenceit lehet elővenni a koncerteken, hanem a későbbi, a média által kevesebb figyelmet kapott lemezeket is. Előfordult, hogy évek múlva érett be egy-egy dal?

Ezek a számok úgy értek be, hogy a Spotifyon vagy más játszási listákról hallgatták a szülők, és a gyerekek belenőnek abba, amit az apjuk és az anyjuk hallgatott. Már nem olyan fontos a média, a zene a streamingnek köszönhetően utat talál magának. A közönségre kell bízni, hogy mit akar tőled hallani, nincs értelme kampányt szervezni egy-egy újdonságra. A dalok utat találnak maguknak. Az Őrzöm a lángot a Bikini történetének legjobb lemeze, de a sajtóban talán kevesebb figyelmet kapott. Bár megszólalnak bennem újabb és újabb témák, de hadd tegyem fel a kérdést: a 2011-es A végtelen lába előtt című dalunk után mit írjunk még?

Mint régi időkben a téli világ, / kint alszik a nyárban az itthoni táj, / az élet is alszik, de semmi komoly, / csak hullik a házra az éteri por. / Megállok a Végtelen lába előtt / és kérem, hogy adna egy kis pihenőt, / míg várom a téren, úgy elfog a vágy, / hogy lássam a sorsaink szép fonalát.A végtelen égen a csillag a ránc, / csak elkopik egyszer a nyakból a lánc,
úgy van az élet is, mint a mosoly, / elkopik emberek arcairól.

Kérdem még egyszer: mit lehet még írni ezután?

A teljes interjú a Magyar Kultúra magazin 2023/11. számában olvasható. Fizessen elő a lapra, hogy havonta, első kézből olvashassa! A magazin további tartalmai itt érhetőek el.