„Mindig távol állt tőlem, hogy mindenkinek meg akarjak felelni” – Beszélgetés Balogh Rodrigó rendezővel

A Független Színház Magyarország jó ideje meghatározó szereplője a magyar színházi életnek. Előadásaik Magyarország legnagyobb kisebbségének életével foglalkoznak, hogy a békés egymás mellett élés és elfogadás jegyében jobban megismerje, megértse őket a többségi társadalom.

Idén
15 évesek. Hogyan foglalná össze, hogy honnan hova jutottak el, milyen
nehézségeken küzdötték át magukat?

Szakmai jellegű kihívásokat élt meg a színház. Amikre az elődeim nem kellett, hogy választ adjanak, azokkal az én generációm sorra szembetalálta magát. Például színházként miként tartsd fenn a fejlődést Covid idején? Minden évben megpróbáltak minket a szakmai kihívások, és mi minden évben vettük az akadályokat. Úgy sikerült rajtuk túllépnünk, hogy a munkatársakkal közösen gondolkodtunk a kihívásokon, kerestük a megoldásokat. Nálunk a sok jó ötlet gyökeret ereszt, fejlődik. Kiváló szakemberekkel dolgozhatok együtt, hatalmas tisztesség, hogy ennek a részese vagyok.

Felidézné
az indulást? Hogyan állt össze a csapat?

Az első produkció zenés cigány folklór, a „De jaj!” volt. Az RS9 Színházban mutatkoztunk be, később pedig a Spinoza színpadán játszottuk. A Mirad, egy fiú Boszniából című előadásunkért 2007-ben az ENSZ kitüntetett minket, mivel a délszláv háború témájához kapcsolódva a politikai menekültek témájával foglalkoztunk. Jászberényi Gábor színművész édesapja felajánlotta, hogy honlapot készít nekünk, és a Független Színház Magyarország nevet választotta nekünk, abban az időszakban, amikor a független színházakat még alternatívoknak hívták.

Azokat az embereket, akik megtapadnak nálunk, kineveljük, de „idegenlégiósok” munkájára is számítunk. Tiszteleten, megbecsülésen alapszik a közös munkánk. Hagyatkozunk egymásra, és őrülten keressük egymás társaságát.

Szereti
formálni a színészeket?

Régen rossz, ha bárkit formálni kell. Nagyon szeretem, hogy a színészeknek van egyéniségük, és abból indulok ki, hogy nem a beléjük látott látomásaimat valósítom meg. Azt mondom nekik: „Úgy vagy jó, ahogy vagy, hozzuk ki belőled a legjobbat, a hozzád illő formát.” Senkire nem kényszerítek rá semmit. A kooperatív munkában hiszek. A nálunk alkotó rendezők többségére szintén ezt az attitűd jellemző.

A
15 év alatt éltek meg kríziseket?

Előfordult, ez elkerülhetetlen. Amikor anyagi válságba jutottunk, a munka szeretete vitt minket előre. Volt, hogy elanyátlanodtunk. Rajtunk kívül hol vannak olyan csapatok, amelyek hasonlóan dolgoznak, mint mi? – kérdeztük magunktól, és elkezdtük feltérképezni az összes európai roma színházat. Krízis idején két út áll előtted: az egyik az, hogy nyalogatod a sebeidet, és például azt mondod, megyek a brit vendéglátóiparba. A másik meg az, hogy önvizsgálatot tartasz, átgondolod, hol hibáztál, és feljössz a gödör mélyéről. Kimondod a gyengeségeidet, és abban a pillanatban képes leszel változtatni rajtuk. Ez az én stratégiám. A külső körülmények lehetnek kellemetlenek, de a munkaszeretetet nem befolyásolják.

A darabokat hogyan
választják ki?

Az előadásaink zömmel a jelenkorral, a jelenkori ember értékeivel, kihívásaival foglalkoznak. Sokan küldik a darabjaikat elolvasás, színpadra állítás céljából. Az a tapasztalat, hogy ezek nem adják vissza azt az érzékenységet és lelkületet, amit mi képviselünk, emiatt aztán szinte kizárólag saját írásokkal dolgozunk. A közelmúlt kivétele volt Ruzdija Sejdovičtól és Jovan Nikoličtól a Kosovo mon Amour, ami véleményem szerint az európai roma drámairodalom legjelentősebb alkotása. Tudom, hogy mostanában a nemzet és a haza a kulturális hívószavak, de ezek számomra – jelenlegi életszakaszomban – eléggé megfoghatatlanok.

A nemzet és a haza
megfoghatatlan?

Nekem abban az értelemben az, hogy én nem tudnék didaktikusság nélkül dolgozni a témával.

Ha a világban
jártában-keltében azt a kérdést kapná, hogy mi az ön számára a haza, mit
mondana?

Magyarország és Európa, ez a kettő egy és ugyanaz.
Pofátlanul jó dolog, hogy nincsenek határok.

Hamarosan jön az ötödik
Roma Színházi Fesztivál, amelynek idén a Családok és harcok mottót
választották. Könnyen találtak rá a darabokra? 

Egyrészt ilyenkor körülnézünk, mi érhető el az európai roma színházi platformon, másrészt megnéztük, ki mit csinált vagy mit tervez. A prágai Ara Art Társulat még be sem mutatta a Mama című előadását, ami nálunk már látható lesz. A komolyabb munka elkezdése előtt alaposan megnéztük, mi a közös a választott darabokban, így bukott ki a téma és a mottó.

A
család eszménye rendkívül fontos a cigányság életében. A cigányság által képviselt
családszemlélet nem vált ki ellenérzést a többségi társadalomból?

A család univerzális. Akiben ellenérzést kelt, az jobban teszi, ha másik bolygóra költözik. Aki a család ellen ágál, annak a saját családjával, és nem a cigány családmodellel van problémája. Szerencsére olyan sajtóorgánumok, amikről nem képzeltük, hogy érdeklődnek a téma iránt, felfigyeltek az első sajtóhírre. A Glamour például egész oldalt szentelt a programnak.

Az idei felhozatalban nagyon erőteljes a női téma. Ingmar Villqist Helver éjszakája című darabjában a harmincas években egy lengyel zsidó asszony fogad be egy értelmi fogyatékos fiút. A nézők a nácik számára egyetlen éjszaka alatt zsákmányállattá változott két ember drámáját, az anyaság megmagyarázhatatlan misztériumát ismerhetik meg. Boda-Novy Barnabás és Czinka Panna Boszorkánycsárdás című művét pedig Boda-Novy Emília rendezésében láthatja a közönség.

Ön
a Békamesék című előadást rendezte.

A Békamesék háromgenerációs családsztori, amely a cigány férfiak sérülékenységéről szól. Pócsik Andrea, aki az ELTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán a Romakép elnevezésű műhelyt elindította, elküldött nekem egy lisszaboni cigány lány, Leonor Teles által készített rövidfilmet. Ennek kezdetén Leonor arról beszél, hogy a családja cigányként hogyan járult hozzá a többségi társadalom gyarapodásához, majd a második felében azt látjuk, hogy különböző üzletekbe rohan be, összeszedi az ott található porcelánbékákat, majd kirohan, és összetöri őket. Halkan jegyzem meg: a film jóval a Black Lives Matter-mozgalom előtt készült!

A film végén fény derül a szokatlan esemény hátterére. Megtudjuk, hogy Portugáliában a boltok tulajdonosai évszázadok óta békaszobrocskák kihelyezésével próbálják elérni, hogy a cigányok ne menjenek be hozzájuk, úgy vélik ugyanis, hogy félnek a békáktól. Illés Marci dramaturg ebből a történetből és Oláh Norbert festőművész barátomnak A cigány művész szorongása című alkotása, az egykori Roma Parlament előtt felhúzott fal révén inspirálódott, és novellafüzért írt Világbéka címmel. Ebből lett az általam írt, Békamesék című punkopera.

A
Roma Színházi Gyűjtemény hiánypótló vállalkozás.

2017 óta csináljuk a Roma Hősök Fesztivált, és kezdettől figyeltünk a magas szakmai színvonalra. Arra a döntésre jutottunk, hogy a fesztivál minden színdarabját, előadását térítésmentesen elérhetővé tesszük. A roppant gazdag gyűjtemény május 5-én nyílik meg a romaheroes.org honlapon. Onnantól az használja, aki akarja. A jövőben pedig folyamatosan bővül majd. Ez lesz a szellemi alapja az Európai Roma Színháznak, amelyet mint a fejlődés egyik lehetőségét már régóta vizionálunk.

Elhiszi,
hogy a színház formálja az embereket?

Én nagyon hiszek ebben. A színház cselekvő hősökkel
dolgozik. Szemben a lírával és az epikával, a cselekvés narratívája benne az
erős. Akár akarjuk, akár nem, bármit látsz, bármit olvasol, mindegyik a görög
drámákon alapszik., amelyek beépültek a pszichénkbe. A színház a film után a
második műfaj, amely nagyon komoly változásokat vált ki.

Önt is alakítja?

Szinte minden egyes nap. Amikor a szakmádat gyakorlod,
folyamatosan rácsodálkozol dolgokra. A rutinnak itt nincs helye: minden döntés,
helyzet, viszony, aktivitás más és más; minden előadás egyszeri, soha meg nem
ismételhető.

Sokan hangoztatják, hogy
a cigányság meg akar felelni a többségi társadalomnak. Vajon a többségi
társadalom megfelel a cigányságnak?

A többséggel nem, magaddal annál jobban érdemes foglalkoznod.

Legyél jóban önmagaddal, a családoddal, a környezeteddel, és ennyi. Mindig távol állt tőlem, hogy mindenkinek meg akarjak felelni.

Az
előadásaikra beülnek cigányok? Érdekli őket a saját történelmük?

Keményen kell dolgozni azért, hogy ez összejöjjön. Az értelmiségi cigányokra nem jellemző, hogy eljönnek az előadásainkra, csekély számban veszik igénybe a szolgáltatásainkat. Ezt fájó szívvel, de ki kell jelentenem. Az, hogy mi vagy Nyári Oszkár a Karavánnal, Miskolcon a Romano Teatro vagy Jónás Judit Czinka Panna Színháza létezik, az elődeink hatalmas vívmánya, de mint minden vívmányt, ezt is meg kell védeni, és nemcsak egyszer egy évben, áprilisban a roma napon vagy augusztusban a holokauszt napján, hanem az év minden egyes napján. Óvni, vigyázni, ápolni kell. A mi dolgunk az, hogy alkossunk, és vágyat ébresszünk a történeteink iránt. Húsz vagy inkább harminc év múlva térjünk vissza még erre a témára. Úgy vélem, akkor jelentős változásról fogok tudni beszámolni.

Nyitókép forrása: Nol.hu