A Soproni Petőfi Színház a járvány újbóli erősödése, az oktatási intézményeknek tett, a kulturális- és sportrendezvények látogatására vonatkozó központi ajánlásokat figyelembe véve nem hirdetett egyetemista, középiskolás, felsős, alsós és óvodás bérletet az idei szezonban. A színház iránt érdeklődő gyermek- és ifjúsági korosztálynak, illetve felsősöknek és alsósoknak most novembertől tartanak jeggyel látogatható hétvégi, szombati és vasárnapi matiné-előadásokat, ahová szüleikkel együtt vagy akár egyénileg eljöhetnek.

A három aranygyűrű – A jó mindig győz

Első alkalommal, november 8-án a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház koprodukcióját  A három aranygyűrű című zenés mesejátékot tekinthetik meg az érdeklődők. A történet szerint a kitaszított királyfi elindul, hogy meglelje a helyét és a boldogságot a világban, hogy találjon szeretetet, emberséget, szerelmet, tisztességet. Útja során eszesedik, megemberesedik, elesik, majd felkel. Aztán újra elesik, ám mindig akad egy segítő kéz, amely nem hagyja, hogy alulmaradjon, mivel a jónak győzedelmeskednie kell.

A produkció szereplői: Szilágyi Áron, Verebes Judit, Virág György, Dévai Zoltán, Nešić Máté, Papp Arnold, Lőrinc Tímea. A rendező: Crnkovity Gabriella.

Tücsöklakodalom – Mesés koncert

Fergeteges hangulat, igazi koncertlégkör várja a közönséget a Tücsöklakodalom című zenés kalandozás közben a Soproni Petőfi Színházban december 6-án. Szarka Gyula, Kossuth-díjas zeneszerző-énekes óvodásoknak és alsósoknak szóló nagy sikert arató előadásának a premierje a leghűségesebb város teátrumában volt tavasszal, majd a produkció szerepelt Esztergomban, Pécselyen, Magyarpolányban és Dörgicsén.

Az előadásban olyan közismert dalok szólalnak meg, mint a Hol jártál báránykám?, a Sárga csikó, csengő rajta, a Virágéknál ég a világ, a Kutyavér, az Egyszer egy királyfi, a Kétkrajcáros dal, a Pad alatt. Játsszák a Tücsökzenekar, valamint Molnár Anikó és Papp Attila soproni színművészek. A produkció zenekarában Szarka Gyulával Jelasity Péter (szaxofon, furulya), Nagy Szabolcs (billentyűs hangszerek), Varjú Attila (ütőhangszerek) muzsikál együtt.

Ghymes együttes

Az idén 37 éves Ghymes együttes egyik alapítója, Szarka Gyula zeneszerző már hosszú évek óta foglalkozik gyerekeknek szánt népdal-feldolgozásokkal, és rendszeresen ad koncerteket kifejezetten kicsiknek, valamint családoknak. Azt tapasztalta, a gyerekek igénylik és szeretik a népzenével a találkozást, az együtténeklést különösen szeretik. Ezért alakították interaktívvá a produkciót. A mese, egy esküvő hangulata, fordulatos története alkalmas arra, hogy  a népköltészethez tartozó dalokkal, versekkel, mondókákkal, hagyományokkal megismerkedjenek a gyerekek, sőt a felnőttek is.

Zeneszerző: Szarka Gyula, a történetet írta és a dramaturg: Németh Ervin, koreográfus: Sipos Ferenc, díszlet és rendezés: Pataki András.

Forrás: sopronmedia.hu

Felvételek forrása: Soproni Petőfi Színház.