Kate Winslet jó néhány filmje bizonyította az utóbb években, hogy a színésznőnek nem feltétlenül a végzet asszonya-szerep áll a legjobban. Az olyan filmekben nyújtott alakításai, mint például az Apró titkok, az Egy makulátlan elme örök ragyogása vagy A szabadság útjai már-már végzetszerűen predesztinálták egy jól megérdemelt Oscarra (és még egy jó pár elismerésre), amit végül A felolvasóért vihetett haza - a film pedig teljes mértékben igazolja, hogy nem ok nélkül.
A második világháborút követő évtizedeket felölelő történet egy véletlen, a tizenéves Michael (David Kross) egész életét kérlelhetetlenül befolyásoló találkozásra épül. A teljesen kiszolgáltatott, legyengült fiút a jegykezelőként dolgozó Hanna (Kate Winslet) rövid időre pártfogásába veszi, majd a skarlátból felépült Michael néhány hónap után meglátogatja jótevőjét.
Kettejük viszonya inkább hasonlít egy anya-gyerek kapcsolatra: Michael Hanna szegényes lakásának falai között teszi meg az "első lépéseket" a szexualitás és a szerelem útvesztőiben, a legédesebb mennyországtól a legkeserűbb pokolig bejárva azoknak minden zegzugát. Titkos légyottjaik észrevétlenül változnak át meghitt, bensőséges együttlétekké - köszönhetően Michael iskolai olvasmányainak, amelyeket többnyire meztelenül olvas fel Hanna unszolására. Mindegy, hogy mosogatás közben, szeretkezés előtt, vagy után: az Odüsszeia, Huckleberry Finn kalandjai, Lady Chatterley erotikus történetei és Csehov A kutyás hölgye egyre közelebb hozzák egymáshoz a szerelmeseket: nem csak a generációs különbségeket, de egyúttal a költészet, az irodalom falakat is ledönteni képes erejét is megvilágítva. A film érzékletes, finom eszközei fokozatosan, szinte észrevétlenül aktiválják a titokzatos, olykor igen szigorú nő ismeretlen oldalait, amelyek gyarlóságának leleplezésével együtt nem csak Michaelhoz, de hozzánk is egyre közelebb hozzák. Az idilli együttlétek azonban - ahogy az az egynyári, futó kalandoknál lenni szokott - egy csapásra véget érnek, amikor a nő szó nélkül kámforrá válik.
A hatvanas években Michael joghallgatóként náci háborús bűnösök tárgyalásait látogatja: itt kénytelen újra szembesülni eltemetettnek vélt múltjával - épp úgy, ahogy a Kate Winslet által megrendítő módon életre keltett, az őrök rabok iránti "felelősségét" meggyőződéssel védő, egyúttal elborzasztóan értetlen, kiszolgáltatott Hanna. A film egyik legerősebb mozzanata, ahogy a néző is Michaellal együtt döbben rá egykori szerelme bűnökkel és fájdalmakkal teli múltjára, és ismeri fel a foglyokkal szembeni bánásmódjának egyszerre ijesztő és fájó vonatkozásait. A per így a felnőtté válás mérföldkövévé válik a fiú számára: Hanna iránti végtelen odaadása és szeretete ekkor alakul át egy életre szóló keresztté. Ralph Fiennes szinte tökéletes arányérzékkel viszi tovább a David Kross által egyébként briliánsan megformált fiatal Michael lelki tusáját, aki már idősödő, elvált apaként is Hanna kitörölhetetlen nyomait őrzi.
A sorsukra égett sötét, baljós pecsétek eleve lehetetlenné teszik kettejük számára a felhőtlen boldogságot, mégis valami csodálatos folyamatnak lehetünk tanúi, ahogy a személyes és társadalmi felelősségvállalás a nő és a férfi esetében is más-más, de mindkét esetben nagy horderejű döntést generál. Stephen Daldry filmje tökéletes példája annak, hogy hogyan érdemes hozzányúlni egy - általában ugyanarra a filmes sémára felfűzött - megkerülhetetlen történelmi témához.
