Bolyai János Kutatási Ösztöndíj.jpg

Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA

A támogatást 2025-ben is 155 kiváló kutató nyerheti el.

Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj célja a fiatal kutatók elismerése és ösztönzése, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülés elősegítése.

Az ösztöndíjra 45. életévüket be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak. A pályázat valamennyi tudományterületen, tudományágban benyújtható. A kiskorú gyermeket nevelő kutatók esetében a korhatár gyermekenként két évvel megemelkedhet.

Az egy, két vagy három évre, legfeljebb két alkalommal elnyerhető Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma dönt. A 2025-ben elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 155. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesültek, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma 31.

Az MTA honlapjáról elérhető felhívás szerint a pályázatot elnyert kutatók 2025. szeptember 1-től részesülnek az ösztöndíjban, amelynek havi összege 250 ezer forint. A pályázat elektronikus beadási határideje 2025. március 7. déli 12 óra.

Ez is érdekelheti

Még mindig tartogat meglepetéseket az indoeurópai nyelvcsalád

Az indoeurópai nyelvcsalád eredetének hiányzó láncszemét tárta fel egy nemzetközi kutatócsoport magyar szakemberek részvételével. Genetikai vizsgálataik eredményeiről a Nature című folyóiratban számoltak be.

Az európaiak egyharmada bízik meg a mesterséges intelligencia segítségével végzett kutatásokban

Az európaiak többsége hasznosnak tartja a tudomány és a technológia támogatását, azonban csak egyharmaduk bízik meg a mesterséges intelligencia (MI) segítségével végzett tudományos kutatások eredményében – derült ki az Európai Bizottság megbízásából készült Eurobarométer-felmérésből, amelyet Brüsszelben tettek közzé.