Új díjkategóriákat jelentettek be a Grammy szervezői: a pop dance-felvételek, az afrikai zenei produkciók és az alternatív jazzalbumok is külön mezőnyben versengenek már 2024-től.

Az Amerikai Lemezakadémia helyi idő szerint kedden jelentette be a változásokat, amelyek a Grammy-díjakról történő szavazást is érintik. A lemezakadémia minden szavazója részt vehet majd az év nem klasszikus zenei producerének, valamint az év nem klasszikus dalszerzőjének járó Grammy odaítélésében.

Korábban csak a legjobb új művész, album, felvétel és az év legjobb dala kategóriában döntött az egész tagság a díjról. Az afrikai zenei produkciók előadói korábban a legjobb globális zenei előadás kategóriában indulhattak a Grammyért. 2020 előtt ezt a kategóriát világzeneként emlegették, de a lemezakadémia megváltoztatta az elnevezést, hogy elkerülje a gyarmatosítással kapcsolatos áthallásokat.

Harvey Mason jr., a lemezakadémia elnöke szerint az új kategóriák bevezetése azt jelzi, hogy odafigyelnek a zenei közösség igényeire, és igyekeznek megjeleníteni az aktuális, releváns zenei kategóriákat.

Fotó: Patrick T. Fallon / AFP