I. Ferenc Józsefnek hosszú utat kellett megtennie Szent István koronájáig. Az 1830-ban született uralkodó mindössze 18 évesen, 1848. december 2-án került a birodalom trónjára, miután nagybátyja, V. Ferdinánd lemondott (pontosabban lemondatták) a trónról. Az ifjú uralkodó mögött bástyaként állt édesanyja, a vasakaratú Zsófia főhercegnő, és a politika mestere, Metternich kancellár.
Ők ketten állítólag már évekkel korábban eldöntötték, hogy Ferenc József nagykorúsága pillanatában átveszi a Habsburg-birodalom vezetését. A részleteiben is alaposan kidolgozott tervbe azonban változást hoztak az 1848-as magyarországi események, így a trónra lépésre augusztus helyett csak decemberben, Olmütz-ben került sor.
Az uralkodói hivatásában egy percig sem kételkedő császár neoabszolutista kormányzást folytatott, Magyarországnak a Bach-rendszer kilenc éve alatt gyökeres változásokat kellett elszenvednie. A jogeljátszási elmélet fennen hirdette, hogy Magyarország a nyílt lázadás és a forradalom miatt elvesztette alkotmányos, politikai és történelmi jogait. Megszűntek a vármegyei önkormányzatok, hivatalos nyelvvé a németet tették meg, az osztrák polgári- és büntetőkönyv lépett hatályba, a közéletet pedig a bürokratikus apparátus Bach-huszárjai uralták (a titkos rendőrség és a csendőrség segítségével).
A rendkívül népszerűtlen Habsburg-család tagjai közül egyedül az először 1857-ben Magyarországra látogató Erzsébet császárnét övezte szimpátia. A legenda szerint a szépséges Sisi magyarok iránt érzett szeretete, Andrássy Gyulával ápolt barátsága nagymértékben hozzájárult a két ország viszonyának rendezéséhez. A kiegyezés felé vezető hosszú út újabb mérföldköve volt az olasz, majd a német egység létrejötte. A Ferenc József által vezetett birodalom a Solferinónál az olasz-francia, majd a Königgrätz-nél a porosz seregektől elszenvedett vereséget követően tovább gyengült, nagyhatalmi státusának fenntartásához feltétlenül szüksége volt Magyarországra.
A hosszas politikai tárgyalások végül az 1867. évi XII. törvényben, a kiegyezésben öltöttek testet. A törvény kimondta, hogy a két államot az uralkodó személye és a Pragmatica Sanctio köti össze, valamint hogy a kiegyezés után a két állam között reálunió jön létre.
A hosszas politikai folyamatot az uralkodó pár koronázása tetőzte be, 1867. június 8-án Ferenc Józsefet és feleségét országos ünnepségek közepette Magyarország és társországai királyává és királynéjává koronázták. A ceremónia azonban több újdonságot is tartogatott: a szertartásra nem Pozsonyban, hanem Budán, a Nagyboldogasszony (Mátyás) templomban került sor, s a korábbi szokással ellentétben a király feleségét, "a haza jóságos gondviselőjét" nem a király után néhány nappal, hanem férjével egyszerre koronázták meg.
Az ünnepségek a királyi palota tróntermében kezdődtek meg, ahol a képviselők felkérték Erzsébetet, hogy engedje magát megkoronáztatni. Ő így válaszolt: "Örömmel teljesítem a nemzetnek önök által nyilvánított kívánságát, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos percet megérnem engedte".
A templomban Andrássy Gyula miniszterelnök az esztergomi prímás segédletével a felkent uralkodó fejére tette Szent István koronáját (Erzsébet királyné esetében jobb válla fölé tartották a koronát). A jeles alkalomból a templomban bemutatták Liszt Ferenc Koronázási miséjét, a várakozó tömeg lelkesedését csak fokozta, hogy az újdonsült királyné a ceremóniát követően magyarul szólt az egybegyűltekhez.
A magyar nemzet a koronázás alkalmával a királyi párnak ajándékozta a 18. században épült, közel száztermes gödöllői kastélyt a hozzá tartozó tízezer hektárnyi erdőterülettel. A nemes gesztust Sisi úgy viszonozta, hogy ezután az év egy részét nem Bécsben, hanem Gödöllőn vagy Budán töltötte. A ceremónia másnapján a király közkegyelemben részesítette a politikai vagy sajtóügyekben elítélteket, s a nemzettől koronázási ajándékként kapott ötvenezer aranyat - Deák Ferenc tanácsára - az 1848-49-es szabadságharcban elesett honvédek özvegyei és árvái javára ajánlotta fel.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
