Minden idők legnagyobb Vermeer-kiállítására készül az amszterdami holland nemzeti múzeum, a Rijksmuseum.

Jan Vermeer van Delftnek (1632–1675), a holland aranykor Rembrandt után második legnagyobb festőjének először szentelnek ilyen átfogó kiállítást. A világ minden tájáról kölcsönadott alkotások azt ígérik, a 2023 elejére tervezett tárlat a mester életművének legnagyobb szabású bemutatása lesz.

A barokk festő életműve viszonylag kicsiny, a szakértők 37 képről tudnak. A Rijksmuseum a művész négy remekével, köztük a Tejet öntő nő és a Kis utcarészlet című festményekkel rendelkezik. Arról csak később tudnak nyilatkozni, hogy hány alkotást sikerül összegyűjteni a tárlatra.

Az eddigi legnagyobb Vermeer-kiállításon Hágában 1996-ban 22 művet mutattak be.

A rendezvény a múzeum és a hágai Mauritshuis együttműködésében valósul meg, a készülődés már elkezdődött. Mindkét múzeum kutatást kezd Vermeer művészetéről, művészi döntéseiről, a kompozíciók motivációiról és a festmények alkotásának folyamatáról.

A nagyszabású kiállításon szerepelni fog a barokk mester talán leghíresebb vászna, a hágai múzeum tulajdonában lévő Leány gyöngy fülbevalóval, a frankfurti Städel múzeumban kiállított A geográfus című alkotás, a dublini Ír Nemzeti Galériában látható Levelet író nő, valamint a Washingtonban kiállított Mérleget tartó nő.

Hollandiában soha be nem mutatott műveket is közzétesznek a tárlaton, köztük lesz a nemrég restaurált remekmű, a Levelet olvasó lány nyitott ablaknál.

 „Korábban nem tartottuk
lehetségesnek, hogy ennyi múzeum kész kölcsönadni a remekműveket. Ezzel a
kiállítással egy új nemzedéknek mutathatjuk be Vermeer művészetét a legfrissebb
kutatási eredményekkel együtt” – idézte a közlemény Taco Dibbitset, a
Rijksmuseum igazgatóját.

 A kiállítás 2023. február 10-én nyílik, és június 4-ig tekinthető meg.

A nyitóképen a Rijksmuseumban látható Tejet öntő nő című festmény. Forrás: Shutterstock