dsc_4423__copy__600x399.png
Doncsev András

?Miért is zenél az ember? ? tettem fel a kérdést magamnak. Végül két okot találtam rá: az ember szeretné kiterjeszteni a személyiségét, keressük életünk célját, miközben mindennap fel kell építenünk magunkat. A másik ok, hogy a zenének közösségformáló ereje van? ? mondta Doncsev András. Az alelnök hozzátette: a Cseh Tamás Programnak is e kettő a célja. Ez nemcsak tehetségkutató program, nemcsak az egyén kiteljesítése a feladata, hanem a közösségformálásban is segítséget igyekszik nyújtani. ?Ennek szimbolikus jele, hogy nemcsak az induló zenekari alprogramba sikeresen pályázóknak osztjuk ki ma az okleveleket, hanem a közösségformálás legfőbb színtereinek, a kluboknak is? ? hangsúlyozta, megjegyezve: a tavalyi 84 millió forintról 150 millió forintra emelték a klubok támogatására fordítható idei keretet. Doncsev András szólt a Cseh Tamás Programiroda sorsáról is; elmondta, hogy 100 millió forintból gazdálkodhat majd az iroda, a vezetésére pályázatot írtak ki, melyre november 18-ig lehet jelentkezni. A Cseh Tamás Program az egész könnyűzenei életet átformálta, és az eltelt évadokban több mint kétmilliárd forintot fordítottak a programra ? hangzott el. Doncsev András kiemelte: a Cseh Tamás Program négy-öt éves ciklusra szól ? a 0. év a helyi tehetségkutató programokon való megméretés, melyeket szintén támogatják, sőt a novemberi budapesti showcase fesztiválnak is főtámogatója a Cseh Tamás Program.

 

Bajnai Zsolt, az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium vezetője elmondta: folytatódik a könnyűzenei örökség megőrzéséért felelős alprogram, a jogdíjakkal és a menedzserképzéssel foglalkozó alprogram, valamint a könnyűzenei sajtót segítő alprogram is. Hozzátette: idén még 625 millió forintot fognak szétosztani, mely összegből valószínűleg a könnyűzenei oktatást segítő alprogram is elindul majd.

 

Az elismeréseket Doncsev András, Szántai Irén, az NKA megbízott főigazgatója és Bajnai Zsolt, a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője adta át.

Az induló előadói alprogram harmadik évadában pályázó 274 formáció közül 54 zenekar és előadó kapott meghívást az élő meghallgatásra. A végső döntést meghozó NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégium ebben az évben is elfogadta a felkért zsűri ? összesen 45 könnyűzenei szakember ? pontozása alapján kialakult sorrendet, a támogathatók számán és a rendelkezésre álló 50 millió forintos kereten pedig nem változtatott, így mind a 25 kiválasztott előadó két-kétmillió forint támogatásban részesül.


dsc_4905__copy__600x414.png
A sikeresen pályázó előadók

A támogatott előadók:

Alone in the Moon, Antonia Vai Band, Áron András Apey, Baron Mantis, Bekvart, Belau, The Couple, Deep Glaze, Drastik Putto, Flatband, Hangácsi Márton, Hoodoo Offenders, Ív, Kamilka és a Pesti Sikk, Kies, The Luckies, Massza, NB, No Sugar, Róqa, Synema, Useme, Window, Yesyes, YOULI.


dsc_4872__copy__600x399.png
Róqa zenekar

Az eseményen jelentette be Doncsev András, hogy a fenti 25 zenekaron túl az Öröm a Zene tehetségkutató versenyt megnyerő Koalabell együttest, illetve a nemzetközileg elismert Muck Évát is támogatja a Cseh Tamás Program.

A klubtámogató alprogramban élő, belépőjegyes, könnyűzenei koncerteket szervező helyek fenntartói pályázhattak, amelyek vállalják, hogy az adott évadban, nem saját megyéjükből érkező formációknak fellépési lehetőséget biztosítanak. A pályázaton elnyert támogatást a koncerteket szervező klubok a zenészek fellépti díjaira, illetve technikai és marketingköltségekre fordíthatják. A 2016. augusztus 31-ei beadási határidőig 79 magyarországi koncerthelyszín, 240 millió forintnyi tervvel jelentkezett, köztük több olyan, melyeket az előző két évben is támogatott a program. A határon túli kluboknak szóló felhívásra 14 pályázat érkezett Erdélyből, a Vajdaságból és Szlovákiából összesen 40 millió forintnyi igénnyel.

A tavalyi keretet a kollégium idén 60 millió forinttal megemelte, ám ezt is mintegy öt százalékkal túllépte. A 78 beérkezett pályázat közül 53 támogatását javasolta a kollégium, míg a határon túli jelentkezők közül nyolc esetben ítéltek meg összesen 16,5 millió forintot.


dsc_4919__copy__600x399.png
A támogatott klubok

Támogatásban részesülő klubok:

Agóra Művelődési és Sportház (Szombathely), Armstrong Klub (Baja), Atelier Klub (Kolozsvár, Erdély), Atlantis Klub (Zalaegerszeg), Balaton Színház (Keszthely), Bátonyterenyei Városi Közművelődési Központ, Biatorbágyi Faluház, Boomerang Biliárdszalon (Mezőkövesd), Bridge Hallgatói és Ifjúsági Klub (Győr), Budakalászi Művelődési Ház, Búgócsiga Akusztik Garden (Sopron), Csabagyöngye Kulturális Központ (Békéscsaba), Csongrádi Művelődési Központ, Debreceni Egyetem Nagyerdei Víztorony és a Hall klubjai, Egri Kulturális és Művészeti Központ, Expresszó Klub (Veszprém), FEZEN Klub (Székesfehérvár), Fröccs (Kiskőrös), Gödör Klub (Eger), Gyulai Várszínház, Hangár Music Garden (Sopron), Hang-Ár Music Pub (Kaposvár), Helynekem (Miskolc), Hírös Agóra Kulturális Központ (Kecskemét), JATE Klub (Szeged), Keresztury Dezső VMK PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Komáromi Városi Művelődési Központ (Felvidék), Lehel Film-Színház (Jászberény), Madách Imre Művelődési Központ (Vác), Malom Café (Mosonmagyaróvár), Máriapócsi Kulturális Központ, Millenniumi Kávéház (Szeged), Móricz Kert (Nyíregyháza), Moszkva Kávézó (Nagyvárad, Erdély), Mozi Club (Somorja, Felvidék), MusiCat Pub (Szatmárnémeti, Erdély), Nagyszénási Kulturális Központ, Nappali Bár (Pécs), Nemcsak a Jazz Klub és a Hallgasd Helyben Könnyűzenei Klub (Szigetszentmiklós), Park Klub (Mosonmagyaróvár), Park Music Hall (Kaposvár), PopUp Cafe (Zalaegerszeg), Posticum Kulturális Központ (Nagyvárad, Erdély), Roncsbár (Debrecen), Rock Café (Hajdúszoboszló), Rómer-ház (Győr), Roxxy Music Café (Tatbánya), Sárvári Nádasdy-vár, Shop-Stop Klub (Kapuvár), Siculus Ifjúsági Ház (Székelyudvarhely, Erdély), Soul Hunter Music Club (Dunaszerdahely, Felvidék), Start Műhely (Gyöngyös), Szabad Kikötő Kulturális Centrum (Pécs), Szenes Klub (Pécs), T-Boy Music & Culture Club (Sátoraljaújhely), TISZApART Mozi (Szolnok), Trafó Club (Gödöllő), Vadorzó Klub (Tatabánya), Váróterem Klub (Szolnok), Veres Péter Kulturális Központ (Balmazújváros), Zebra Club (Szarvas).

Kultúra.hu

Fotók: Csákvári Zsigmond