A Gurre-dalokat 1913-ban a bécsi Musikvereinben mutatták be hatalmas sikerrel, ám rendkívüli zenekari és énekkari méreteket, illetve virtuozitást igénylő előadásmódja miatt az oratórium műsorra tűzése máig eseményszámba megy. A magyarországi premierre az ősbemutató után 85 évvel, 1998-ban került sor a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, amikor Kocsis Zoltán vezényelte a darabot a Magyar Rádió Énekkarával és a Honvéd Férfikarral kiegészült Nemzeti Filharmonikusok élén a Budapest Kongresszusi Központban, Temesi Mária, Lukin Márta, Garry Bachlund, Benno Schollum és Rozsos István szólista közreműködésével. Legutóbb csaknem húsz éve, 2006-ban volt hallható az oratórium német rádiózenekarok és énekkarok előadásában a frissen nyílt Müpában, Michael Gielen vezényletével.
I. Valdemár dán király és szeretője, Tove tragikus történetének középkori legendája nyomán Jens Peter Jacobsen dán író az 1860-as évek végén írt versciklust Gurresange címmel, amelynek Arnold Schönberg-féle grandiózus megzenésített formája a késő romantika egyik csúcsteljesítményének számít. A fiatalon leginkább Richard Wagner művei, köztük a Trisztán és Izolda hatása alatt álló Schönberg eredetileg egy bécsi zeneszerzői dalversenyhez keresett témát 1900-ban, majd miután lekéste a beadási határidőt, gyökeresen átdolgozta zongorára és énekhangokra írott dalciklusát, így hozva létre Mahler VIII. szimfóniája és Britten Háborús requiemje mellett az egyik legnagyobb előadói apparátust igénylő oratorikus művet.
Az első felében wagneri és Richard Strauss-i, majd inkább mahleri hatásokat mutató, drámai erejű zenekari közjátékokkal színesített Gurre-dalokat Schönberg születésének 150. évfordulója alkalmából tűzi műsorára a Magyar Állami Operaház, amelyet zenei együttesei több mint 150 fős zenekarral és ugyancsak mintegy 150 fős énekkarral (karigazgató: Csiki Gábor) adnak elő.
Az Opera együtteseit Nánási Henrik vezényli, aki Verdi Requiemjének 2023-as vezénylésével mutatkozott be az együttes élén. A pécsi születésű dirigenst nemcsak a világ vezető operaházai foglalkoztatják, de koncertkarmesterként is tevékeny Japántól Európán át az Egyesült Államokig. Nánási, aki zeneszerzői tanulmányai révén különösen kötődik a 20. századi zeneművekhez, a koncert kapcsán elmondta, fontosnak tartja, hogy minél többen megismerjék ezt a katartikus művet: „A Gurre-dalok olyan szintézise a zeneirodalomnak, melyben a kor minden zenei irányzata ötvöződik. Schönberg neve hallatán talán sokan szkeptikusak, de mikor meghallgatják, valami egészen gyönyörűvel találkoznak. Szeretném, ha a közönség olyan meglepetéssel és rajongással fogadná, amit ez a kivételes darab megérdemel.”
A szólistaszerepekben Kovácsházi István (Waldemar), Szabóki Tünde (Tove), Schöck Atala (Erdei galamb), Haja Zsolt (Paraszt), Ujvári Gergely (Bolond Klaus) és Gulyás Dénes (Narrátor) működnek közre.
A produkciót Czeglédi Zsombor vetítései kísérik. A koncert a körülmények hatására különleges többlettartalommal is bővült: az Opera ezen az esten búcsúzik el egy rövid megemlékezéssel hivatalosan is az Erkel Színháztól, amely 1949-től 2024-ig, vagyis 75 éven át volt a Magyar Állami Operaház játszóhelye.