Jókai Mór „mintha állandóan előre dolgozott volna, és éppen nekünk; az eljövendő filmművészet, a televízió számára végeláthatatlan szövegkönyveket készítve, hogy soha ki ne fogyjunk a tündöklő kalandregényből, az örökké folytatásos romantikából” – írta Nemes Nagy Ágnes a Filmvilág 1979-es évfolyamában. A sok „irodalmi szövegkönyv” közül nem egyből született film; Jókai vitathatatlanul az egyik legtöbbet adaptált szerzőnk, népszerű műveiből színdarab, némafilm, tévéfilm és operett is készült. Lehetetlen volna mindet számba venni, így ezt meg sem kíséreljük. Inkább tendenciákat keresünk, valamint felvillantunk néhány potenciális magyarázatot arra, miért működnek a romantika és realizmus határán táncoló művek jól a moziban.
Jókainak nem kell hang
A film születése utáni évek kedveztek az adaptációknak: az új műfaj sokáig nem találta saját meghatározó jegyeit, így előszeretettel nyúlt irodalmi alapanyagokhoz. Eleinte színműveket és rövidebb szövegeket dolgoztak fel, majd amikor a technikai fejlődés már lehetővé tette a hosszabb játékidőt, következtek a prózai formák.
Bármennyire is örülünk Jókai nemzetközi elismertségének, szúr a tüske: ketten is megelőztek minket a filmversenyben.
Szerencsére csupán egy évet kell előreugranunk, hogy a hazai közönség honfitársai tolmácsolásában kapja meg újabb Jókai-adagját, ugyanis 1916-ban bemutatták a Mire megvénülünket. A kétrészes művet ifj. Uher Ödön rendezte, Áronffy Lórándot Beregi Oszkár alakította, akinek nem ez volt az utolsó találkozása nagy mesemondónkkal: Az aranyember első, Korda Sándor rendezte filmváltozatában ő játszotta Timár Mihályt. (Korda egyetlen fennmaradt magyarországi munkájában egyébként beszéltette a színészeket, ezzel kiküszöbölte a zavaróan túlzó gesztusokat és természetesebbé tette az alakításokat.)
1923-ig összesen 11 némafilm készült Jókai-művek alapján, köztük A szerelem bolondjai, A lélekidomár és a Névtelen vár. 12 év szünet után, 1935-től pedig jöttek a hangos mozik: a sort a Meseautót is jegyző Gaál Béla indította Az új földesúrral, majd egy évvel később Az aranyember remake-jével.
Nemes Nagy és Móricz megmondja
Mielőtt áttérnénk a nagyközönség által ismertebb feldolgozásokra, tegyük fel magunknak a kérdést: miért jó Jókait adaptálni? A magától értetődő válasz az lenne, hogy a kaland miatt. Jókai a széles publikumnak írt, így a legnépszerűbb opuszai az akciódús, harccal, üldözéssel és veszéllyel teli történetek. Nemes Nagy épp ezt hiányolta a vonatkozó mozgóképekből: „Azt hinné az ember: ha filmre fordítják Jókait, ami legfőként megmarad belőle, az az eladható kalandsor, az érzelmes izgalom, a neoromantikus ponyva. De – csodálatosképpen – nem úgy van. Ami legtöbb Jókai (és egyéb) adaptációnkban megmarad, az főleg a tanulságos unalom.”
Érthető a panasz, hiszen Baradlay Ödön és Leonin farkasepizódja vagy Timár Mihály hajóútja a Vaskapu-szoroson keresztül néhány mai akciófilmet is megszégyenítene. Persze Nemes Nagy cikkének megjelenésekor már klasszikusnak számított a Várkonyi Zoltán-féle A kőszívű ember fiai és Az aranyember Gertler Viktor rendezte változata – úgy látszik, a Jókai nevével mára összeforrt adaptációk nem nyerték el az írónő tetszését.
Szintén filmre kívánkoznak a nagy ívű szerelmek, a családi intrikák és a bosszú fűtötte cselszövések – ezzel egy újabb mozgóképes műfaj, a melodráma felé nyílik ajtó a regényeknek. De említhetnénk a remekül adaptálható humorforrásokat is: a beszélő nevű Tallérossy Zebulon és Mindenváró Ádám hordozta jellemkomikum nem csak egy könyv lapjain működik kiválóan. Apropó szereplők: a Jókai-regények többsége tendenciózusan fekete-fehér szereplőkkel dolgozik.
Az írót gyakran kritizáló Gyulai Pál egyértelműen negatívumnak tekintette e kézjegyet: „Szerencsésen kezdett meséjét vagy alakjait hamar elrontja, mintha nem tűrné a természetest, az igaz emberit, csak ördögökben, angyalokban és csodákban telnék kedve.” A jellemábrázolás ugyanezen sematizmusára gondolt Móricz Zsigmond, mikor Jókai-jegyzeteiben „egytulajdonságú” figurákról írt. A fejlődéselvű irodalomszemlélet számára természetesen a realizmusra jellemző, árnyalt festés az ideális, ám a széles közönséget megszólító, korlátozott hosszúságú filmnek kapóra jönnek a néhány markáns vonással felskiccelt alakok, hiszen így a néző már az első percekben eldöntheti, kinek drukkol.
A médiumváltás kockázatos pontját jelenti a nyelvezet átmentése filmre: a választékos és tengernyi regisztert mozgató stílus Jókai meghatározó írói tulajdonsága. A mai befogadónak életidegennek és mesterkéltnek tűnhet e rendkívül tömény kifejezésmód – mozgóképen még inkább, mint könyvben, így az adaptálók egyik legfontosabb feladata az ideális arány eltalálása az alapmű iránti alázat és a közérthetőség szükséglete között.
Az új hullám árnyékától Dargay cigánykaravánjáig
A legismertebb feldolgozások a Kádár-korszakban készültek. A magyar filmtörténet érdekes időszakáról van szó, hiszen míg ekkoriban forgott több ikonikus történelmi mozink, a hatvanas években egy másik, nem kevésbé fontos művészi törekvés is szárnyra kapott: a modernizmust zászlójára tűző új hullám. Szemléltetésképp gondoljunk arra, hogy A kőszívű ember fiait és Jancsó Miklós korszakos darabját, az Így jöttemet egyaránt 1965-ben mutatták be, a Kárpáthy Zoltán és az Egy magyar nábob pedig néhány hónappal a Hideg napok című Herskó Ferenc-film premierje után debütált.
Talán ez a kettősség is hozzájárult ahhoz, hogy a hagyományosabb módon filmre vitt Jókai-történetek szakmai berkekben többnyire nem arattak sikert. A közönség azonban helyettük is szerette a nagy ívű adaptációkat.
Ezen nézettségi számok a teljes magyar filmtermés szempontjából is jelentősek.
Ha már a legeknél tartunk: melyik Jókai-szövegből készült a legtöbb film? A várakozással ellentétben nem Az arany emberből, hanem A cigánybáró című kisregényből. Az adaptálókedvet vélhetően fokozta ifj. Johann Strauss háromfelvonásos operettje, mely alapján öt német, két francia és egy magyar mozgókép készült. A szöveg legnépszerűbb hazai adaptációja viszont egyértelműen Dargay Attila Szaffija, az egyetlen Jókai-műből készült animációs filmünk, amely a fiatalabb korosztály számára is fogyaszthatóvá teszi az alapszöveg sötétebb világát. Dargay egyébként személyes indíttatásból választotta a szóban forgó művet: édesapját egy cigánykaraván mentette meg az orosz hadifogságból való szökése után – a hazai animáció állócsillaga előttük is tisztelgett a feldolgozással.
Nemcsak egyes kötetcímek, de néhány rendező neve is vissza-visszatér a Jókai-adaptációk listáján. Az első helyen természetesen Várkonyi Zoltán áll négy feldolgozással, de a dobogót kénytelen megosztani egy Carl Wilhelm nevű német alkotóval, aki a némafilmkorszakban szintén négyszer vitte vászonra nagy írónk műveit. Várkonyi mozijai korának szuperprodukciói voltak temérdek tömegjelenettel, monumentális díszletekkel és autentikus jelmezekkel. A pálya sajátos zárását jelenti a Fekete gyémántok – a rendező utolsó filmjében visszafogta a korábbi feldolgozások romantikus túlzásait, és a realista ábrázolásmód felé közelített.
Bogarak a fehér falon és a jelen század filmjei
A hosszú életű Jókai Mór megérte a film születését. Habár lenyűgözte az új technikai vívmány, nem gondolta, hogy valaha művészetté válhat. „Csodálatos egy valami ezek a mozgófényképek, amelyek, mint a bogár a fehér falon, másznak. (…) A nizzai kávéházban és azután Genuában, ahol mégegyszer láttam őket, az emberek ugy tódultak hozzá, mintha bucsu, vagy vásár volna. Ha az emberek megunták, ugyis oda fog kerülni. A vásárra. A cirkusz- és trapézművészek közé. Nagyon szeretném, ha ezek a falon mozgó képek Pestre is kerülnének. De örülne a sok lateiner és delnő rajta.” Szerencsére tévedett, sőt ő maga sem kerülte el a szoros kapcsolatot a mozival.
Bár jó néhány műve került nagy vászonra, még többet teljesen elkerült az adaptálási láz. Reménykedjünk, hogy a 21. század első Jókai-feldolgozása egy olyan, kevésbé ismert szöveget fog feldolgozni, amely képes lesz árnyalni a közönség aránylag egynemű képét a klasszikus magyar irodalom egyik legfontosabb szerzőjéről. Legyen az A jövő század regénye című sci-fi-kísérlet, a Jules Verne-t idéző Egészen az északi pólusig, esetleg a posztmodernt előlegező Asszonyt kísér, Istent kísért, izgalmas színnel gazdagíthatja majd a bennünk élő Jókait – persze csak akkor, ha a jó regényből jó film készül.
Idézett művek:
Jókai Mór, Két levél a moziról = A 25 éves mozi. A magyar kinematográfia negyedszázados története, szerk. Held Albert, Lányi Victor, Radó Ferenc, Bp., Biró Miklós Nyomdai Műintézet, 1920.
Gyulai Pál, Jókai legújabb művei = Gyulai Pál válogatott művei, szerk. Illés Endre, Juhász Ferenc, Kovács Kálmán, Pándi Pál, Vas István, Bp., Szépirodalmi, 1989, 150–171.
Nemes Nagy Ágnes, Jókai Móric bánata, Filmvilág, 1979. szeptember.
