Április 30-án rendezték a Hagyományok Háza Hálózat újabb Közösségi Szőttes Konferenciáját. A találkozó egy országos sorozat második része, és ezúttal – Székesfehérvár után – a Veszprém vármegyei Kiscsőszön, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola aktív részvételével és segítségével valósult meg. A tanácskozást az egyesület elnöke, Kovács Norbert „Cimbi” fogta össze.
Polgárdy Imre, Veszprém Vármegye Közgyűlésének elnöke bevezetőjében hangsúlyozta a hagyomány mint közösségfenntartó érték jelentőségét, őseink megtartó csodáját. A hagyományok éltetése egyben felelősség leszármazottaink jövőjéért is, és összekapcsolja a fiatalokat az idősebb generációval. Dr. Süveges Antal Pál, a Hagyományok Háza hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának vezetője a hálózat bemutatásával kapcsolatban vázolta a fejlesztés alapelvét, a hálózati tagok és partnerszervezetei térségi alapú fejlődésének és együttműködésének a támogatását. A 21 civil szervezettel alkotott Hagyományok Háza Hálózattal kapcsolatban kiemelte a decentralizált működés fontosságát, valamint a szakmai területek helyzetfeltárásához szükséges monitoring feladatok ellátását és azok tapasztalatainak elemzését.
Both Miklós főigazgató felszólalásának témáját a Hagyományok Háza bemutatása köré csoportosította. A nemzetközileg elismert intézmény munkájának palettáján a művészet, a tudomány, a képzés, a minősítés, a koordináció, valamint a komplex közösségi élmény szervezése szerepel. Igazi értéke mégis a felsoroltak komplexitásában rejlik, amelyet a helyi, a térségi és az országos szinten folytatott feladatellátás tesz teljessé. Az előadás a főigazgató mellé a pódiumra érkező dr. Balatoni Katalin közművelődésért felelős helyettes államtitkár, valamint helyi vezetők és fiatalok részvételével zajlott, majd kerekasztal-beszélgetéssel zárult.
Illésházy Katalin, az Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület – Hunyor Népfőiskola textiles szakkörének vezetője a (konferencia szellemében) a szövőműhelyek munkáját ismertette az egybegyűltekkel. Előadásában a szakmai tevékenység mellett az alkotás közösségalkotó szerepére is kitért. A vendéglátó Kovács Norbert „Cimbi” fontos bejelentéssel egészítette ki a tanácskozást: kezdeményezésének fókuszában a tánchagyomány, ezen belül a család és a közösség áll. A témában egy portrékötet készül, amelyet tervei szerint szeptemberben egy Kárpát-medencei konferencián mutatnak be.
A szimpóziumot a Pannónia Citerazenekar és tehetséges környékbeli fiatalok bemutatkozása, egy kiállítás, valamint közös májusfaállítás is színesítették.