Folytatódik a Hild-villában a Produceri esték – Hagyomány és haladás című online beszélgetéssorozat, amelynek vendége csütörtökön Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Producerek Szövetsége elnökségi tagja és Fülöp József producer, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora.

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete (MMA MMKI) szervezésében megvalósuló, Hagyomány és haladás című filmszakmai beszélgetéssorozat őszi estjeinek a nyáron megjelent Magyar producerek I. interjúkötet ad aktualitást. A Produceri esték során a házigazda, Kollarik Tamás filmes szakember, filmalkotó, egyetemi oktató a magyar film igazgatásához, szervezéséhez kapcsolható nemzetközi hírű szakemberekkel beszélget.

A sorozat csütörtökön 18 órától látható második részének vendége Mikulás Ferenc, aki 1971-től a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót vezeti, több film és filmsorozat producere. Nevéhez olyan alkotások kötődnek, mint például a 100 epizódból álló Magyar népmesék, a Mondák a magyar történelemből vagy a Vízipók-Csodapók című sorozat. Több egész estés külföldi film társproducere.

A Mikulás Ferenc által vezetett stúdióban készült filmek és rendezőik több mint 70 jelentős nemzetközi fesztiválon kaptak díjat, az alkotásokat a világ számtalan országában megvásárolták. 1993-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója, 1997–2000 között az ASIFA (Nemzetközi Animációs Filmművész Szövetség) igazgatótanácsának tagja.

Mikulás Ferenccel készült interjúnkat olvastad már?

Kollarik Tamás másik beszélgetőpartnere, Fülöp József tervezőként animációs stúdiók és televíziós csatornák programjait, arculatát készítette, rendezőként animációs reklámfilmek, egyedi rövidfilmek és interaktív tartalmak alkotója.

Fülöp József 2001-től a MOME oktatója, 2005 óta az animációs oktatás vezetője, a magyarországi animációs BA és MA képzési programok írója. 2011–2014 között a Média Intézet igazgatója, az általa alapított animáció tanszék vezetője. 2014 óta a MOME rektora, az idei évtől pedig a Művészeti Egyetemek Rektori Széke elnöke. 2018 és 2021 között az Innovációs és Technológiai Minisztérium kreatíviparért felelős miniszteri biztosa, 2020 óta tagja az NFI televíziós sorozatok és tévéfilmek bíráló bizottságának és az NKA Filmművészeti Kollégiumának.

Az esten a szakemberek többek között arra keresnek válaszokat, hogy mi a Kecskemétfilm Kft. sikerének titka, milyen jövő elé néz az animációs oktatás, valamint hogy milyen szerepet töltenek be az animációs filmek a magyar és a világ filmgyártásában.

Az online program élőben követhető az MMA MMKI Facebook-oldalán, valamint YouTube-csatornáján.

Nyitókép: az esemény Facebook-oldala