A régészek egy római kori fórumot fedeztek fel egy spanyolországi lelőhelyen.

A Zaragozai Egyetem munkatársai egy, a római korból származó fórumot talált az Ebro menti El Burgónál található La Cabañeta nevű lelőhelyen – számol be a Heritage Daily alapján a National Geographic. A tér egy azonosítatlan római város, talán Castra Aelia központja lehetett.

A településről Titus Livius római történetíró tett említést, amikor Quintus Sertorius tábornok időszámítás előtt 77-ben, Hispániában folytatott hadjáratáról számolt be, írja a lap. Mint magyarázzák, Titus Livius szerint a város egy oppidium volt, ahol Quintus Sertorius a köztársaság korában, a keltibér Contrebia városának sikeres ostroma után rendezte be téli szállását. Castra Aeliát időszámítás előtt 200 körül alapították, és a sertoriusi háború során pusztult el, amikor Metellus Pius és Nagy Pompeius tábornokok hadjáratot indítottak a Gaius Mariushoz hű Sertorius ellen.

„Ez egy olyan város volt, amelyet világos, merőleges várostervezés szerint alakítottak ki” – ismertette Borja Díaz, az egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy jelentős számú kerámiát, a köveken pedig latin feliratokat találtak, ami azt bizonyítja, hogy az ott élő emberek latinul írtak és beszéltek.

A lap kiemelte, a a stratégiai helyen fekvő La Cabañeta az Ebro folyón át érkező áruk elosztóhelye lehetett, azonban időszámítás előtt 70 körül, a sertoriusi háború idején a várost lerombolták, amiről égés és pusztítás nyomait őrző régészeti rétegek tanúskodnak. A kutatók szerint a köztársaság korából nagyon kevés település nyújt egyértelmű képet a római várostervezésről, ezért különösen értékes az újonnan felfedezett fórum, amely megmutatja a később szabvánnyá vált városmodell kialakulásának korai szakaszát.

A nyitóképen a római kori fórum körvonala felülnézetből. Fotó: Univesidad de Zaragoza