Mi a bajom- FÁY MIKLÓS

Egyéb

 Fáy Miklós

- Leszögezhetjük, ugye, hogy nem egy színikritikus válogatását láttuk?

 
- Leszögezhetjük. Nem vagyok színikritikus, csak írok olykor színházról is.
 
- Számos jel utalt arra, valóban, hogy nem színikritikus. Például hogy újszülöttként csodálkozott rá olyan színészekre ? Béres Mártától Fábián Gáboron át Szűcs Nelliig ?, akiknek számottevő szakmai múltjuk van...
 
- Béres Mártát és Szűcs Nellit díjazták a szakmai zsűrik is.
 
- ?vagy hogy elment Szabadkára előadásokat nézni, majd az erről szóló cikkében azt taglalta, milyen nehezen talált oda a színházhoz?
 
- Felfedező típusú néző voltam, aki örült, hogy megoszthatja élményeit a fesztivál nézőivel.
 
 - ?vagy hogy meghívott olyan produkciót ? a szegedi Háztűznézőt ?, amely másolata a kecskeméti Háztűznézőnek, zömmel azonos főszereplőkkel, és mint ilyen, az eddigi gyakorlat alapján (vö: A jég) talán nem is indulhatott volna a versenyben.
 
- Azt, hogy a szegedi Háztűznéző egy remake, sajnos nem tudtam. Bárcsak ez lett volna az egyetlen baj vele.
 
- Végignézve másodszor, milyennek találta a beválogatott produkciókat?
 
- Az előadások kétharmada sajnos gyengébbnek mutatkozott a fesztiválon, mint a saját helyén. Például az Arturo Uinál nekem eredetileg fel sem tűnt, hogy mennyire betölti az Örkény Színházat a díszlet. Ott tele volt a színpad a karfiollal. Itt meg szinte elveszett a nagy térben. A KoMa produkcióját talán tévesen ítéltem meg, bár én főként a színházzal kapcsolatos szerelmetes üzenetet vettem ki az SZJ9231-ből, az hatott rám. Voltaképp egyedül a szatmárnémetiek Veszett fejszéje ment jobban a fesztiválon, mint amikor náluk láttam, nyilván mert érlelődött azóta az előadás.
 
- Azt szűrhettük le a válogatásából, hogy fogékony a humorra, a szellemességre, a játékosságra. Hanem az meglepő, hogy a látvány terén milyen kevéssel beérte. Vizualitásról nem is igen beszélhetünk a versenyprogram kapcsán. Mindent a fülnek?
 
- Meglehet, hogy én egyelőre olyan néző vagyok, akit mindenekelőtt a szavak kötnek le.
 
 - A fesztivál első napjaiban adott egy interjút, amelyben azt mondta, véleménye szerint a Szputnyik Kockavetője vagy az egriek Mayája fog nyerni. A szakmai zsűri ? állíthatom ? érdeklődéssel fogadta ezt a jóslatot, de végül nem tudta beteljesíteni?
 
- Azt gondoltam, hogy a téma, amellyel a Kockavetőben Bodó Viktorék foglalkoznak
? miszerint harminc és negyven között egyszer csak jön egy ?midlife crisis?: ?mindenem megvan, mégis rosszul érzem magam, mi a bajom?? ? már eljutott hozzánk Amerikából. De lehet, hogy ez a probléma egyelőre nem él meg Magyarországon. Talán majd 5-10 év múlva. A Mayánál úgy véltem, másokat is le fog nyűgözni, ahogy Zsótér Sándor összemontírozta a Fényes Szabolcs-operett és az Orosz Balett múlt század eleji történetét.
 
- A Maya volt az az előadás, amelyet nem látott a válogatási időszakban, tehát voltaképp véletlenül került be, miután a Katona József Színház kiiratkozott a versenyprogramból.
 
- Február 28-ig tartott a válogatási időszak, és február 26-án volt a Maya premierje. Volt már olyan egyébként, hogy egy produkció mintegy véletlenül került be a versenyprogramba, és aztán díjakat nyert. A debreceni A Gézagyerekkel történt ez meg, abban az időszakban, amikor a színházak még kijelölték a válogató számára a néznivalót. De a válogató tovább maradt lent Debrecenben, és kíváncsiságból megnézte a Háy-darabot is.
 
- Részt vett délelőttönként a szakmai beszélgetéseken. Milyennek találta ezt a programot?
 
- A szakmai beszélgetésekkel töltött időnek legalább a fele felesleges volt, de sosem lehet előre tudni, hogy melyik fele lesz felesleges. Például azok a percek biztosan nem voltak haszontalanok, amikor közelebb kerülhettünk az alkotókhoz, és megtudhattunk tőlük egyet s mást a munkájukról. A nézők megnyilvánulásai ugyancsak szolgáltak tanulságokkal. Az volt talán a legemlékezetesebb pillanat, amikor a szegedi Háztűznéző egyik érdekes részlete került szóba. A rendező nem volt jelen. Ültünk ott szakemberek, illetve a szakemberek és én, de nem találtunk magyarázatot a motívumra. Aztán felállt egy fiatal néző, elmondta, mit gondol a dologról, és azonnal tudtuk, a fejünkhöz csapva, hogy megkaptuk tőle a helyes megfejtést. Ami az egyiknek bonyolult, az a másiknak néha egyszerű. Vagy fordítva.