Michelangelo ujjlenyomatát találhatták meg egy kis viaszszobron – közölték a londoni Victoria & Albert Múzeum szakértői pénteken.

Az
ujjlenyomatot egy sötét vörös színű szobrocskán fedezték fel, amely egy
nagyobb, befejezetlen márványszobor előtanulmányaként készült.

Az
ötszáz éves viaszszobor, amely A rabszolga címet kapta, II. Gyula pápa
római síremlékének figuráihoz készült tanulmány volt. A szobor egy fiatal,
kezeit az arca előtt összefonó aktot ábrázol – olvasható a CNN hírportálján.

A
múzeum szerint a tervezett szobor a pápa végső nyughelyére szánt több mint 40
életnagyságú figura között volt. Michelangelo elkezdett dolgozni egy nagyobb
márványváltozaton, de a művet végül nem fejezte be. A pápa síremlékének
nagyszabású terveit később visszafogottabb formában valósították meg.

 Az ujjlenyomat felfedezésének történetét a BBC
kedden adásba kerülő dokumentumfilmje mutatja be A múzeum titkai című
sorozatban, amely a Victoria & Albert Múzeumban dolgozó szakértők
munkájáról számol be.

 „Izgalmas kilátás, hogy Michelangelo egyik ujjnyoma megmaradhatott a viaszban” – mondta a V&A egyik vezető kurátora, Peta Motture-t, aki szerint a nyom a művész alkotói folyamatáról árulkodik. Motture hozzátette: Michelangelo sok tanulmányként készített munkáját megsemmisítette, ezért a viaszmodell ritka betekintést nyújt az alkotás korai fázisába.

Képünk illusztráció. Forrás: maxpixel.net