Mesterségek Ünnepe: a népművészet is popkultúra, de tartósabb, mint a techno

Ha a Gellért-hegy felőli oldalról közelítjük meg a Budai Várnegyedet, a Dísz téren, a Honvéd-szobor mögött találjuk a Hagyományok Háza programjait. A színpadon ottjártunkkor épp a Jászsági Népművészeti Műhely Egyesület Jászok földjén címet viselő viseletbemutató előadása zajlott. A színpadon megjelenő fiatalok számára láthatóan nem jelmez a népviselet, hanem ünnepi öltözék, ráadásul örömünnepé, hiszen ezt felöltve mulatni, táncolni is szokás.

Tajti Erzsébet, aki maga is alkotómestere ezeknek a viseleteknek, a színpad szélén állva mesél a jász öltözetekről. Elmondja például, hogy a nyakas kunoknál a nyakravaló éppoly fontos része a viseletnek, mint a kalap, vagy kucsma. „Annak idején a kalap beütéséről is tudni lehetett, melyik faluból való a fejfedő gazdája” – meséli. A fiatalok nemcsak álldogálnak a szép ruhákban, hanem táncra is perdülnek, a közönség legnagyobb örömére.

Közben a színpad előtti asztaloknál csuhévirágos fejkötőt készítenek a gyerekek és a vállalkozó szellemű érettebb korosztály képviselői.

Népi technikával készült ékszerek készítésére tanítják a mesterek az ügyes kezű látogatókat, miközben a színpadon színes viseletbemutatók, mesemondók, bábosok, táncosok, muzsikusok váltják egymást sötétedésig.

Testnek és léleknek

A Dísz tértől a Mátyás-templom felé haladva veszélyesen csábító illatokat árasztó sátrak és izgalmas mesterségek avatott képviselői között vezet az út. Aki evés előtt kötelezően számolja a kalóriákat, annak nehéz végig menni az egyebek mellett tócsnival, kürtős kaláccsal, mangalicakolbászos bucival és minden földi jóval megrakott lángossal támadó fogyókúraellenes gasztropartizánok között.

Mindazok figyelmét, akiket az ilyesmi aggasztana, a Tárnok utca mindkét oldalán míves portékák segítenek elterelni a nemkívánt testtömeg gyarapodásról. Súlyos üllőkön pengenek a kovácsok kalapácsai, kézzel világra simogatott hangszerek és játékok, csipkék, kerámiák, gyékénycsodák, üvegremekek, ékszerek, szerszámok, lakásdíszek és ruhák ékei kínálják magukat a vásár vándorainak.

A portékák között legtöbbször a készítő mestert is megtalálják a nézelődők, aki szívesen megmutatja és el is meséli, hogyan készülnek ezek a szemet és lelket vidámító gyönyörűségek.

Errefelé megcsodálhatjuk, kézbe- és meg is vehetjük a kazah és üzbég vendégmesterek munkáit, a míves kézimunkával díszített fém tálcákat, kancsókat tálakat éppúgy, mint a kézzel csomózott pompás szőnyegeket, ruhákat, a legendás keleti ötvösmesterek kézügyességét és évszázadok csiszolta ízlését dicsérő ékszereket, kecses gázlómadarakat formáló ollókat, és félelmetesen gyönyörű késeket.

Minden tárgy, portéka olyan mesterek keze munkáját dicséri, akiknél generációról-generációra öröklődik az ősi tudás, a hagyomány, akik családi örökségül kapták a természetes anyagok varázslatos megmunkálásának féltve őrzött titkait.

A kultúra bevette a Várat

A Szentháromság térre érve, a megújult szépségében pompázó Mátyás-templom mellett akár napokat eltölthetnek a látogatók, újabb és újabb kincseket felfedezve. A vár szívébe települt ideiglenes sátorvárosban bolyongva átélheti a vándor, milyen lenne az a világ, ahol a valódi kultúra vitézei győzedelmeskednek a tömegízlés szürke, életunt zsoldosaival szemben.

Még véletlenül sem találni a parkban egyetlen silány tárgyat, vagy gombnyomásra induló, embermentes gépsorokkal készült tucatterméket. Minden egyes darab szívvel és varázslatosan ügyes kezekkel készült, vagy épp készül a forgatag látogatói szeme láttára.

Az egyik sátorban esztergák pörögnek, a másikban gyöngyfüzérekből készülő ékszerek, tűzzománc remekek,  amott kecses kosarak, fonott burkú demizsonok mutatják, mit tud a hajlékony vessző, ha értő kezekbe kerül.

A Nádudvari Kézműves Szakgimnázium és Kollégium sátránál fiatalok bizonyítják, hogy nem csak a social media különféle felületein érzik otthon magukat a tizenévesek. Fiatal bőrösök, fafaragók, fazekasok, szövők szorgoskodnak, megmutatva, hogy digitalizálatlan formában talán biztosabban és az eddigi tapasztalatok alapján akár évszázadokig is biztonsággal őrizhető meg a tudás, amely akkor keletkezett, amikor szerverek és wifi, sőt villanyáram nélkül is pompásan működött a világ.

Közvetlenül a templom előtt a díszvendégek sátrai pompáznak. Koreai kalligráfusok varázslatos ecsetvonásai, szivárványos kagylóhéjból kézzel kifűrészelt gyöngyházberakással ékesített lakkozott edények éppúgy megjelennek, mint a dacheongnak nevezett épületfestés motívumai.

A fesztivál idei díszvendége Azerbajdzsán, ahonnan legendás szőnyegszövő központokból, mint Sirvan, Guba, Gazahi, Karabah érkeztek kézzel szőtt, csomózott, falra, asztalra, ágyra vagy padlóra való időtálló remekművek a Kézművesek Ünnepére. Mellettük kirgiz, török, lengyel és üzbég mesterek munkái is gyönyörködtetik a szemet.

Itt található a nagyszínpad is, ahol nemcsak koncertek, de kézműves előadások, divatbemutatók is színesítik a programot. Kedd délután az Egressy Kamara Műhely kiváló muzsikusai adtak ízelítőt a magyar népzene mellett a környező és balkáni népek zenéjéből álló repertorájukból, melyet hagyományos és különleges hangszereken szólaltatnak meg. Az együtt muzsikáló zenészek között 11 éves növendéktől a Zeneakadémiát végzett, felnőtt, hivatásos zenészig minden korosztály megtalálható.

Utánuk Hrivnák Tünde divattervező Székelyföld ihlette, árapataki keresztszemes kézi hímzéssel díszített ruhakollekcióját viselő modellek vonultak a színpadon.

Huszadikán délután Petrás Mária és Zenekara, a Fitos Dezső társulat és a Tázló együttes szórakoztatja az egybegyűlteket.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) rendezésében megvalósuló programsorozat, melynek megvalósítását idén a Magyar Művészeti Akadémia támogatta, zsigeri igényességgel, magas színvonalú tudásközvetítéssel és nem utolsó sorban kiváló szórakozással kínálja a Mesterségek Ünnepe látványosságait élvező magyar látogatókat, és a Várban gyönyörködő külföldi turisták ezreit egészen az tűzijátékig. 

Fotók: Csíki Vivien/Kultúra.hu