Megnyílt a Vörösmarty Emlékház új kiállítása

Mi köti Vörösmartyt Kápolnásnyékhez?

A költő édesapja, idősebb nemes Vörösmarty Mihály a Nádasdy grófi család gazdatisztje volt. A költő születése idején családjával Pusztanyéken éltek egy öreg házban. Miután az épület rossz állapotban volt, a gróf úgy döntött, hogy újat építtet számukra. 1800-ban kezdték meg a kúria építését, amely ma az emlékmúzeumnak ad helyet. A költő Nyéken kezdte el az elemi, úgynevezett népiskolát, majd néhány évvel később az apja házitanítót fogadott. Vörösmarty már 11 éves korában beköltözött Székesfehérvárra, ekkor vették fel a ciszterci rend középiskolájába. Ezzel egy időben apja kilépett a Nádasdyak szolgálatából: először Velencén vett bérbe házat a gróftól, majd termőföldet, ahol szőlővel kezdett el gazdálkodni, végül pedig tulajdonos lett. A famíliának egyébként Fehérváron is volt háza, az édesanya, vagyis a Csátyak révén.

Ez azért érdekes, mert Vörösmarty Mihály így fehérvári polgárnak is számított, ami a középkortól fogva fontos rangot jelentett.

Milyen hatással volt Vörösmarty költészetére a gyermekkori táj, régió?

Ez a korai időszak főleg a zsengékben, az 1830-as évek előtt megszólaló versekben fedezhető fel, amelyekben elsősorban a Velencei-tó és vidéke hangulata jelenik meg. Meghatározóak voltak számára az itt megtapasztalt emberi kapcsolatok is, hiszen kiskamaszként, belefolyva édesapja munkájába, időnként napszámosokkal intézkedett. 

Hogyan vált múzeummá a kápolnásnyéki ház?

Az emlékház 1952-ben lett múzeum. Előtte egy királyi tanácsos tulajdonában volt, majd öröklés révén a Kresz családhoz került. A família leghíresebb tagja Kresz Géza hegedűművész, aki gyakran nyaralt ebben a házban. Az épület két kis szobájában a Kresz család történetét is bemutatjuk, kiváltképp, hogy végül e család leszármazottja, Kresz Mária ajándékozta a Magyar Tudományos Akadémiának az épületet, azzal a céllal, hogy múzeum legyen belőle. E hagyomány mentén gondolhatta úgy 2018-ban a parlament Kulturális bizottsága, hogy ideje megújítani a házat. 

Mi látható a költő tárgyi hagyatékából a kápolnásnyéki kiállítóhelyen?

E kiállításon Vörösmarty íróasztalán kívül két eredeti Vörösmarty-tárgyat láthatunk: egy pecsenyéstálat a család tulajdonából; ezt stílszerűen a konyhában helyeztünk el, olyan berendezési tárgyak között, amelyek szintén a 19. század elejéről származnak. A másik emléktárgy egy porcelánváza, amelyet a költő balatonfüredi hódolóitól kapott. Ennek történetéhez hozzátartozik, hogy Vörösmarty 1839-ben járt Balatonfüreden az ellenzéki férfiak találkozóján, feltehetően ennek emlékére kapta ezt a vázát. A sok további tárgy, ami Vörösmarty birtokában volt – közöttük gyöngyház nyelű bicska, dohánytartó zacskó, ezüstkupa, üvegpohár, sakk-készlet  – virtuálisan jelenik meg a kiállításon: a relikviákat mind felvettük filmre, így 3D-ben, érintőképernyő segítségével megtekinthetők, körbeforgathatók, megnagyíthatók. Alaposabban megszemlélhetők így, mintha egy hatalmas tárló mélyére kerültek volna. 

Hogyan kapcsolódik a hagyaték sorsa a kápolnásnyéki Vörösmarty Emlékházhoz, és miként alakult az itteni kiállítások története?

1952-ben elsősorban a védhetőség érdekében nagyon sok mindent levittek Kápolnyásnyékre, leginkább relikviákat és bútorokat. Ezekből már ekkor a Petőfi Múzeum rendezte az irodalmi tárlatot, a PIM tehát hagyományosan, a hatvanas évektől kúrálja itt az emlékkiállításokat. A többször újragondolt tárlatok első rendezője a nyolcvanas évektől Kerényi Ferenc irodalomtörténész volt, aki a polgári méltóság költőjét mutatta be kiállításaiban. Ő tehát arra a Vörösmartyra fókuszált, aki megpróbált a nagyvárosban polgárként, költőként az írásból, valamint folyóirat-szerkesztésből megélni. Kerényit követően én rendeztem egy újabb tárlatot Hol reményben, hol bánatban címmel. Ekkor számomra Vörösmarty személyisége mint a romantika megtestesítője volt nagyon izgalmas, vagyis hogy miként jelenik meg a két szélső pólus a végletek költőjének életművében.

Hogyan újul meg 2020-ban ez a hagyomány? Milyen alapvető mondanivalókra épül az új kiállítás?

A tárlat új rendezőelvének kigondolásakor az 1843-as Hymnus című Vörösmarty-vers utolsó sorát választottam címként: Ragyogjon emberméltóság sugára. Az idézett sor a jóval későbbi, Az emberek című költemény alapgondolatának optimista vetületét fogalmazza meg a reformkor legreménykeltőbb időszakából. Ez a sor számomra azért izgalmas, mert rámutat, hogy Vörösmarty költészetét nemcsak a túlcsorduló romantikus érzület, az eposzteremtő, múltba forduló, nagy nemzeti hőskölteményt megírni akaró, ezáltal a nemzetet építeni kívánó jelleg, hanem az egész emberiség jövőjével foglalkozó motívum is jellemzi.

A költő visszatérő kérdése: mi lesz az emberiség sorsa, az emberé, amely „sárkányfog vetemény”? 

A kiállításban másfelől azt szeretném érzékelhetővé tenni, hogy Vörösmarty mennyire nagy költő volt már saját korában is. Azon kevesek közé tartozott, akik megélhették nagy nemzeti költő mivoltukat. Nem kereste a nemzeti költészet atyja szerepet, ez alkatilag idegen volt tőle, a funkció mégis, szükségszerűen megtalálta őt. Külön izgalmas, hogy Széchenyi, Kossuth, Deák, a nemesség és a közemberek, a polgári értelmiség egyszerre tartotta véleményét, tartását zsinórmértéknek, még ha olykor véleménye politikai viták kereszttüzébe került is. A tárlatban talán pont ezért hangsúlyosabban utalok politikai szerepvállalására is, ami kissé háttérbe szokott szorulni.

A PIM kiállításainak védjegyévé vált a friss vizuális nyelv, az ötletes kiállítási megoldások beépítése. Ezúttal milyen különleges installációk igyekeznek e szempontból is közérthetővé tenni Vörösmarty költészetét?

A vizuálisan friss nyelv egyik alapvető építőeleme a virtuális világ, a számítógépes eszközök, médiainstallációk sora. Vörösmarty világába a kiállítás elején dizájnos animációs kisfilm vezet be, amely pontosan arra kérdez rá, hogy mit érthet meg egy fiatal ma Vörösmartyból. A grafikusunk erre olyan médiumot talált ki, amely kicsit úgy működik, mintha egy gyerek egy iskoláskönyvbe firkálgatná, jegyzetelgetné a számára érdekes tartalmakat. 

Ebbe a videóba olyan dokumentumokat, helyszínképeket, divatképeket, városképeket, portrékat válogattunk az életműből, amelyek könnyen megragadhatnak egy diák elméjében. Ezek segítségével a kiállításba beérkező fiatalok remélhetőleg el tudják képzelni, hogy lehet lazábban, szinte szentségtörően megközelíteni, netán a piedesztálról is leemelni a költőt.

Vagyis ha egy kiállítás megteheti, hogy „firkál”, akkor nem kell okvetlenül isteni távolságot tartani egy életműtől. 

Számos szórakoztató játékot is készítettünk. Van például egy installációs elem, ahol szópárbajozhatnak a diákok: itt szavakat vettünk ki versekből, és ha épp nem sikerül a kiegészítés, a játékos partner veheti át a lehetőséget. A korábban említett konyhában található egy számítógépes verskifőző játék, ahol a szavakból lehet kikavarni verseket. 

Csináltunk továbbá ma készült rajzokból interaktív Csongor és Tünde-játékot. Nyolc jelenetet választottunk ki a színműből, amelyeknek tartalma kivonatolva van, és ezeket kell behúzni a rajzok mellé. A helyes megoldásra az adott jelenet megelevenedik hangban is, és végül a sikeres versenyző láthatja, hogy stílszerűen aranyalmák kezdenek potyogni a tündérfáról. 

Készítettünk még egy versvideó-válogatást, valamint több évtizedre visszatekintve részleteket vágtunk össze a legsikeresebb Csongor és Tünde színházi előadásokból. Nem csupán az iskolások tudását gyarapíthatja az utolsó teremben böngészhető Idővonal-falunk, ahol a kor művelődéstörténetében, történelmében, világirodalmában helyeztük el a költői életművet, bemutatva, hogy Vörösmarty nem is él olyan távol tőlünk.

Fotók: Birtalan Zsolt, kiemelt kép: Kovács Ida, a kiállítás kurátora

A teljes interjú a PIM blogján olvasható.