Mezítláb jártak a forró parázson Kubaba istennő papjai

Tudomány

Egy ősi templom romjaira bukkantak a Törökország déli részén található Kasztabala ókori városában. A hellenisztikus, illetve a római korban jelentős központként működő település számos, a hettiták és az asszírok idejéből származó emlékkel büszkélkedhet.

A National Geographic közölte, hogy a közelmúltban feltárt romok egykor egy olyan templomhoz tartozhattak, amelyet Anatólia egyik őslakos népének tagjai, a luvik építettek Kubaba nevű istennőjüknek.

Faris Demir, a projekt vezetője szerint az épületet időszámításunk előtt 540 körül emelhették. „Ennek az archaikus templomnak a papjai forró parázson jártak mezítláb, anélkül, hogy fájdalmat éreztek volna. Ezek a romok rendkívüli információkkal szolgálnak az anatóliai régészet számára” – mondta el. Hozzátette: először találtak Kubaba kultuszához kapcsolódó templomot. Az istennő alakja nem túl ismert, többnyire hosszú köntösben, tükörrel a kezében ábrázolták. Eleinte Kanisból és Alalahból származó szövegekben dokumentálták, fő kultuszközpontja viszont Karkemis volt.

A képen Kubaba istennő reliefjének részlete Karkemisből, amelyet az ankarai Anatóliai Civilizáció Múzeuma őriz. Forrás: Wikipedia / Public Domain