Soproni Petőfi Színház

Ősztől országszerte játsszák a Gyulai Várszínházban bemutatott darabokat

Lezárult a Gyulai Várszínház 62. évada: június 27-e és augusztus 17-e között 34 programmal várták a közönséget, négy új, saját bemutatót és egy felolvasószínházi bemutatót, két színházi, egy zenei és egy irodalmi humorfesztivált, valamint egy filmbemutatót tartottak – közölte augusztus 18-i sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Zsurzs Kati a Kovács ikrektől olvas fel Gyulán

Június 27-e és augusztus 17-e között idén is a műfaji sokszínűség jegyében rendezik meg a Gyulai Várszínház 62. évadát – tájékoztatta a teátrum csütörtökön közleményben az MTI-t.

A Karinthyba járni nem csak térdet csapkodni érdemes

Olt Tamás a harmadik évadát zárja a Karinthy Színház igazgatójaként. Jókai 200 című új zenés estjük nagy siker, ezért a jövő évadban is játszani fogják.

Fiatal színházi rendezőknek írt ki pályázatot a Soproni Petőfi Színház

Negyven év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek írt ki projektpályázatot egy, a 2026/2027-es évadban bemutatandó előadás megrendezésére a Soproni Petőfi Színház.

Oscar-díjas filmeket nézne magyarul? Menjen színházba!

Tíz olyan színházi előadást ajánlunk határon innenről és túlról, prózai és zenés produkciókat egyaránt, amelyek így vagy úgy, de Oscar-díjas filmekből készültek.

Karakteres megjelenése és utánozhatatlan iróniája tette a közönség kedvencévé Szombathy Gyulát

Január 3-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját Szombathy Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, akinek a játék, a színház egyet jelent az életével.

Ezekkel a színházi előadásokkal tökéletes hetünk lehet

Pörög az évad, rendre követik egymást a bemutatók, köztük a magyar szerzők darabjai, klasszikusok és kortársak egyaránt. Ezekből válogattunk hetet.

Hét fontos nyári színházi premier

A nyári hőségben sem kell búslakodniuk a premierekre szomjazó kultúrakedvelőknek, számos színház különleges produkcióval várja az őszi évadkezdés előtt is a nézőket. A változatosság jellemzi a felhozatalt: színházterem, szabadtéri színpad, de még barlangbelső is játszóhelyül szolgál. A témák szintén sokszínűek, a szívfacsaró történetektől az örök klasszikus slágereken át a szocializmus vámpírjaiig mindenki találhat neki tetsző bemutatót.

Fiatal alkotókat hoz helyzetbe a Soproni Petőfi Színház két pályázata

A Soproni Petőfi Színház két pályázatot hirdet fiatal alkotók számára a kortárs magyar drámairodalom népszerűsítésének, bemutatásának céljával.

Mélységek és magasságok címmel hirdette meg jövő évadát a Soproni Petőfi Színház

Kiss József, a színház igazgatója szerint fontos, hogy az évad darabjai olyan üzeneteket hordozzanak, amelyek tükrözik, hogy a sötét mélységeket legyőzve, nagy mélységekből felemelkedve lehet eljutni a fényes magasságokba, miközben nehéz lélekutakat és szerteágazó történeteket járunk be.

Shakespeare-től Shakespeare-ig – Tucatnyi izgalmas színházi bemutató szeptemberben

Jóval korábban kezdődik az évad: már szeptemberben premierekkel készülnek szerte az országban. Ezekből választottunk ki tizenkét fontos előadást Budapestről és vidékről, kőszínházakból és független társulatoktól, prózai és zenés bemutatókat.

„Egy nyelvet beszélünk a táncosokkal” – interjú Boros Misivel és Bogányi Gergellyel

Bartók Béla A csodálatos mandarin és Maurice Ravel Bolero című legendás szerzeményeire készült táncműveket láthat a közönség a Soproni Petőfi Színház és a Forrás Színház egyedülálló koprodukciójában június 24-én a 10. Színházi Olimpia Záróeseményén, a Margitszigeti Színház nagyszínpadán.

A Liszt-központban tartják meg a Soproni Petőfi Színház előadásait

Takarékossági okból november 1-jétől előreláthatólag a fűtési szezon végéig látogatói üzemszünet lesz a Soproni Petőfi Színházban, az előadásokat a színház helyett a Liszt-központban tartják meg – közölte a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. pénteken az MTI-vel.

Nyílt nappal kezdődik a Soproni Petőfi Színház évada szombaton

A nyílt nap délelőtt tíz órakor kezdődik, amelynek során a látogatók bepillanthatnak a kulisszák mögé. A csoportokat Savanyu Gergely színművész, Kovács Ferenc műszaki vezető és Németh Ervin dramaturg vezeti.

Évadot hirdetett a Soproni Petőfi Színház

A szabadság évada elnevezéssel hirdetett új évadot a 2021/2022-es színházi szezonra a Soproni Petőfi Színház, amely tizennégy darabot tervez színpadra állítani.