D_KOS20241126019.jpg

Megnyílt a Szépművészeti Múzeum Munkácsy-kiállítása

Munkácsy Mihály életműve a hazát teremtő és azt fenntartó alkotóerő, a nemzeti géniusz egyik megnyilvánulása – hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Munkácsy – Egy világsiker története című kiállítás keddi megnyitóján a Szépművészeti Múzeumban.

Kövér László kiemelte: Munkácsy Mihály életútja és életműve a géniusz példázata. A géniusz pedig több, mint tehetség, a géniusz maga a sors – jegyezte meg.

Kijelentette: a tehetség kibontakozását a kedvezőtlen körülmények megakadályozhatják, a sors beteljesedését azonban sohasem. Ezért volt törvényszerű, hogy a legárvább élethelyzetből, a legmostohább személyes és történelmi körülmények közül Munkácsy Mihály a magyar képzőművészet legmagasabb régióiba emelkedhetett.

Kövér László örömét fejezte ki, hogy a Honfoglalás című festmény vagyonkezelőjének, az Országgyűlés Hivatalának a képviseletében személyesen is hozzájárulhatott a kiállítási anyag teljessé tételéhez. Emlékeztetett: 1929 óta a Honfoglalás helye a szerzőjéről elnevezett országházi teremben van, de a festmény biztonsági és műkincsvédelmi okokból csak korlátozottan látogatható. Terveik szerint olyan megfelelő helyszínt biztosítanak majd az alkotásnak, ahol a látogatók korlátozások nélkül megtekinthetik.

A házelnök szólt Munkácsy hazaszeretetéről, kiemelve: napjainkban Munkácsy szülőföldjét, Kárpátalját feszítette keresztre a történelem. „Munkácsyra is gondolva fohászkodjunk a történelem urához, hogy Kárpátalja számára is legyen feltámadás, hogy a 21. század új Munkácsy Mihályai, új magyar géniuszai kitörhessenek a kárpátaljai sorstalanságból, és beteljesíthessék értékteremtő sorsukat” – hangsúlyozta.

Krasznai Réka művészettörténész, a kiállítás kurátora elmondta: a monografikus Munkácsy-kiállítások történetében első alkalommal mutatják be a Munkácsy-életművet nemzetközi párhuzamok, analógiák, hatások és összefüggések mentén. Kiemelte: a tárlat a szenzációs karrierről, egy igazi magyar világsiker történetéről szól.

Munkácsy mesebeli felemelkedése, üstökösszerű pályája, valamint gazdag, sokrétű életműve eleven része a nemzeti öntudatnak – mondta Baán László. A Szépművészeti Múzeum főigazgatója felidézte az alkotó felemelkedésének történetét, kiemelve: sohasem felejtette el segíteni a hozzá forduló ifjú pályatársait. Ez példaértékű minden, saját útját kereső „fiatal tehetségünk és egész nemzeti közösségünk számára, hogy a ránk bízott tehetségekkel” hogyan kell sáfárkodni – hangsúlyozta.

A Munkácsy Mihály születésének 180. és halálának 125. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi tárlat a festő fő művei mellett a kevésbé ismert, ritkán vagy itthon eddig még sosem látott alkotásait is bemutatja hat nagy tematikus egységben.

A Munkácsy – Egy világsiker története című tárlat 2025. március 30-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban. Részletek a kiállításról itt.

Ez is érdekelheti

Harminc éve látható együtt a Krisztus-trilógia

Három évtizede látható együtt a debreceni Déri Múzeumban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának három nagyméretű alkotása, az Ecce Homo, a Krisztus Pilátus előtt és a Golgota. Ebből az alkalomból augusztus 26–31. között hat alkalommal különleges, előadásokkal és fényjátékokkal kísért tárlatvezetést tartanak a múzeum Munkácsy-termében.

Munkácsy Krisztus-trilógiája újra együtt Debrecenben

Ismét együtt lesz látható péntektől Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája a debreceni Déri Múzeumban, miután a Golgota című festményt a fővárosból visszaszállítják Debrecenbe.

Május 1-jén történt

1896-ban ezen a napon nyílt meg a budapesti Vígszínház, a legnagyobb múltú, legnépszerűbb budapesti színházak egyike, amelynek olyan híres szerzői voltak, mint Heltai Jenő, Bródy Sándor, Szomory Dezső, Szép Ernő és Herczeg Ferenc, olyan igazgatói, mint Ditrói Mór, Jób Dániel, Horvai István, Marton László és Várkonyi Zoltán, és olyan művészek játszottak/játszanak benne, mint Páger Antal, Latinovits Zoltán, Tolnay Klári, Udvaros Dorottya, Benedek Miklós és Kern András.

A Szépművészetiből Hajdúszoboszlóra viszik a Munkácsy-képeket

A Szépművészeti Múzeum nagyszabású, több százezres nézőszámot produkáló Munkácsy – Egy világsiker története című tárlatáról több alkotást Hajdúszoboszlóra visznek.