Rakoczi2

Mint elmondta, a magyar kormány ? elfogadva a Teleki László Alapítvány javaslatát ? arról döntött, hogy 800 millió forintot biztosít az építkezés első ütemére, amely még az idén meg is valósulhat. Ugyan a részletes tervek kidolgozása még zajlik, de reményeik szerint ebből az összegből a külső homlokzati rekonstrukciót, a tető felújítását, a nyílászárók beépítését tudják elvégezni, valamint szerkezetkész állapotban az épületgépészet kiépítése is megtörténhet ? közölte Latorcai Csaba. Majd hozzátette: a második ütemben várható az épület teljes belső megújítása, valamint olyan funkciókkal szeretnék ellátni a kastélyt, amelyek a látogathatóság mellett a turisztikai hasznosítást is lehetővé teszik. Példaként említette vendéglátóhely üzemeltetését vagy szálláslehetőség kialakítását.

Rakoczi1

Latorcai Csaba emlékeztetett arra is: évtizedekkel ezelőtt, valamint a második világháborút megelőző időszakban történtek olyan fejlesztések is az ingatlanon, amelyek nem voltak részei az eredeti kastélynak, de mégis értékesek, hiszen idegenforgalmi hasznosítással elősegíthetik a borsi Rákóczi-kastély önfenntartó működését. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: elsődleges cél a kulturális, történelmi értékek bemutatása, de mégis biztosítani kell a lehetőséget a nonprofit jellegű üzemeltetésre is. Hozzátette: ezek a gondolatok ösztönözték a Teleki Alapítványt arra, hogy a borsi önkormányzattal közösen hozzanak létre egy nonprofit szervezetet, amely a projekt gazdája lesz, vagyis ők valósítják meg a beruházás mindkét ütemét, amelynek tervezett befejezési határideje 2020.

Rakoczi3

Újságírói kérdésre válaszolva Latorcai Csaba elmondta: a második ütemre ugyancsak 800 millió forint körüli összeget tervez a magyar kormány, de a részletes tervek után derül ki, ez a támogatás valójában mennyi lesz, mert szükség esetén akár nőhet is. Varga Anna Tünde, Borsi polgármestere a sajtótájékoztató után az MTI-nek elmondta: a II. Rákóczi Ferenc Nonprofit Szervezet alakuló ülését február 13-án tartották meg, amelynek elnöke az eseményen szintén részt vevő Diószegi László, a Teleki Alapítvány igazgatója lett. Hozzátette: úgy tervezik, hogy a későbbi működtetést is a nonprofit szervezet végzi majd. Reményeik szerint a beruházás eredményeként legalább 15 munkahelyet tudnak teremteni Borsiban.

 

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Balázs Attila