A magyar Himnusz, Kölcsey Ferenc remekműve azért köthető ehhez a naphoz, mivel a költő 1823. január 22-i dátummal jegyzi kéziratán a vers végleges formáját. Egy jóval későbbi, pontosabban 1943-ból származó dokumentum, egy anyakönyvi bejegyzés pedig szintén ezen a napon szögezi le a tényt, hogy ezentúl hivatalosan is a világ része egy kisfiú, akit Cseh Tamásnak hívnak. A dalmondó nem érhette meg születésnapja hivatalos nemzeti emléknappá nyilvánítását, mivel a magyar kultúra napjáról szóló határozatot 2022-ben fogadta el a magyar országgyűlés, de tanárként és szívből magyarként nyilván korábban is kedvelte ezt a koincidenciát.
Érdemes beleolvasni a Himnusz születésnapját ünnepnappá nyilvánító határozatba, mert a hivatalos parlamenti szöveg szinte szó szerint értelmezhető a Cseh Tamás által énekelt dalok és a személye, életműve által meghatározott értékek alapján is. Az idő azt bizonyítja, hogy talán ő az egyik legmélyebb hatású 20. századi magyar popkulturális személyiség, akire igaz, sőt egyre tökéletesebben illik a határozati definíció, hiszen munkássága egyértelműen a
A nemzet ebben az értelmezésben nem politikai fogalom, hanem személyes. Egy csoport, melynek tagjai lehetünk, többek között azért, hogy ne legyünk egyedül. Ahová tartoznunk szabad, ahol otthon lehetünk a világban. Mindez párhuzamba állítható magával a szabadsággal is, ami nélkül nem könnyű és talán nem is nagyon értelmes a létezés.
Az sem túlzás vele kapcsolatban, hogy az emlékére szervezett rendezvények, melyekből ebben az időszakban különösen nagy a kínálat, de az év többi napján is találunk ilyen programokat – pontosan megfelelnek a magyar kultúra napjára vonatkozó további definíciónak, mely szerint „a magyar kultúra megtartó erejét” szolgálják és reprezentálják, valamint ténylegesen „előmozdítják a nemzeti kulturális hagyományok megőrzését”.
Életművének énekelhető részét Cseh Tamás-dalokként szokás emlegetni, nem elfelejtve, hogy a dalok szövegét túlnyomórészt Bereményi Gézának, kisebb számban, de szintén kiváló minőségben Csengey Dénesnek köszönhetjük, és a jelek szerint egyre újabb nemzedékek nőnek fel, akik ezt a lehetőséget meg is köszönik.
Emlékkoncertek és eleven erők
Amikor a Csönded vagyok című esten Udvaros Dorottya, Nagy-Kálózy Eszter, Für Anikó, Gubik Petra, Rudolf Péter, Szegezdi Róbert adják elő Hrutka Róbert zenei felfogásában a legismertebb dalokat, vagy a Tháliában Gubás Gabi, Czakó Julianna, Molnár Piroska, Udvarias Anna, Hevesi László, Jámbor Nándor, Katona Péter Dániel, Szabó Győző, Vida Péter, Zayzon Zsolt szólaltatja meg őket, esetleg a Komp kollektíva művészei a PIM-ben, az többnyire nagyszabású és magasztos színházi és koncertélmény.
Vecsei H. Miklós és művésztársai a Füst a szemében című előadáson Bérczes Lászlóval folytatott beszélgetései nyomán Cseh Tamás dalain túl egész személyiségét, életét is testközelbe hozzák a nézők számára.
Utánozhatatlan, de ma is inspiráló
„Újra és újra meg szoktam hallgatni Tamást, hogy ő hogyan mesél a dalokon keresztül, és persze nem tudom azt megcsinálni, amit ő tudott, de inspirációt mindig kapok tőle. Az is sokszor eszembe jut, hogy Tamás és Géza ezeket a dalokat tökéletes egységben hozta létre. Tehát nem az volt, hogy valaki komponált egy zenét, a másik meg írt hozzá szöveget, vagy fordítva, hanem ezek a dalok teljesen összefonódva születtek, és ez sugárzik belőlük. Ezek a szerzemények nem véletlenül ennyire erősek, mert ami ebben a két fickóban munkált, minden, amit a világról gondoltak, magukról, egymásról, a férfiról, a nőről, az mind, mind benne van ezekben a dalokban. Nemcsak attól különleges ez az egész, hogy Tamás zseni volt, hanem attól speciális, hogy Géza egy-egy dalszövegben valóban egy teljes élet történetét meséli el nekünk” – mondja Udvaros Dorottya saját élményéről.
Novák János Régiúj dalok és Cseh Tamás-dalok című estjén Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Ady Endre megzenésített költeményei közé emeli Bereményi Géza és Cseh Tamás dalait.
„Novák, aki az első zenészek egyike volt, akik Cseh Tamást kísérték az első estjein, elcsodálkozott, amikor újra hallgatta a felvételeket, mert minden hang a helyén volt, majd megjegyezte, hogy Cseh Tamás tekintetébe bele lehetett kapaszkodni, ehhez a tekintethez oda lehetett rendezni a világot” – olvashatjuk Poós Zoltán riportjában.
Beck Zoltán a magyar underground lassan szintén mitikussá váló alakja, a 30Y zenekar alapítója, aki rajongóból lett Cseh Tamás-interpretátor, úgy emlékszik rá egy interjúban (Énekelsz Cseh Tamást, CSER Kiadó, 2021), mint akinek sikerült a valóságot létrehozni a színpadon, szinte eszköztelenül, egy szál gitárral. Egy emlékezetes estét idéz, amikor technikai hiba miatt nem volt erősítés, de Cseh Tamás végigénekelte a műsort, és a közönség minden idegszálával a színpadra koncentrált, nehogy egy hangot is elveszítsen.
Még nagyon hosszan folytathatnánk ezt a felsorolást, amit most azzal a különleges produkcióval zárunk, mellyel Víg Mihály és Cseh Tamás fia járják az országot.
Víg Mihály a magyar underground zene ikonikus alakja, misztikus dalszerző és utánozhatatlan énekes, aki évtizedek óta játszik Cseh Tamás–Bereményi-szerzeményeket is, azt mondta Cseh Tamásról egy Fodor Sándornak adott interjúban (Énekelsz Cseh Tamást), hogy „visszaadta abban a hitemet, hogy lehet magyarul is érvénes könnyűzenei számokat írni, sőt, nemcsak lehet, hanem csak ennek van értelme”.
A két énekmondó, Mihály és András már-már szakrális közösségi szertartássá emelve Cseh Tamás dalait, kiosztják a szövegeket az egybegyűltek között, és együtt éneklik el őket, ahogyan a zsoltárokat szokás. Cseh András nagyon szereti ezeket az estéket, melyeken a tizenhat éves rajongók éppúgy részt vesznek, mint a régóta nyugdíjasok. Miért? Ezt ő éppúgy nem tudja pontosan megfejteni, ahogy más sem, de sejtése akad. Azt mondja, emlékszik rá, hogy édesapja, akit ő szívesen nevez Tamásnak,
Ez a már akkor is szokatlan, sőt rendkívüli személyesség, amely évszázadokkal ezelőtt a hivatásos énekmondók idejében lehetett hétköznapi, folyamatosan formálta és a végletekig csiszolta Tamás előadásait. Erről persze ő maga volt a legkevésbé meggyőzve, ezért élete végéig szorongott fellépései előtt. A színpadra lépve ez a szorongás eltűnt, és mágikus energiává vált. Talán ma is, sőt ma egyre erősebben épp az vonzza tudatosan vagy tudat alatt a mai hallgatóit is, hogy valami olyat kínálnak a lemezek, régi koncertfelvételek, amiből már végletesen keveset kapunk. Megtapasztalhatjuk a test- és lélekközeli találkozást, a személyességet, melynek révén váratlanul észrevesszük, aki előttünk áll, hozzánk szól, és ettől mi magunk is láthatóvá és hallhatóvá válunk. Fizikai tény, hogy semmi sem szólal meg, míg a rezgések nem találkoznak valamivel, a virtuális világban pedig nincs valódi hang, csak személytelen némaság és magány. Ezt a magányt enyhítik a Cseh Tamás és Bereményi Géza szellemi szimbiózisa révén megszületett dalok.
Tény, hogy ezek a mágikus énekek éppolyan erővel és hitelességgel szólalnak meg a házibulikon – ha még vannak ilyenek – vagy egy tábortűz és a nyári csillagok fénye mellett menedéket találva, mint fényes színház- és koncerttermekben zseniális színművészek, nagyszerű popzenészek előadásában. Ezek a dalok rólunk szólnak, külön-külön és együttvéve, ami azt jelenti, hogy megszólítanak, úgy érezzük, hogy helyettünk beszélnek, mi is éreztünk így, de ez csak a mi titkunk, csak mi érthetjük. Közben élvezzük, hogy rajtunk kívül még sok százezer ember gondolja ugyanezt, és akkor mi, Cseh Tamás-dal-hallgatók tulajdonképpen összetartozunk.
Mert mindaz, amiről úgy érezzük, hogy a saját titkos belső énünk, titkos idegenségünk, fenséges létezésünk pontosan artikulált leírása, az másokra is illik, tehát, bár mindenki más, mégis egyek vagyunk. Ezt a csodát hívják művészetnek, ez a csoda jön létre minden alkalommal, amikor megszólal a Himnusz. Az idő pedig bizonyította, hogy akkor is hasonló történik, amikor valaki meghallgatja vagy elénekli – ahogy mondani szokás – nem Cseh Tamás dalait, hanem – Cseh Tamást.