Megújult a Petőfi Irodalmi Múzeum állandó kiállítása

Egyéb

Költő lenni vagy nem lenni címmel szombattól látható a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, állandó Petőfi-kiállítása, amely az életmű főbb problémaköreit megidézve mutatja be Petőfi Sándor alakját.

Az utóbbi évben egyszerre zajlott a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota
rekonstrukciója és az új Petőfi-kiállítás építése. A felújításra mintegy 2
milliárd forintot (ebből 1,8 milliárd állami forrás), a tárlatra pedig 150
milliót fordított a múzeum – mondta el a kiállítás pénteki sajtóbemutatóján
Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója.

Kalla Zsuzsa főmuzeológus kiemelte, hogy kurátortársaival, Vaderna Gábor irodalomtörténésszel és Prágai Adrienn művészettörténésszel nem Petőfi kultuszának rombolására, hanem annak újjáépítésére vállalkoztak. A tárlat ezért éppúgy bemutatja a Petőfi-kutatás legfrissebb eredményeit, mint a költő korának képzőművészetét, valamint Petőfi hatását és utóéletét is. Most először szerepelnek állandó kiállításban eredeti Petőfi-kéziratok, ezeket sérülékenységük miatt három havonta cserélik majd – közölte.

Kalla Zsuzsa kiemelte, hogy a közönség számos multimédiás elem és
adatvizualizáció segítségével kerülhet közelebb Petőfi Sándor alakjához.

Vaderna Gábor emlékeztetett arra, hogy a múzeum névadójának 20-25 versét szinte minden magyar ismeri, az életmű azonban ennél jóval gazdagabb, a kiállításban ezért egyaránt jelen van az ismert és az ismeretlen Petőfi is. Mint hangsúlyozta, Petőfi az 1840-es években szinte egy csapásra „berobbant” a köztudatba. Ilyen gyorsan ekkora kultusza sem korábban, sem később nem alakult ki magyar költőnek; minderre ráadásul ráerősített Petőfi korai vértanúsága is – jegyezte meg.

Vaderna Gábor elmondása szerint a bevezető tér megidézi az életrajz
fordulatait, felsorakoztatja a költő emblematikus portréit és tárgyait, a
következő öt terem pedig hat tematikus csomópont mentén kutatja a kényszerűen
félbeszakadt, mégis gazdag életművet.

A kiállításról szóló beszámolónk itt olvasható.

Prágai Adrienn arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen Petőfi korában alakult ki a kultúra új, minden addiginál szélesebb nyilvánossága, egy új művészképpel együtt. A PIM új állandó tárlata ezt a folyamatot is vizsgálja az irodalom mellett a kor képző- és az iparművészetére is kitekintve – mondta el a művészettörténész.   

Nyitókép: Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója a kiállítás sajtóbemutatóján.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu