Megjelent az új pályázati kiírás a Zeneakadémia rektori posztjára

Zene

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közzétette az új pályázati kiírást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektori posztjára.

A magyar kultúra és felsőoktatás csúcsintézményének élére nemzetközileg kiemelkedő és elismert alkotó- vagy előadóművészeket, vagy zenetudósi tevékenységet folytató, zenetudománnyal foglalkozó pályázókat várnak – közölte a tárca szombaton az MTI-vel.

Azt írták, a meghirdetett álláspályázat alapján a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora felelős lesz többek között az intézmény hazai zenei oktatásban játszott szerepének növeléséért, az országos zenei tehetséggondozásban játszott szerepének erősítéséért, valamint nemzetközi elismertségének erősítéséért.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy a jelöltnek rendelkeznie kell legalább 5 éves, nemzetközileg kiemelkedő és elismert alkotó- vagy előadóművészi, és legalább 5 éves oktatói tapasztalattal, legalább 5 év vezetői tapasztalattal, nagyszámú, nemzetközileg is elismert lemezfelvétellel; nemzetközi zenei versenyeken elnyert díjakkal, nemzetközi zenei versenyeken szerzett értékelői (zsűrizési) tapasztalattal, az európai zenei élet meghatározó művészeti és oktatási intézményeinek ismeretével, magas szintű jártassággal zenei intézmények működtetését, menedzselését illetően, szakmai teljesítményének elismeréseként valamely állami kitüntetéssel, zenetudománnyal foglalkozó szakember esetén pedig nemzetközileg kiemelkedő zenetudósi tevékenységgel, valamint valamely világnyelven írt, több mint 10, nemzetközi szakirodalomban idézett tudományos publikációval és nemzetközi zenetudományi konferenciákon szerzett előadói tapasztalattal – ismertette a tárca.

„A pályázat kiírásával a fenntartó minisztérium célja az volt, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemnek olyan nemzetközi gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező rektora legyen, aki visszaemeli az egyetemet a magyar zenei hagyományokat megillető helyre” – fogalmaztak.

Hozzátették: a minisztérium az új pályázat kiírásával – meghallgatva a szakmai észrevételeket – szélesebb körben nyitja meg a pályázat lehetőségét a pozícióra érdemes művészi kiválóságok előtt.

A pályázat benyújtásának határideje 2023. augusztus 21., elbírálásának határideje pedig 2023. október 31.

Az előzményekkel az alábbi cikkekben foglalkoztunk:
Újra kiírják a Zeneakadémia rektori pályázatát

Közleményt adott ki a Magyar Muzsikusok Szövetsége a Zeneakadémia rektorválasztásáról

„A Zeneakadémiának is szüksége van arra, hogy minél több és jobb pályázat – azaz gondolat és jövőkép – közül választhasson”