Meghalt Ferdinandy György író

Ferdinandy György 1935. október 11-én Budapesten született. Középiskolai tanulmányait a Budapesti Piarista Gimnáziumban végezte el, ahonnan az utolsó évben eltanácsolták. Osztálytársa volt Sztankay István, a Nemzet Színésze is. 1954–1956 között a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozott. 1956-ban felvették az ELTE BTK magyar-francia szakára, ahová csupán néhány hetet járt, majd kitört a forradalom. A forradalom leverése után, december 13-án elhagyta az országot és többedmagával Franciaországtól kért menedéket. 1956–1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyveladó volt. 1957–1969 között a strasbourgi Dijoni Egyetem hallgatója volt, 1959-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964–1976 között a Puerto Ricó-i Egyetem tanára volt, ahol spanyol nyelven oktatott. 1964–1970 között a Szomorú Vasárnap című irodalmi lap kiadója volt, 1976–1985 között pedig a Szabad Európa Rádió külső munkatársa. 2000 óta felváltva Puerto Rico és Miami között ingázva élt, a 2010-es évek óta Budapestre tette át székhelyét.

1960-ban jelent meg első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt (L’île sous l’eau). A kötet sikere után Céline és Cendars kiadójával, Denoëllel köt szerződést. 1964-ben Az év egyetlen napja (Le seul jour de l’année) című elbeszéléskötetéért az egyik legrangosabb francia irodalmi kitüntetéssel, Saint-Exupery-díjjal ismerik el. Első magyar prózakötete 1965-ben Münchenben jelent meg Futószalagon címmel.

1987-ben hazatért Magyarországra, ekkor egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban. 1988-ban a Magvető Kiadó publikálta első hazai könyvét, a Szerecsenségem története című kötetet. 1992-ben a pécsi Janus Pannonius egyetemen tanított. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta Az év könyve elismerést. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagja lett, de kilépett, majd 2015-től újra tagja lett a társaságnak.

Első felesége a francia Colette Pexrethon volt. 1980-ban vette feleségül a kubai María Teresa Reyest, ebben az évben született meg közös gyermekük, Jorge-José Ferdinandy. Fordításai jelentek meg magyarról franciára, franciáról magyarra, magyarról spanyolra, spanyolról magyarra is.

December elején adtuk hírül, hogy Ferdinandy György kórházba került.

Az íróval 2021 decemberében beszélgettünk. Az interjúban így vallott magyarságáról:

„Mindig magyarnak tartottam magam, és ehhez a kis országhoz húzott a szívem, álmodni is szinte mindig magyarul álmodom. Állandóan ott volt bennem a honvágy, de sokáig nem volt lehetőség a hazatérésre. Már 1958-ban szerettem volna visszamenni Budapestre, de ettől Nagy Imre kivégzése eltántorított. El kellett fogadnom, hogy hosszabb ideig tart majd az emigráció, mint ahogy eredetileg gondoltam. De még annál is tovább nyúlt, hiszen csak a nyolcvanas évek végére enyhült annyira a politikai helyzet, hogy hazatérhettem.

Viszont folyamatosan igyekeztem kapcsolatban maradni a magyar irodalommal. Íróbarátaim rendszeresen elküldték nekem új köteteiket, amelyeket mindig elolvastam, és írtam is róluk. Ezenkívül sok fiatal, kezdő alkotó könyvét fordítottam le spanyolra, amelyeket a spanyol kiadómon keresztül meg is jelentettünk. Ablaknyitogatónak tartottuk magunkat a feleségemmel, aki mindig rengeteget segített a fordítói munkámban. Már abban az időben is foglalkoztunk magyar alkotások nyugati megjelentetésével, amikor még senki sem.”

„Ferdinandy György nevéhez mindeddig hozzátartoztak azok az irodalomelméleti klisék, hogy nyugati magyar irodalom vagy emigráns irodalom” – fogalmaz a Magyar Művészeti Akadémia oldalán elérhető méltatásában Farkas  Gábor. Mint írja, „már első, ’60-as években megjelent elbeszéléseiben is (Sziget a víz alatt, 1960; Futószalagon, 1965; Az év egyetlen napja, 1967) az idegenségérzet, a se-itt-se-ott létezés, a megérkezés lehetetlenségének szorongató, de néhol fanyar humorral kifejezett leírásai mögött ott lapult az alkotó 1956 miatti emigrációja mint sorsélmény.” Az irodalomtörténész szerint Ferdinandy alkotásait a „közvetlen derű” jelzős szerkezet írja le.

Ferdinandy György budapesti otthonában 2017-ben. Fotó: MTI / Czimbal Gyula