Nagyon fiatalon szárnyaltál hatalmas magasságokba, nemcsak a szerepeidet, hanem az elnyert díjaidat tekintve is. Nem ijedtél meg a hirtelen jött sikerektől?
Előtte szinte láthatatlannak éreztem magam, a díjak elnyerésétől kezdve viszont egyre ismertebb lettem, ami ijesztő volt, mert hatalmas felelősséget és terhet tett rám. Megrémített a tudat, hogy innentől fogva egyre jobbnak és jobbnak kell lennem, viszont mi van, ha nincs tovább? Mi van akkor, ha én csak ennyit tudtam letenni az asztalra? Mi van, ha ezen túl már nem leszek igazán érdekes? Mi van, ha egyszer már nem leszek elég?
Hogyan tudtad túltenni magadat ezeken a félelmeken?
Nem tudtam. Egyszerűen csak arra jöttem rá, hogy felesleges görcsölnöm. Mindig az aktuális feladatra kell koncentrálnom, és azon belül kell magamból kihozni a maximumot. Biztos lesz olyan, hogy egy munka nem úgy sikerül, ahogy kellene, vagy, ahogy szeretném, ennek ellenére én mindig arra fogok törekedni, hogy egy munkafolyamat befejeztével azt érezzem, mindent megtettem ? ez a legfontosabb.
Volt olyan, hogy egy-egy szerep után azt érezted, lehetett volna jobban is?
Leginkább filmeknél éreztem, hogy mindent megtettem, visszanézve azonban azt kérdeztem magamtól: csak ennyi? Sokkal többet gondoltam az alakításomról, többet vártam magamtól, és a forgatás közben is azt éreztem, hogy jobban csinálom, mint amit később viszontláttam. Rájöttem, a titok nyitja igazából abban rejlik, hogy mindig a rendezőre kell hagyatkozni. Azt viszont teljes mértékben. Remélhetőleg nemsokára kijön a Freedom flight című TV-játék ? melyet még októberben forgattunk ?, ahol abszolút rábíztam magam Fazakas Péterre, mert azt éreztem, hogy ő egészében lát engem, tudja, mit szeretne és ennek eléréséhez nekem mit kell mutatnom.
Ez a színházban nincs így?
Filmben sokkal inkább a rendezőre hagyatkozom, mint a színházban, ahol az a legfontosabb, hogy hitelesnek gondoljam az alakításomat, mert akkor fog jól működni a darab. Ezzel szemben egy forgatáson, amit én hiteles alakításnak gondolok, az korántsem biztos, hogy közeli képeken is ugyanazt jelenti. Fontos, hogy az ember jó rendezővel dolgozzon, így mielőtt elvállalok egy filmes munkát, azon vagyok, hogy megismerjem a személyét, lássam, hogy a forgatókönyv mit akar és azzal tudok-e egyáltalán azonosulni. A film érzékeny dolog, ahol minden apró rezzenés látszik, épp ezért fontos, hogy kivel dolgozom együtt. A színházban akármennyire nem vagytok együtt egy rendezővel, valamit akkor is ki lehet hozni a munkából. Akár nagy nehézségek árán is.
Nemsokára véget ér az évad, nyárra viszont elvállaltad a Pelsőczy Réka rendezésében megvalósuló Római vakáció főszerepét, melyet a kultikus filmben Audrey Hepburn játszott. Az előző szerepeidhez képest ez egy könnyedebb darab, mi alapján döntötted el, hogy vállalod?
Pelsőczy Réka hívott fel, hogy lenne ez a darab és szeretné, ha szerepelnék benne. Sokat beszélgettünk róla, hogy életemben most először kaptam olyan szerepet, amely ennyire igazodik a személyiségemhez. Annaként lehetek naiv, álmodozó, szerelmes ? ennek az eljátszásához pedig semmit nem kell tennem, mert ezek mind bennem vannak. Most először fordul tehát elő, hogy csak az a dolgom, hogy létezzek egy közegben. A lényemben van az egész karakter. Emellett pedig azért is újdonság számomra, mert eddig nem volt jellemző, hogy nyáron csináljak előadást.
Egyébként van szerepálmod?
Sokat gondolkodtam azon, hogy van-e, de arra jutottam, hogy nincsen. Inkább mindig az adott feladatra koncentrálok. Mondjuk, szívesen dolgoznék egy nagyszabású amerikai filmben, ahol már maga a látvány is lenyűgöző - de ez valószínűleg csak egy álom marad. Egyébként azt is furcsa volt megszokni, hogy a színészet a munkám, ezzel kell pénzt keresnem, ennek érdekében pedig olyan darabokat is meg kell csinálnom, melyekhez sokszor nincs is közöm. Nagy felüdülés, amikor jön egy-két olyan szerep, amellyel teljesen azonosulni tudok. Arra is rájöttem, hogy nem jó vágyakozni szerepekre, mert akkor eltolom magamtól az aktuális feladatokat. Ezért inkább annak örülök, ha bejön egy-egy olyan darab, amelyben megtalálom a helyemet ? legutóbb például az Amphitryonban.
Ha már szerepekről beszélünk, miben láthat téged a közönség a következő évadtól?
Úgy döntöttem a Nemzeti Színházban folyatatom továbbra is, ahol a következő évadtól Tamási Árontól a Vitézlélekben, Shakespeare Ahogy tetszik című darabjában, valamint Gorkij Éjjeli menedékhelyében játszom.
Gondolkodtál már azon, mi lett volna, ha nem ezt a pályát választod?
Inkább az merült már fel többször bennem, hogy abba kellene hagynom az egészet, mert lehet, alkalmatlan vagyok rá.
Mikor gondoltál erre? És legfőképp miért?
Elég sokszor. Lényegében nap, mint nap megfordul a fejemben. Talán a stressz, vagy a furcsa konfliktushelyzetek miatt, amelyek néha azt hozzák ki az emberből, hogy ő erre képtelen, nem tudja kezelni az ennyire kiélezett szituációkat. Aztán, ha jobban belegondolok, nem lehet kikerülni, hogy ne konfrontálódjak, amikor valamivel nem értek egyet. Vannak viták, amelyekbe magunk miatt kell belemennünk, hogy ne alkudjunk meg egy helyzettel. Furcsa, hogy az ember úgy próbálja leélni az életét, hogy közben arra törekszik, jóban legyen másokkal, aztán rá kell jönnie, hogy valamikor nemet kell mondani, vagy hangot adni a nemtetszésünknek, jelezni, ha egy helyzetben nem érezzük jól magunkat.
Ha már konfliktushelyzetekről beszélünk: hogy élted meg a Nemzeti igazgatóváltása körül kialakult zűrzavart?
Sokáig azt gondoltam, hogy ami körülöttünk történik egyáltalán nem hat rám. Próbáltam csak a saját feladataimra koncentrálni. Így évad végére viszont azt veszem észre magamon, hogy nagyon elfáradtam - hihetetlenül kemény időszakon vagyok túl. Miközben észre sem vettem, hogy ez hat rám lelkileg. Mostanra viszont elegem lett az üzengetésekből, a tüntetésekből, abból, hogy állandóan nyomon kövessem, ki mit mond. Tényleg csak azzal szeretnék foglalkozni, hogy jó emberekkel dolgozzak, jó előadásokat csináljunk ? olyanokat, amelyeket a nézők szeretnek.
A Római vakációról bővebben: http://orlaiprodukcio.hu/eloadas/romai-vakacio/
Szerző: Filákovity Radojka
