d6323a34-fa37-4792-bd44-30e2e8c7f8b1.jpg

Meghalt Szilágyi Tibor

Életének 83. évében békében hunyt el a családja körében Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész – tudatta a hírt a művész felesége az MTI-vel.

A Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Friss diplomásként először a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött (1965), majd 1968-ban a Veszprémi Petőfi Színház társulatában folytatta. 1969-től 1973-ig a budapesti Thália, majd 1977-ig a József Attila Színház társulatához tartozott. Onnan szerződött a Nemzeti Színházhoz két évre, 1979–1990 között a Vígszínházban, majd ismét a József Attila és a Nemzeti Színházban játszott, végül 1997-ben csatlakozott az Új Színházhoz. 2003–2007 között a Soproni Petőfi Színház művészeti igazgatója volt.

A Magyar Rádió stúdiója, Szilágyi Tibor, Mensáros László, Sinkovits Imre színművészek 1984-ben. Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán
A Magyar Rádió stúdiója, Szilágyi Tibor, Mensáros László, Sinkovits Imre színművészek 1984-ben. Fotó: Fortepan/Szalay Zoltán

Egyénisége, pontos, fegyelmezett játéka színpadon és vígjátékban egyaránt jól érvényesült. Karakteres, mély tónusú hangjának köszönhetően sokoldalú művésszé vált: több mint 150 színházi szerepet játszott el a világirodalom legnagyobb drámai karaktereitől a komédiákig. Emellett több mint 120 filmben és televíziós produkcióban nyújtott felejthetetlen alakítást, például a Hideg napok (1966), az Othello Gyulaházán (1966), a Kakuk Marci (1973), a Jelbeszéd (1974), a Macskajáték (1974), az Apám néhány boldog éve (1977), a Dóra jelenti (1978), a Minden szerdán (1979), a Guernica (1982 magyar-NSZK), az Elysium (1986 magyar-NSZK), az Ámbár tanár úr (1998), az Európa expressz (1998), a Rendőrsztori (2000), Üvegtigris (2000), az Üvegfal (2004), az Üvegtigris II. (2005), a Budakeszi srácok (2006) és az Eszter hagyatéka (2008) című alkotásokban. Szinkronhangként is sokat foglalkoztatták, ő volt Jean Reno és Walter Matthau leggyakoribb magyar hangja.

Sikeres rendezései közé tartozik Levin: Veronica szobája, Rolland: A szerelem és halál játéka, Sarkadi: Oszlopos Simeon, Schisgal: Szerelem, óh, Kilty: Kedves hazug, Hamilton: Gázláng, Feydeau: Bolha a fülbe, Thuróczy: Finálé, Williams: Macska a forró bádogtetőn, Brandon-Aldobolyi-Nagy-Szenes: Charley nénje, Thuróczy: Kerített város, Lajtai-Békeffi: A régi nyár.

Verseskötetei Égi fény és Emlékszilánkok címmel jelentek meg.

Szilágyi Tibor a rádióban is gyakran volt hallható, többek között kabarékban. Munkásságáért 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1982-ben érdemes művész, 1987-ben kiváló művész címet kapott. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki erőteljes színészi alakításaiért és rendezői munkássága elismeréseként. 2018-ban Tolnay Klári Művészeti díjat kapott.

 

Címlapfotó: Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész. Fotó: MTI/Keleti Éva

Ez is érdekelheti

Százkét éves korában halt meg Marlon Brando Oscar-díjas partnere

Százkét éves korában elhunyt Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írta meg a Variety.com.

Meghalt Egenhoffer Tibor, aki az Egri Csillagok és az Indul a bakterház képi világát is meghatározta

Kilencvenkét éves korában elhunyt Egenhoffer Tibor látványtervező, a magyar film és televízió díszletkultúrájának elkötelezett alkotója .

Meghalt Marina Vlady francia színésznő, aki követte férjét a Szovjetunióba is

Nyolcvannyolc éves korában hunyt el csütörtökön Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő – tudatta családja az AFP francia hírügynökséggel.

Meghalt Deák Bill Gyula

Hetvenhét éves korában meghalt Deák Bill Gyula Artisjus-díjas magyar bluesénekes – jelentették be a hírt szeptember 17-én a zenész Facebook-oldalán. A közlemény szerint a magyar blues kiemelkedő alakja egy sikeresnek mondott műtét után hunyt el.