Óriási meglepetés: XIV. Leó lesz az első amerikai pápa

Kultpol

Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este 18 óra 7 perckor: a katolikus egyház új, 267. vezetője a chicagói Robert Prevost, XIV. Leó néven. Az új pápát a konklávé második napján, a negyedik szavazáson választották meg – pont, ahogy 2005-ben XVI. Benedeket.

XIV. Leó.
XIV. Leó. Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP

Már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét. A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség. Az eredményes választást jelző fehér füst 18 óra 7 perckor szállt fel, majd a Vatikán harangjai is teljes erőből megkondultak. A Szent Péter téren a világ minden tájáról összegyűlt több tízezer hívő tapssal, örömkiáltásokkal, a pápa éltetésével juttatta kifejezésre örömét. A sikeres választás azt jelenti, hogy a konklávén részt vevő 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros közül legalább 89 (kétharmad) jóváhagyta a katolikus egyház új vezetőjének személyét.

Miközben a tömeg zengte a Viva il papa! felkiáltást, az újonnan megválasztott pápa megjelent a Szent Péter-bazilika homlokzatának középső erkélyén, aki az amerikai Robert Francis Prevost, és aki XIV. Leó néven fogja elfoglalni a pápai széket. Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban (Illinois, Egyesült Államok). Szolgálata alatt mély kapcsolatot alakított ki Latin-Amerikával, különösen Peruval, ahol hosszú évekig élt és dolgozott. Ágoston-rendi szerzetesből lett püspök, majd bíboros.

Prevostot püspökként a sokszínűség jellemezte: teológiai és jogi képzettséggel egyaránt rendelkezik, ami ritka és értékes kombinációt jelent az egyházi szolgálatban. Vezetői képességeit már akkor bebizonyította, amikor az Ágoston-rend legfőbb elöljárójává választották, és világszerte irányította a rend tevékenységét.