Csonka András, a Művészetek Palotája vezérigazgató-helyettese elmondta: a víziorgonát azzal a céllal állítják ki, hogy az orgonakoncertek előtt minden alkalommal megszólaljon az instrumentum. A hangszert Csicsmann Gyula, a kőbányai tűzoltómúzeum igazgatója mutatta be, és szerinte annak története a rekonstrukcióval még korántsem zárult le, hiszen jelenleg is újabb és újabb történeti és irodalmi kutatások folynak.
A víziorgona maradványait az aquincumi polgárváros feltárása során Nagy Lajos régész találta meg munkatársaival 1934 őszén. A fémből készült részek viszonylagos épségben maradtak meg a rájuk omlott törmelék alatt, a városban ugyanis a III. század közepén hatalmas tűzvész pusztított, amely a tűzoltók házát és a benne álló orgonát is érintette.
A hangszert a tűzoltással is foglalkozó posztókészítők kollégiuma 228-ban kapta meg. A kutatások az ajándékozó, Viatorinus és a víziorgonán "kellemesen játszó" Aelia Sabina, a huszadik században Tóth Árpád által is megverselt római-aquincumi nő személyét is feltárták. A hangszer rekonstrukciója a megtalálásától foglalkoztatta a szakembereket, akiknek a véleménye leginkább abban tért el, hogy az orgonahang megszólalásához szükséges levegő miként jutott a szélládába, azután a sípokhoz. Az Aquincumi Múzeumban ma látható víziorgonán is lehet játszani, de itt egy vászon fújtató nyomja be a levegőt.
A helyreállítással a legjobb orgonaépítők - például a híres Angster-műhely is - foglalkoztak a harmincas évek óta. A Magyar Tűzoltó Múzeum rekonstruált víziorgonájának a víznyomó szerkezete egyedi; Minárovics János elgondolása alapján készült Lukács Tamás orgonakészítő műhelyében. Budavári Attila, a Pécsi Orgonakészítő Manufaktúra munkatársa, aki a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem hatalmas koncertorgonáján is dolgozott, ugyancsak részt vett a rekonstrukcióban.
(Múlt-kor/MTI)
