Nagy siker az interneten A Gyűrűk Ura című kultikus fantasyregény elveszettnek hitt első, harminc éve a Szovjetunióban készült filmváltozata, amelyet márciusban fedezett fel szentpétervári archívumában az orosz ötös csatorna (Pjatij Kanal).

A Hranyiteli (Őrzők) címmel forgatott kétrészes produkciónak csak az első részét több mint 1,8 milliószor töltötték le eddig a YouTube-ról, de már a második részt is csaknem négyszázezren nézték meg annak ellenére, hogy egyelőre csak oroszul, feliratozás nélkül tekinthető meg.

J. R. R. Tolkien híres regényének a Leningrádi Filmstúdióban forgatott televíziós változatát mindössze egyetlen alkalommal, 1991. április 13-án és 14-én sugározta a szovjet televízió. A szovjet időkben a könyv rajongói által nagyon kevés pénzből készített tévéfilmet márciusban találta meg egy hagyományos tekercsen, majd digitalizálta a Pjatij Kanal.

A tévécsatorna „világszenzációnak” nevezte a felfedezést, mert ez volt a regényklasszikus első televíziós megfilmesítése, bár Peter Jackson világsikert arató filmtrilógiájától eltérően a szovjet televíziós változat csak a történet első részét dolgozta fel. A szovjet változat írója és rendezője, Natalia Szerebrjakova azt mondta az orosz médiának, hogy készen áll a folytatásra.

A rendező leningrádi színházakban talált színészeket, díszleteket és jelmezeket a filmváltozathoz, amelyet különleges effektusok nélkül, ám szemlátomást nagy élvezettel forgattak annak idején. A Hranyiteli zenéjét Andrej Romanov, az Akvarium nevű rockegyüttes vezetője komponálta, aki egyben narrátorként vezeti végig a nézőt a cselekményen.

– Annak idején nagy lelkesedéssel játszottunk – mondta Valerij Gyacsenko színész, aki Zsákos Frodót alakította a produkcióban. Mint elmondta, nagyon kezdetleges feltételek között dolgoztak, mindössze négy lovuk volt például, amelyeket kétszer mutattak, hogy nyolcnak látszódjanak.

A két hete letölthető tévéfilm jelenlegi fogadtatása nagyon vegyes. Egyes nézők silány, de vidám kultúrtörténeti unikumként dicsérik, mások fanyalognak az olcsó adaptáción, amelyben Gandalf nem visel sem kalapot, sem szakállt, a hobbitokat pedig idősödő férfiak alakítják. A 2000-es évek elején bemutatott Peter Jackson-féle A Gyűrűk Ura-trilógia csaknem hárommilliárd dollár bevételt hozott világszerte.

Nyitókép forrása: YouTube