Az évadnyitó sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nem szeretne egy szót ráhúzni az évadra, de ha mégis kellene, a manipuláció lenne az. Már a címlista összeállása előtt megszületett ez a gondolat, vagy utólag jött?
Tetszetős lenne, ha azt mondanám, hogy ez volt a vezérfonal, de nem szeretnék hazudni. Úgy néz ki, ösztönösen és tudat alatt mégiscsak mindannyian – rendezők, dramaturgok – „áldozatul estünk” ennek a témakörnek. Valószínűleg benne van a levegőben, hogy nem tudjuk, valójában mi történik körülöttünk. Hatalmas mennyiségű információ áramlik a világban, amelyek sokszor ellenőrizhetetlenek. Szinte lehetetlen eligazodni. Még a saját telefonunk is letapogat minket, elkezd manipulálni a különböző online terekben. A közösségi médiában szintén becsapások, önbecsapások sora jöhet létre: én állítok valamit, te engem lájkolsz, én lájkollak téged, és azt hisszük, mi vagyunk a közvélemény. De ez nem feltétlenül van így. Az ország más pontjain, más csoportokban ennek az ellenkezőjét gondolja egy másik csapat. Alternatív valóságokban élünk.
Pontosan milyen formában jelentkeznek ezek a gondolatok a készülő előadásokban?
Még Az üvegcipőben is ott a manipuláció. Mohácsi János rendező Molnár Ferenc darabját vitte színre – ennek előbb-utóbb szinte kötelező jelleggel fel kellett bukkannia a Vígszínházban, annyira a teátrumhoz tartozó anyag. A drámában egy kompromisszum megkötése érdekében valaki rávesz, kényszerít embereket arra, hogy olyat tegyenek, amit egyébként nem akarnának megtenni. Szeretném azért hangsúlyozni, hogy Az üvegcipő ennél sokkal gazdagabb, most csak egy szálat húztunk ki a gombolyagból.
Nyilván benne van a Pinokkióban is, ahol valaki egyszer csak belekerül egy számára ismeretlen világba. Becsapják, és kiszolgáltatottá válik. Más, mint a többiek. Tiszta, naiv, ismerkedik a világgal, ahol természetesen bőven akadnak figurák, akik visszaélnek a nyitottságával.
Az Ármány és szerelem esetében hatalmi manipulációk soráról beszélhetünk, amik szétverik a szerelmet. Mint a Rómeó és Júliában, klasszikus történet. A hazugnak már a címében benne van: a főszereplő a hazugság függőségében él.
A színház segíthet felismerni a manipuláció veszélyét?
Ez a dolga. Többek között. Minél nagyobb aggodalommal figyeljük, merre tart a világ, annál fontosabb lesz a színház mint közösség. Társulatnak és nézőnek egyaránt. Feltenni a kérdéseket, keresni a válaszokat. A mesterséges intelligencia számos előnyt jelent természetesen, de a veszélyeinek elhárítására fel kell készíteni a társadalmat. Ennek a küzdelemnek a színház lehet az egyik nyertese mint nagyon is valóságos, jelen idejű játék.
Van kedvenc címe az idei évadból?
Nincs. Az évad maga kell, hogy a kedvencem legyen. Minden bemutatót hatalmas munka előz meg. Rengeteg embernek köszönhető, hogy egy-egy előadás összeáll. Lehet, hogy sok év múlva majd, ha visszatekintek, azt tudom mondani, hogy egy-egy darabhoz több közöm lett. De ez a végeredményre vonatkozik. Évad előtt mindenki nulláról indul, biztosra senki sem mehet. Minden rendezőben és minden anyagban hiszek. Ha nem így tennék, hogy kerülhettek volna műsorra?
Nagyon kedvezők a statisztikák: már most több bérlet fogyott, mint 2019-ben, a járvány kezdetét megelőző évben.
Azért még nincs igazi viszonyítási alapunk, hiszen az évad elején járunk. Mint tendencia mindenesetre nagyon biztató. Amit most mondani fogok, azt az egész szakma nevében mondom – általában, amikor beszélek, a szakma nevében, a szakmáról beszélek. Minden egyes bérletesnek, minden egyes nézőnek örülünk, és hálásak vagyunk. Akármi történt is az elmúlt időszakban, az emberek még mindig járnak színházba.
A bemutatókban sok egyetemi hallgató szerepel. A diploma megszerzése után Ön is a Víghez szerződött. Tapasztalataival tud többletsegítséget nyújtani a fiataloknak?
Mint szülő megtanultam, hogy az ember nem szavakkal nevel, hanem tettekkel. Ha hiszek abban, hogy a Vígszínház úgy működik, ahogy a 21. században egy színháznak működnie kell, az már önmagában segítség.
Hogyan kell egy színháznak működnie a 21. században?
Ezt a szót mára elkoptatta az idő, de akkor is fontos kimondani: a Víg egy polgári színház egy polgári épületben. Nekünk ezeken a kereteken belül, de néha ezeket feszegetve kell megtalálnunk mindazt, amire a nézőnek szüksége van. Akár „alteres feelingeket” is, ha erre van igény. Mi a polgárban bízunk. A polgárban, aki az én szándékoltan tág értelmezésemben – az első kérdéshez visszakanyarodva – egy nem manipulálható valaki. Művelt, kíváncsi, maradt benne némi harmónia és önbizalom, és ezért nagyobb kihívás megtéveszteni.
Az üvegcipő című darabról itt írtunk:
https://kultura.hu/idealpilota-a-foldon-az-uvegcipo-a-vigszinhazban/
Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu
